Balzsamecetes marcipánnal töltött datolya


Kekszsütésben nem vagyok túl nagy, ezt inkább másokra hagyom, akik eddig is fényesebb eredményeket értek el tőlem. Azért leszögezném, hogy a nemkekszezés nem a minőség hiányát jelenti, inkább a gyakoriságot, de már elkezdtem rágyúrni:).

Ezt a kis gyúrmányt a héten készítettem, és amikor egyiket a másik után nyalakodtam el, rá is jöttem, miért nem szeretem annyira a kekszeket. Túl sok bennük a liszt :).
Nos, ebben semmi liszt, ráadásul csupa egészség. Az ötlet nem túl eredeti, a marcipánnal töltött datolya eléggé lerágott csont, viszont csontból a finomabb fajta. Most eléggé fel is túrbóztam, a narancslikőrtől és a balzsamecettől nedvesen lágy lett a marcipán. Most pár hónapja újra a balzsamecet-korszakomat élem, majd ez is elmúlik és jön valami más.

Vigyázat, ehhez semmiképp sem a szokványos, salátákhoz való, hanem nagyon sűrű balzsamecet kell, különben túl lágy és savanykás lesz a marcipán. Ha ilyenünk nincs, biztos jó bele a balzsamkrém is, azt úgy nem próbáltam. Narancslikőr helyett mást is használhatunk, mehet bele amaretto vagy akár egy kanál narancslé is, a lényeg a massza lazítása és ízesítése.
Az egész viszont nagyon finom, rémesen eteti magát, a vitaminok és az ásványi anyagok tömeges jelenléte pedig megnyugtatja a lelkiismeretet. Nem rossz kiindulópont így karácsony közeledtével, igaz?
Datolya balzsamecetes marcipánnal töltveBalzsamecetes marcipánnal töltött datolya
(Datteri secchi ripieni di marzapane aromatizzato all'aceto balsamico)

45 db datolya, aszalva, magozva (450 g)
200 g marcipán (egyszeres sütőmarcipán 50% mandulával)
2 marék dió (60 g)

1 ek narancslikőr (Grand Marnier)
1 ek sűrű balzsamecet
kb. 120 g (fehér)csokoládé


1. A szobahőmérsékletű marcipánt feldarabolom. A diót durvára vágom és száraz serpenyőben kevergetés mellett illatosra pirítom. A marcipánhoz adom a diót és jól összekeverem a likőrrel és a balzsamecettel. Úgy jó, ha a massza lágy, de még foghatóan formázható. Egy nagy deszkán kézzel laposra nyújtom, hogy jobban lehessen vágni.
2. A datolyát kimagozom (legjobb magozva vásárolni). A marcipánból kis darabokat vágok és dundira megtöltöm a datolyaszemeket. Ez a marcipánmennyiség nagyjából 45 darab datolyához elég.
3. A csokoládét vízgőz fölött megolvasztom és hagyom egy kissé visszahűlni, hogy jobban tapadjon rajta a csokiréteg. Kiterítek egy nagy sütőpapírt.
Két villa segítségével meghempergetem a csokiban a datolyát és óvatosan ráfektetem a papírra. Hagyom, hogy teljesen megszáradjon, ez akár két óra is lehet. Aki gondolja, a csokirétegzést még egyszer megismételheti, vagy az egyik végét akár sötét csokoládéba is lehet mártani, ez esetben több csokoládé szükséges.
45 db lesz belőle /


Kategóriák

00 Cucina italiana , Gasztroajándékok , Desszert-praliné , Karácsony , 05 Dolci , VT

Címkék

A alkohol , A narancslikőr , CS csokoládé , CS dió , CS marcipán , E balzsamecet , GY datolya aszalt , recept

Komment

Eddig 4 hozzászólás

  1. flatcat:
    2010. 11. 28. 10:23

    Wow.
    Most nem jutok szóhoz (ez nagy dolog :))) )
    Ezt most elképzeltem, és határozottan mindet meg tudnám enni. :)))

  2. Mamma:
    2010. 11. 28. 10:40

    Köszi :)) Pedig ez egy olyan egyszerű darab!:))

  3. flatcat:
    2010. 11. 28. 11:42

    Az egyszerűség és a nagyszerűség egyáltalán nem zárja ki egymást! :)
    Mindenesetre sikerült összegyűjtened mindent (már megint :))) ), amiért igazán odavagyok, egyetlen receptben. :)

  4. Mamma:
    2010. 11. 30. 11:37

    Ó, persze, hogy nem zárja ki egymást, de épp az benne a nehéz, hogy pontosan azt az egyszerűséget találjuk meg, ami hozzájárul a nagyszerűséghez!:))
    Köszönöm, ez akkor tudat alatti volt!:))))
    (Hú, micsoda bölcsességet sikerült :))

Érdekel a véleményed, mondj valamit!

A szövegben nem tudsz HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de nyugi, az oldalon nem jelenik meg.

Ha bármely okból elszáll a kommented, a moderálandók közé kerül, onnan pedig mihamarabb kiszabadítom.

Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





designed by dallacucina