Kiwis uborkasaláta mozzarellával


Eddig is sok salátát ettünk, bár inkább én szeretem és próbálom rátukmálni a család másik, salátaidegen felére. Nem szeretném salátaügyben a már oly sokszor előkapott nagy mestert idézgetni, de tény, hogy ezt a műfajt lehet szerintem a legsokszínűbben előadni.

Nemrég egy alkalomra több különféle salátát kellett készítenem és mindegyiknek adtam egy-egy személyiséget. Ezt az alábbit téli védősalátának neveztem el magamban, ugyanis megfontoltan úgy válogattam össze a hozzávalókat, hogy magas C-vitamin tartalmuk mellett ebben a hideg, latyakos időben igazán egészségesek is legyenek. Hogy ránézni is öröm, az már külön bónusz!:)

Próbálkoztam a zöldségekkel, csak nem akart kikerekedni, de harmadik nekifutásra sikerült, ez az ízkombináció ízlett a legjobban. Főleg az ecet és az olaj kiválasztása bizonyult nehéznek, végül egyszerű almabalzsammal oldottam meg, a narancsos olívaolaj pedig nagyon jó lett a kivi mellé.
Izgalmas páros az uborkás kivi, viszont az uborka itt tényleg csak szaporító szerepet kap, hogy színben is harmonizáljon.

Ebben a salátában több mint 400 mg C-vitamin van, vagyis többszörös egészséggel bombázzuk a szervezetünket, ami ráadásul még finom is! (Az ajánlott napi C-vitamin  mennyiség 50 mg, az egyéb vitamonokról, ásványi anyagokról nem is beszélve.) 
Ennyi C-vitamint tartalmaznak:
100 g petrezselyem - 160 mg 
100 g paprika - 120 mg
100 g kivi - 50 mg
100 g uborka - 3 mg


Egy szelet hússal ettük, egy másik alkalommal kenyeret pirítottam, azzal tunkoltam ki a finom mártást.


Kiwis uborkasaláta mozzarellával

2 db fürtös uborka (vagy 1 kígyóuborka, kb. 320 g tisztítva)
4 db (400 g) kivi (300 g hámozva)
1 db húsos paprika (piros vagy sárga, 150 g tisztítva)
kb. 250 g (2 átlagos guriga) bivalymozzarella
1 csokor petrezselyem (60 g)
néhány salátalevél dekorációnak
A salátadressinghez
3-4 ek narancsos olívaolaj
1 ek extraszűz olívaolaj (pl. 4,5 ek-nyi olaj)
2 ek alma- vagy mangóbalzsam
só, bors frissen őrölve

Az uborkát megmosom, keresztben elvágom és kiskanállal kikaparom a magját. Vékony félholdakra vágom. A kivit meghámozom és szintén szeletekre vágom. A paprikát megtisztítom és vékonyra metélem, az egészet egy tálba halmozom. A petrezselymet éles késsel apróra vágom.
Összekeverem a dresszinget és majdnem az egészet óvatosan összeforgatom a salátával, majd jó félórára állni hagyom, hogy az ízek jól átjárják egymást. Tányérokba szedem, rámorzsolom a kézzel tépkedett mozzarellát, bőven ráhalmozom a petrezselymet és locsolok még rá a mártásból. A tetejére öntöttem még egy kevés friss olívaolajat.
4 kisebb adag / 287 kcal / 19,4 g zsír / LF30 60,6%
             


Kategóriák

Mellékes , Saláták , Előétel , VT

Címkék

E almabalzsam , GY kivi , O narancsos olívaolaj , O olívaolaj , recept , S mozzarella , Z paprika , Z uborka , ZF petrezselyem

Komment

Eddig 7 hozzászólás

  1. nokedli:
    2009. 12. 10. 11:27

    megint csak azt tudom mondani, hogy "hú, micsoda szuper kombináció"! imádom a salátákat, de ilyen szép összeállítás eszembe sem jutna;-) mindjárt ki is nyomtatom, hogy legyen mit ennünk este;-)

  2. kicsivu:
    2009. 12. 10. 17:20

    Nagyon extrém és szép színes - nekem való! Tudom már, mi lesz a narancsos olívaolajom sorsa...:)És alkohol nincs is benne?;)

  3. Mamma:
    2009. 12. 13. 14:49

    Vú, mosolyogni fogsz, de tényleg arra gondoltam, hogy mennyire szereted ezt a színösszeállítást:)
    Nekem az íze is nagyon bejött, és készen már nem is annyira szokatlan.

    Hát, most alkohol nem került bele, de hogy most így mondod :)))

  4. nokedli:
    2009. 12. 14. 20:54

    ma elkészítettem - egy picit változtattam rajta, de eszméletlenül finom volt! jövök hozzád gyakrabban;-)

  5. reeva:
    2009. 12. 15. 13:22

    woow :) kiwi és ubi??? ok, hogy zöld-zöld, de nekem kicsit vad párosításnak tűnik, mondjuk mozzarellával bármit megeszek :()

  6. Mamma:
    2009. 12. 28. 11:27

    Láttam a Tiedet, az is bizonyíték rá, milyen sokfajta módon lehet variálni.
    Örülök, hogy megihlettelek!

  7. Mamma:
    2009. 12. 28. 11:28

    Ááá, nem vad, csak ránézésre:))) Hidd el, tök jól összesimulnak az ízek!:)

Érdekel a véleményed, mondj valamit!

A szövegben nem tudsz HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de nyugi, az oldalon nem jelenik meg.

Ha bármely okból elszáll a kommented, a moderálandók közé kerül, onnan pedig mihamarabb kiszabadítom.

Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





designed by dallacucina