Garnéla tejszínes-füstös whiskymártásban
Hálás dolog a whisky, főleg ha - ad egy - jót tartunk otthon, ha - ad kettő - odaadják és - ad három - még valami igazán finomat is tudunk belőle főzni. Aki most azt hiszi, hogy a whisky inkább főzésre termett, az olyan nagyot téved, mint ide Skócia hason csúszva:) Azt hiszem, ezzel mindent elmondtam. A jó skót whisky élvezet és életérzés is egyben, aki gyakorolja, az pontosan tudja, miről beszélek. Nálam inkább csak a férjem gyakorolja, de én mégis tudom, hogy miről beszélek.
Mégis, azt hiszem, sikerült valami nagyot jót is főzni ezzel a nedüvel.
(Tudjátok, asszony a fakanálnál, férj a whiskyspohárnál.) A férjem egyáltalán nem bánta, hogy ellötyköltem egy kicsit a whiskyjéből, de azt még nem tudja, hogy legközelebb a drágábbik üveghez nyúlok.
Fogalmam sincs, hogy az ötlet honnan jött. Egyszer csak bekattant, hogy milyen jó lenne valami whiskys dolgot készíteni és onnantól kezdve napokig keringett a fejemben, képtelen voltam kiűzni onnan. Épp akkor megláttam
Eszter füstölt fokhagymáját és egyből a homlokomra csaptam. Hát persze!, füstös whisky Islay-ról!! Fagyasztott garnélafarok mindig van a fagyasztóban
(aki tud frisset venni, az feltétlen azt használjon!), így némi kevergetés, méricskélés után készen is voltam.
Fantasztikus, erre nincs is jobb szó! Lágyan füstös, épp annyira, amennyi jólesik, de nem lett tolakodó. Mindketten odavoltunk, gondolkodom is, hogyan lehetne még felturbózni. Bár szerintem nem szükséges. Kézzel szopogattuk a garnélát és tunkoltuk a kenyeret a mártásba.
Egyszerűen tökéletes lett. Igen, vendégeknek ideális, főleg ha hálás a közönség a garnélára és a whiskyre. Ezt a két dolgot nem árt előzetesen lecsekkolni:)
Garnéla tejszínes-füstös whiskymártásbankb. 40 db garnélafarok
1 tk-nyi olívaolaj
késszeletnyi (pici) vaj
1 db salotta (vagy lágyabb ízű hagyma)
1 gerezd fokhagyma
4-5 ek füstös skót whisky Islay-ról
(most 12 éves Bowmore Single Malt, legközelebb egy 18 éves Bruichladdich)
kb. 100 ml tejszín
só, bors
pirított baguette
Ha nyers a garnéla, előkészítem, megtisztítom.
Egy serpenyőben felolvasztom a vajat az olívaolajjal és üvegesre párolom benne a vékonyra szeletelt salottahagymát. A végén hozzadom a durvára tört fokhagymagerezdet is. Beleteszem a garnélát és pár perc alatt készre sütöm, majd kiveszem egy tányérra. A maradék olajhoz hozzáöntöm a füstös whiskyt és néhány perc alatt kissé beforralom, majd hozzáöntöm a tejszínt. Nem kell sok, elég neki néhány perc, csak érzéssel! Közepesen sűrű mártás legyen alatta. Sózom és borsozom.
Közben megpirítom a baguette-szeleteket.
(Én a sütőbe toltam be őket a grill alá néhány percre.) A garnélát visszateszem a forró mártásba és azonnal tálalom.
2 személyre /
A szövegben nem tudsz HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de nyugi, az oldalon nem jelenik meg.
Gratulalok, bizonyara nagyon finom volt.