Ricottás húsgombócok paradicsommártással


Amíg nem ismertem a húsgombócoknak ezt a toszkán változatát, addig el sem tudtam képzelni, hogy a húsos masszát nem csak az unalmas zsemlemorzsával hosszabíthatják meg. Gyerekkoromban talán épp a tetemes mennyiségű kenyérmorzsa miatt nem kedveltem a húsgombócot, tologattam a tányéron ide-oda, valahogy csak nem akart lecsúszni.
Szerencsére azonban már régóta ismeretséget kötöttünk, a ricottás húsgombóc és én, így az a fajta "fújtós":-) fasírt végérvényesen a múlté!

Ám darált húsból mindenféle kerül az asztalra.
Leggyakrabban az amerikai hamburger patty, színtiszta marhahús, és semmi más. A férjem rácsapja a grillrostra és boldog.
Aztán ott van a másik kedvencem, a sárgarépás-diós vagdalt. A bobotie, amit szerencsére egzotikus íze ellenére mindenki szeret. A klasszikus paradicsomragus lasagna, nagyanyám darálthúsos lecsója, fűszeres darált bárányhússal töltött török paprikák, és még sorolhatnám tovább.

És itt van ez a ricottás húsgombóc, ami a lányom nagy kedvence, úgy látszik, a fújtós fasírt iránti ellenszenvét elörökölte tőlem:-) Jó kompromisszum ez a húsgombóc: van is benne hús, meg nem is annyi, a túró pedig jóval egészségesebb, mint a zsemlemorzsa (főleg, ha bolti...). Egy részét szemcsés túróval is kipróbáltam - sajnos magyar túróm nem volt, kénytelen voltam cottage cheese-t használni:-) - de ki szerettem volna próbálni, milyen az állaga, működik-e. Megállapítottam, hogy igen, jól működik, és ha az íze kicsit más is lesz, de használhatunk hozzá túrót is, egyesek számára biztosan új távlatokat nyit ez a fajta húsgombóc! :-)

Ha van, egy kevés kapribogyót és petrezselymet is szoktam beletenni, belemehet még egy salotta és egy-két gerezd fokhagyma is, de ennél megszoktam, hogy nem teszek. A ricotta lágyítja a húsgombóc ízét és nem kívánkozik bele.
Az egésznek a lényege, hogy ugyanannyi ricottát vegyünk, amennyi húst, egy kevés tojást, ízesítsük és kész is a húsmasszánk. Én fele olíva-növényi olajban szoktam sütni, nem sokban, mert ha gyakran rázogatjuk, forgatjuk, akkor kevés is elég.
Köret ehhez nem jár, nem is tudnék mit tanácsolni hozzá. A hagyományos toszkán kenyeret adják hozzá, semmi mást, és egy nagy pohár testes vörösborral öblítik le.

Ricottás húsgombóc paradicsommártással

Ricottás húsgombócok paradicsommártással
(Polpettine di ricotta in sugo di pomodoro)

A ricottás húsgombócokhoz
300 g borjúhús, darálva (vagy marhahús)
300 g ricotta (hiányában szemcsés túró)
1 db tojás
1 ek olívaolaj
1 ek kapribogyó (elhagyható)
3-4 ek parmezán, finomra reszelve
1 mk só
bors, frissen őrölve
liszt a hempergetéshez
olaj a sütéshez

A darált húst összegyúrom a ricottával, a tojással, az olajjal és a sajttal, sózom és borsozom, majd kisebb, golflabda-nagyságú gombócokat formálok belőlük. (Én ezt egy kilökőkaros fagylaltos kanállal szoktam, így pontosan egyforma méretű gombócokat kapok.) Egy tálkában kevés lisztben megforgatom és serpenyőben, kevés forró - lehetőleg olíva-, vagy fele-fele arányban olíva- és növényi olajban - forgatva közepes hőn, jó 10 perc alatt megsütöm. Nem kell hozzá sok olaj, csak annyi, hogy a gombócokat negyedig ellepje, ennek a mennyiségnek a kisütéséhez nem kell egy decinél több.
Közben elkészítem a paradicsommártást és azzal tálalom. Hagyományosan nem jár hozzá köret, csupán fehér rusztikus falusi kenyeret adnak hozzá, amivel a mártást is ki szokták tunkolni.

Paradicsomszósz
(Sugo di pomodoro)

1 ek olívaolaj
1 kis fej hagyma
3-4 ek-nyi fehérbor
400 g paradicsom (húsos fajta, lehéjazva és kimagozva), vagy
- 400 ml darabos paradicsom (polpa di pomodoro, pl. MUTTI)
1 ág bazsalikom, frissen
1 mk só
bors, frissen őrölve
1 ek olívaolaj


Olajat hevítek, közepes hőfokon beleteszem a hagymát, majd ha már üvegesre pirult, hozzálöttyintek egy kevés fehérbort. Hagyom, hogy elpárologjon, akkor hozzáadom a paradicsomot és a bazsalikomágat is. Legalább félórát, de ha lehet, akár egy órát is hagyom gyöngyözni. Ha úgy látjuk, hogy leragadni készül, akkor egy kortynyi vizet hozzá lehet önteni. A vége előtt sózom, borsozom, kihalászom a bazsalikomot és a legvégén belekeverek egy kanálnyi nagyon jó olívaolajat is.

18 db húsgombóc / 4 személyre /


Kategóriák

00 Cucina italiana , Classics , Főétek , VKF ! , 03 Secondi , VT

Címkék

H borjú , H marhahús , O olaj , O olívaolaj , recept , S parmezán , T ricotta , tojás , Z kapribogyó

Komment

Eddig 7 hozzászólás

  1. ANDREA:
    2008. 08. 27. 22:04

    Kedves Mamma,
    igazán nem szeretnék tolakodó lenni, de kérlek ne feledd szavad és küldj nekem olaszországi hegyi túraútvonalakat,
    térképet, web site-okat és 1általán, amit csak tudsz ezzel kapcsolatban..
    köszönöm,
    Andrea
    :-)

  2. chilii:
    2008. 08. 28. 15:46

    Mostanra sikerült pótolni kimaradásaimat. Gratula, nagyon tetszetős a felhozatal, nekem kivételesen nem az édesség, hanem ez a húsgombócka keltette fel leginkább érdeklődésemet! (u.i.: a tapas láz még tart, remélem hamarosan sikerül feltennem legújabb falatkáimat!)

  3. Mamma:
    2008. 08. 28. 18:45

    Igyekszem, Andrea, érzem a sürgetésedet:-) Levélben jelentkezem!

    Chilii, úgy is mondhatnám, hogy valóban hasonlít a sherryshez, csak egészen más!:-))) Nagyon kiváncsi vagyok a tapaskáidra, ezeket a kis falatokat mi is úgy szeretjük!

  4. Pelle Kriszti:
    2010. 03. 05. 12:54

    Kedves Mamma!
    Eddig még nem írtam, de sokat főztem már Tőled..
    (rumtopf volt az első, óriási sikerrel, már várom az eperszezont..)
    Itt most megakadtam, aminek oka a paradicsommártás.
    Segíts, kérlek, hol találok Nálad finomat!
    Köszönöm!
    Kriszti

  5. Mamma:
    2010. 03. 07. 19:22

    Kedves Kriszti!
    Nagyon örülök, ha kedved találod a konyhámban:).
    A szósz eddig csak a pastás blogunkon volt fent, mivel azt hittem, mindenki tud paradicsomszószt készíteni. Igazad van, amíg nem írok egy átfogó paradicsomszósz-posztot, addig be is biggyesztettem egy egyszerűen elkészíthető sugo receptjét.

  6. Zsuzsa:
    2011. 04. 14. 15:44

    Kedves Mamma!
    Én nagy kedvelője vagyok a fasírtnak, a szerinted "fújtós" verziónak is, és nagyon megtetszett a Te fasírt-változatod is, mindenképpen ki fogom próbálni!
    Üdv,
    Javas Zsuzsa

  7. Mamma:
    2011. 04. 15. 11:56

    Zsuzsa, ez levegősebb és könnyebb, remélem, megszereted! :))
    Üdvözöllek

Érdekel a véleményed, mondj valamit!

A szövegben nem tudsz HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de nyugi, az oldalon nem jelenik meg.

Ha bármely okból elszáll a kommented, a moderálandók közé kerül, onnan pedig mihamarabb kiszabadítom.

Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





designed by dallacucina