És akkor jött a levespor. Házilag. Jó, jó, ez nem húsos, de ahogy elolvastam a bio-zöldségpor hozzávalóit, azt mondtam, hé, ilyet én is tudok! Hát, őszintén, az egész nem egy nagy durranás. Csak össze kell szedni, milyen zöldségeket is rakunk egy rendes húslevesbe és kész is a dolog. (Csak tudnám, mi a fenét vártunk mi erre röpke harminc évet!) Pontosan azt kell beletenni, amit a magunk által készített zöldséglevesbe is beletennénk. Igazán nem nagy fakszni, tessék elhinni.
Maggi alla Mamma
Anno én is még vegetával kezdtem, de 1-2 éve érintetlenül áll a konyhaszekrényemben. Szerintem rengeteg mindent lehet főzni vegeta és alaplé nélkül - ill. némely receptnél főzés közben megoldható az alaplé (pl. halaknál a maradékokból 20 perc alatt kész a lé).
Az alaplevet amúgy addig lehet besűríteni, amíg csak szeretnénk, s így aztán alkalmazható olyan dolgokhoz is, amik amúgy nem hígítandóak ;)
Az igen kedvelt Alex Herrmannodnak is van ám 2 receptje erre ;)
Bürhpulver: 140g hagyma, 85g répa, 25g póréhagyma, 65g zellergumó, 150g paradicsom, 10g petrezselyem, 40g tengeri só - mixerben pürésítsük, majd kenjük szét sütőpapíron s 8 órán át 75°C-on szárítsuk a sütőben (résnire nyitva hagyva az sütőajtót). Ismét dobjuk mixerbe, majd legalább 10 héten át használhatjuk. (1tk - 200ml vízre)
ill. Brühpulver mediterran: 160g mogyoróhagyma (salotta), 50g piros kaliforniai paprika, 25g póréhagyma, 50g zellergumó, 170g paradicsom, 5g kakukkfűlevél, 5g bazsalikomlevél, 5g petrezselyemlevél, 5g fekete olivabogyó (mag nélkül), 45g tengeri só - elkészítés ugyanúgy mint fent.
Igen, köszönöm, ezt én is ismerem, de inkább a saját ízlésem szerint állítom össze:-), mindig máshogy. Ahol lehet, én is beforralással menetközben főzök egy keveset, (mostanában csak azért veszek csontos húsokat, hogy beforraljak), de gyakran van vészhelyzet, és akkor tényleg kell! Még ezt a kevés *levesport* is próbálom minimalizálni, igazából nem szeretem nagyon, de sajnos kell...
Ez fantasztikus és lenyűgöző! A bevezető esszével együtt!
Én a biovegeta-stációnál járok... De ha rendes háziasszonyként tényleg rendszeresen föznék (a rendszertelenségre magyarázat: munkahelyi étkezde és sokat távol levö férj), akkor valószínüleg én is alapleveket meg saját kutyulású ételízesítöket használnék. Hajrá!
@Orsi, én sem használom dalolva, de az alaplé után szerintem még mindig a legjobb alternatíva. A kezemügyébe került jó pár bio-t kipróbáltam és egyikkel sem vagyok ízügyben megelégedve. Igaz, csak a zöldségest, mivel a húsos már eleve mű, akkor is, ha bio. Szerintem. Húsos alaplevet meg ritkán főzök, nem tudok mit kezdeni a hússal.
Nekem nem a bio a fontos, hanem hogy természetes legyen, plusz még a nagyon jó íz! Szóval kör bezárult:-))
Wow! Remekül hangzik, bár én 10 literjével főzöm az alaplevet és a fagyasztóban spájzolom...
Millie, én meg a hűtőben:-))
Már csábulok is....:-)
Ki fogom próbálni.
Szerintem kurkuma port tesznek bele utólag, attól aranysárga.
Pedig fölösleges a kurkuma, ha mindent rendesen beletennének:-)
Szerintem is.
Ahogy írod szemcsés. Jó az úgy is sok ételbe.
Nem próbáltad a teljes kiszáradása után még megdarálni, porítani (mint a mákot?)
Szerintem simán menne, legalább is kisebbre. (én sajnálnám a fini zőldségeket leszűrni és kidobni.
Meg kell azt enni.
Próbáltam, hogyne, de szemcsés marad, mert aprítóval nem lehet jobban megőrölni! De már egyáltalán nem zavar. Amúgy ha mégis átszűröm néha, mert úgy szép valamibe, akkor "bekapom" a zöldet:-))), dehogy dobom ki! Úgy is értettem a kidobomot, hogy bekapom:-)
Nagyon kiváncsi vagyok ám, Neked milyen lesz, nyugodtan állítsd össze a saját szádíze szerint!
Majd referálok.
Tegnap megcsináltam a sajtos polentádat lecsóval körítve, isteni volt!
Viszont nem tudtam megsütni, mert megolvadt benne a sajt és leragadt. Lehet, hogy azért, mert trappista volt?
Örülök!
A polenta viszont biztos nem a trappista miatt ragadt le, sajnos azt tapasztaltam többször is, hogy a magyar kukoricadara nem áll úgy össze, mint az olasz polentagríz. Más körülmények között termesztik, más a fajta. De az ízén ez nem változtat!:-))
A rókagombás polentánál több infót találsz a kommenteknél! Remélem, azért így sem volt csalódás és megtartod:-))
Naná. hogy megtartom. (amúgy is erdélyiek-székelyek- gyökereim, tőlük ismertem a puliszkát, de így nem.)
A rétegesen juhtúróval és piritott szalonnatepertővel lerakott és sütőben összerottyantott puliszkát ismered? Egytál étel, ami a legfinomabb hordóskáposzta savanyúsággal.
Nekem ez volt a kedvencem.
Hát a puliszkám pedig összeállt szápen. Legközelebb megpróbálom kukoricaliszttel vegyesen a darát. Az is lehet, hogy a daránk nagyobb szemcséjű, mint az olaszoké?
Anno Erdélyben ettem először puliszkát, ott ismertem meg ezt a fajta ételt és onnantól kezdve megkedveltem:-)). Igen, mintha juhtúrós és hagymás lett volna, de annyira rég volt, már nem emlékszem. De kedvet adtál hozzá!
Ahogy írtam, az, hogy összeáll, sokmindenen múlik, liszttel még nem próbáltam, de minden lehet:-)))
szia,
szerinted aszalógépben ez mennyi időt vehet igénybe? ajándék lenne, ha még gyors beleférne az időmbe... :)
Úgy tudom, hogy az aszalógép kb. 8-10 óra alatt éri el azt, ami napon vagy szobában két nap lenne. Persze az anyag nedvességtartalmától is függ, de épp ezért szerintem belefér!:-))) Szép ajándékozást !!
Már aszalódik!!! :) és köszi az infót!
Úgy örülök, hogy ebből is gasztroajándék lesz!:-))
Isteni lett!!! Bár miután megaszalódtak még újra ledaráltam, h por állagú legyen!!! Köszi!!!!
Én is ledaráltam a végén még egyszer:-)), úgy még jobb!
Ez nagyon jó, hogy másnak is bejön, szuper!!:-))
Sziasztok!
Nekem ez a recept van meg,egy kicsit egyszerűbb,mint a te recepted,mert nem kell szárítgatni.
Hozzávalók:
1,5 kg sárgarépa
1 kg petrezselyem gyökér
1 kg magvalt paprika (piros, fehér vegyesen)
20 dkg karfiol
20 dkg vöröshagyma
40 dkg zeller gumó
20 dkg paradicsom
20 dkg karalábé
2 db nagyobb fej fokhagyma
1 csomó petrezselyemzöldje
1 csomó zellerzöldje
50 dkg tengeri só
6-7 db 0, 7 litereses befőttes üveg előre elmosva, szárítva.
Elkészítése: A zöldségeket alapos tisztítás és mosás után húsdarálón ledaráljuk, a zöldségleveleket is. Összekeverjük a sóval, és azonnal az üvegekbe rakjuk, celofánnal lekötjük. A két celofán közé nátrium-benzoátot, vagy szalicilt teszünk, majd a kamrában tároljuk.
Erről mi a véleményed?
Szia, Mária!
Ez is nagyon jó, a húsleves összetétele ízlés kérdése. (Két egész fej fokhagymát tennél bele?:)) Elég emberes adag, nálam évekig se fogyna el:)
Ha frissen készül, én is eltartom pár napig a hűtőben, akkor még nedves, de a kiszárításos módszer nekem biztonságosabb :) Ha nem muszáj, nem tennék bele tartósítószert.
A szövegben nem tudsz HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de nyugi, az oldalon nem jelenik meg.
Ha bármely okból elszáll a kommented, a moderálandók közé kerül, onnan pedig mihamarabb kiszabadítom.
Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.A KONYHÁMBÓL. NEKED. HOGY KEDVVEL ÁLLJ NEKI A FŐZÉSNEK. HOGY MINDIG SIKERÜLJÖN.





designed by dallacucina
Ilyenekért járok én ide! :-)
Köszönöm, Mamma