Sonkaköpenyben sült kecskesajt meggybalzsamos zöldsalátával


Ezt a salátát még hetekkel ezelőtt készítettem grillezés alkalmával. Pár napra rá Vesta meghirdette a VKF! legújabb fordulóját, és világos lett, hogy őt (is) nevezem a nyárias előételek fordulójára.

Lehet, hogy a sonkában sült kecskesajt lerágott csont. Sőt, nem csak lehet, bizony az is. De mivel ezerféle módon lehet varálni, biztos, hogy mindig újat is lehet vele alkotni. Sajnos fogalmam sincs, honnan ered a klasszikus. Ettem már francia, olasz és spanyol behatással is, a maga módján mindegyik tökéletes volt.
Ha nem kapunk mást, baconszalonna is megteszi, de tény, hogy vékony, nyers, nem túl harsány sonkaszelettel lesz az igazi. A bacon ugyanis túl zsíros, lecsöpögve vigyázni kell a rostnál, ne csöpögjön túl sok zsír a parázsra. 
Most francia kecskesajtot vettem, de nem emlékszem, melyiket kértem a pultnál. Hatalmas a választék kecskesajtból (több, mint százfajta létezik), mindenképp olyat vegyünk, ami bírja a "gyűrödést" és nem folyik ki idejekorán.

A salátánál aztán már szárnyalhat a fantáziánk. Most nem bonyolítottam, két fej lollot vettem, az bőven elég négy főnek is. A dressingnél hűtlen lettem kedvenc málnabalzsamomhoz: meggybalzsamot használtam (ami sűrű meggypürével dúsított, meggyborból erjesztett meggyecet, egy olyan meggyes ízű balzsam, ami szinte elolvad a szájban, a felhasználásáról nem is írnék, annyiféle dolgot művelhetünk vele.), hisz a meggynek szezonja van, az ötlet pedig onnan jött, hogy reggel hihetetlen finom, aromás feketemeggyet kaptam. Kevés meggyet apróra vágva beleforgattam a kész salátába, az eredmény pedig egy fantasztikus, gyümölcsös ízorgia lett. 
(A kép még az első, meggy nélküli verziónál készült.)

Italként eperlimes-szal dúsított pezsgő dukál a legjobban. Tapasztalatból mondhatom, remek hozzá.
              Sonkaköpenyben sült kecskesajt meggyes zöldsalátával
Sonkaköpenyben sült kecskesajt meggybalzsamos zöldsalátával

100-150 g (sütésre alkalmas) kecskesajt
10-14 keskeny szelet aromás, levegőn érlelt sonka, esetleg bacon
A salátához
vegyes zöldsaláta (pl. lollo biondo, lollo rosso, rucola, római saláta, stb.)
5 ek szőlőmagolaj (vagy extraszűz olívaolaj)
2 ek meggybalzsam (vagy málnabalzsam)
só, feketebors, frissen őrölve
1 maréknyi meggy


A salátákat megmosom, feltépkedem és kicentrifugázom. A dressinghez összekeverem a hozzávalókat és állni hagyom. A meggyet kimagozom és késsel, esetleg kézi (!) aprítóval durvára szeletelem.
A kecskesajtot kisebb, hosszúkás darabokra vágom és becsavarom a sonkába. A grill szélére teszem és addig sütöm, amíg a sonka ropogósra sül, illetve amíg ki nem csordul a sajt.
Tálalás előtt a salátába forgatom a dressinget és a meggypörcöket, majd ráültetgetem a sonkás batyukat.
2-3 személyre
Sonkaköpenyben sült kecskesajt meggyes zöldsalátával


Kategóriák

00 Cucina italiana , Classics , Házibuli , Saláták , Előétel , VKF ! , Grillezünk! , 01 Antipasti

Címkék

E meggybalzsam , GY meggy , H sonka , O olívaolaj , O szőlőmagolaj , recept , S kecskesajt , Z lollo biondo , Z lollo rosso , Z rómaisaláta , Z rucola , Z zöldsaláta

Komment

Eddig 7 hozzászólás

  1. szepyke:
    2009. 07. 12. 15:40

    Jesszusom, de jól hangzik!

  2. Mamma:
    2009. 07. 12. 16:11

    Szepyke, ízre is nagyon jó, komolyan mondom:))

  3. ChefViki:
    2009. 07. 12. 18:29

    Mi az, hogy lerágott csont?

    Tegnap sárgabarackot és sárgadinnyét tuszkoltam bacon köpenybe, azzal neveztem :-))

    Rágjuk csak tovább azt a csontot :-D

  4. Mamma:
    2009. 07. 12. 20:11

    Viki, én továbbra is rágom ezt a csontot:), csuda finom tud ez lenni:)) Hmm, a sárgabarackos baconod is nagyon ínycsiklandozó ám!

  5. Cserke:
    2009. 07. 15. 12:21
  6. Mamma:
    2009. 07. 26. 15:33

    Cserke, nahát, nagyon köszönöm! De nem tévesztesz engem össze valaki mással? :)))

  7. Cserke:
    2009. 08. 07. 8:21

    Tutibiztos, hogy nem...

Érdekel a véleményed, mondj valamit!

A szövegben nem tudsz HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de nyugi, az oldalon nem jelenik meg.

Ha bármely okból elszáll a kommented, a moderálandók közé kerül, onnan pedig mihamarabb kiszabadítom.

Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





designed by dallacucina