Sárgabarackos gazpacho

Manapság már nem kell ahhoz Spanyolországba utazni, hogy valaki megismerje a gazpachot. Elég csak felütni a júliusi gasztroblogokat, vagy elmenni egy hangulatos kisvendéglőbe: elég nagy biztonsággal találunk gazpachot az étlapon.
Ha még ennél sem dereng semmi, akkor annyit mondanék, hogy a gazpacho a spanyolok nyers, hideg lecsója, leturmixolva. Amolyan lecsó-smoothie, amit pár zöldség- és tojáskockával is tartalmassabá tehetünk.

Én először vagy húsz éve, egy magyarnyelvű, véknya kis spanyol szakácskönyvben találkoztam vele először. Furcsa is volt, érdekes is volt, aztán a tíz receptből el is készítettem egyet, miután rájöttem, hogy lehet, hogy andalúz, lehet, hogy murciai, ebben a könyvben szinte mindegyik egyforma volt.
Spanyolországban aztán többször ettem gazpachot, aztán egy idő után meg is alkottam a sajátomat. Semmi különös, csak épp olyan arányban vannak benne a hozzávalók, ahogy szeretjük. Kevés hagyma, sok paradicsom és paprika, némi uborka, jó nagy löttyintés olívaolaj, és persze sherryecet, vagy jófajta érlelt, spanyol borecet. Rusztikus házi kenyeret ásványvízbe szoktam áztatni, ez megy még bele. Én éppenséggel úgy szeretem, ha jó sűrű, de még pohárból lehet kortyolni. Alaposan be kell hűteni, a végén akár jégkockára is önthetjük. /...../

Tovább is van... »

Olívaolajban pácolt paradicsomos-chorizos bab

Pár hete vacsoránál ültünk, mikor a férjem azt mondja, játszunk olyat, hogy mostantól egy ideig blogokból főzök. Ezzel tetemes időt is megtakarítanánk, de a poén csak ezután jön: ő meg kitalálja, honnan van.

Évek óta mutogatom, mesélem neki, ki mit főzött, jó pár bloggert felismer már a főztjéről:). Ez persze csak a jéghegy csúcsa, még azt az érzetet keltené, hogy egy kétlábon járó, mindenttudó bloggerférjjel állunk itten szemben, arról pedig szó sincsen!:)

Nem sokkal a játék felvetése után olvastam Eszter receptjét, amiről első ránézésre tudtam, hogy (szó szerint) minden ízében telitalálat. Hát mit mondjak, nem ez lesz Eszter emblematikus fogása, amivel egy megterített bloggerasztalon is azonnal be lehetne őt azonosítani, de máris bevonult családunk konyhatörténelmébe.

Nem túlzok, tényleg minden ízében teljesen ott van, de pont ezt vártam egy ételtől, amiben paradicsom, olíva, vörösbab és fokhagymás paprikás kolbász főtt. A kép önmagáért beszél.:) A férjem halk hümmögések közepette tunkolt és evett, gyakorlatilag megettük a négyfős adagot. Ami külön szimpatikus, hogy előre elkészíthető. Legközelebb, ha nem esünk azonnal neki:), állni hagyom egy-két, vagy akár több napig is.  /-----/

Tovább is van... »

Pimientos de Padrón

Tudom, nem leszek túl népszerű egy olyan bejegyzéssel, aminek szinte egyetlen hozzávalója elérhetetlen hazánkban. Érthető, paprikaországnak nincs nagy szüksége még egy paprikára, ami ráadásul nem is túl csípős.

Ezeket a pici kis zöld paprikákat Baszkföldtől nyugatra, Galíciában tapas-ként adják, szinte minden sarkon megtalálható. Még Kolumbusz hozta magával az Újvilágból és a Padrón környékén termesztett példányok a legfinomabbak. Máshol is kísérleteznek vele, de állítólag az nem az igazi. Ezeknek a pici, méregzöldszínű paprikáknak az a jellegzetességük, hogy finom, zamatos édesek, csak egy-egy példányba ugrott bele a csípős.
Az elkészítésük roppant egyszerű: egy nagy serpenyőben, bő olívaolajban, néhány perc alatt kisütjük őket, amíg hólyagos lesz a bőrük. Tálra szedve durvaszemcséjű sóval megszórjuk és kézzel megesszük. Mivel hogy tapas, sherry jár mellé, de a jéghideg sör is jól csúszik utána. Aztán egyszer csak akad egy-egy darab, amitől egyszerre kigúvad a szemünk, olyan csípős. [.....]

Tovább is van... »

Húsgombócok sherrys paradicsommártásban

Még a  tavalyi tapasvacsoránk része volt ez a pikáns, mártogatni való húsgombóc a nagyon sherrys paradicsommártással együtt. Azóta tologatom magam előtt és ígérgetem, hogy végre a többi, temérdek recepttel együtt felkerülnek.
Amíg ebben a melegben kevesebbet főzök, addig az idevaló, nyárias receptekből pótolgatok.
Ez a húsgombóc sem akkor készült utoljára, azóta többször gyúrtam már, a mártás is, de a gombócok is néha kisebb változtatásokon esnek keresztül. Egy biztos pont azért van bennük, mégpedig a sherry, amit egyikből sem spóroltam ki:-) illetve a spanyolok, hisz ez a húsgombóc őket dícséri!
Mondanom sem kell, nemhiába tapas, ugyanis kíváló vendégváró falat, amit előre elkészítve a mártással eyütt hűtve is tárolhatunk.  

Hogy mitől finom és különleges? Attól a temérdek sherrytől, ami a mártásba belefőtt, de a gombócokba is belegyúrtam. Mivel a mártásban elég sok van, akkor teszünk jól, ha valami jófajta sherryt használunk erre a célre. Ennek hiányában száraz Tokaji Szamorodni is megfelel, de a mártáson mindenképp érződik majd a különbség.

Tovább is van... »

Havannai csirkecomb fűszeres, babos rizzsel

Ha valaki szereti az egyszerű, enyhén csípős ételeket, amelyekben a hús, a rizs és a bab játsza a főszerepet, akkor a kubai konyhában nagy valószínűséggel kedvét leli majd. A világ eme szegletének konyhájáról nem lehet ugyan szakácskönyvnyi információkat felhalmozni, kulináris titkokat szájra-szájra adni, ennek ellenére érdemes vele egy kicsit megismerkedünk.

A gyökereiből eredően Kuba konyháját elsősorban a hódító spanyolok, az afrikai rabszolgák no és persze a (nem csak) kedvtelésből és pénzkereseti céllal Kubába átruccanó amerikaiak formálták, mely a helybeli alapanyagokra, szokásokra, és természetesen a mindig jelenlévő hiánygazdálkodásra építkezett.
Az étlapot mindet kétséget kizáróan néhány alapanyag határozza meg: a rizs és a fekete bab szinte egy étkezésből sem hiányozhat (talán inkább úgy fogalmaznék, hogy egyáltalán nem is hiányzik), ehhez jön a hagyma, a fokhagyma és a paprika.  Ezekből készül az úgynevezett sofrito, egyfajta fűszeres egyveleg, amelynek segítségével már a többi fogást is ízesítik. Persze léteznek számunkra egzotikus zöldégek és gyümölcsök is, mint például az édesburgonya, vagy a yuca, de ezekkel ritkábban találkozhatunk. Ha valakinek netán feltűnt volna: igen, a sziget konyhája is a kreol konyhára emlékeztet, illetve annak az egyszerűbb, vidéki formájára, a cajun-re.

Talán sejthetjük, hogy Kubában elsősorban a bendő jóllakatása a cél, csak kevés embernek lehet az étkezéssel kulináris célja. A húsfogyasztást nem minden család engedheti meg magának, ha igen, akkor főleg sertés és csirke akad a tányéron (de ezek viszont rendkívül változatosak), a marhahús csak kivételes ünnepek ajándéka.  [.....]

Tovább is van... »

Aioli vagy maionesa blanca? Klasszikusan vagy fehéren?

Napjainkra már nálunk is sokan ismerik az aïoli-t, ezt a francia ihletésű fokhagymamártást. Nekem viszont több olyan ismerősöm is van, akiknek hiába mesélem, hogy nálunk nem létezik húsfondü aïoli nélkül - ha meglátnák az étlapon, még akkor sem tudnának vele mit kezdeni. Legfeljebb ha kihozza a pincér.

A katalán eredetű aioli legalább kétezer évre tekint vissza: az első írásos feljegyzést még 1024-ben találták. Ezek szerint a bőséges fokhagymát egy kőmozsárban megtörték és enyhe olívaolajjal addig keverték, amíg az egy sűrű pasztává nem állt össze. Vagyis az emulgeáló szerepet a fokhagyma vette át, és nem nehéz kitalálni, hogy elég sok fokhagymagerezdre volt szükség, hogy ezt az állagot elérjük. Ez fáradságos és hosszadalmas munka még ma is. Innen ered a neve is, fokhagyma és olaj, ami katalánul all i oli. (Ezért gyakran a gyökerekre való tekintettel allioli-ként is viszontláthatjuk.) Azóta számtalan változata keletkezett már, a franciák pedig - mint oly sok egyéb étel esetében -, gondoskodtak róla, hogy aïoli néven a világ is megismerje.

Tovább is van... »

Chorizo-tál rozmaringos szőlősalátával

A múltkoriban készített vörösborban párolt chorizo annyira meghozta a kedvünket a folytatásra, hogy elhatároztuk: tapas-vacsora lesz. 

Összeállítottam, megvettem, megfőztem, lefotóztam, megettük. Az eredmény ha nem is sorrendben, de szép sorjában látható lesz, mert akkora sikere lett! (A teljes vacsora listáját a végén majd egyenként belinkelem.) Egy-egy fogás 2 személyre szól, de ha 4-5 ember eszeget többfajtát, akkor senki sem marad éhes. Spanyolországban úgy szokás, hogy még a legkisebb tálhoz is annyi villát adnak, ahányan körülülik az asztalt.
Na jó, tényleg van vele szöszmötölnivaló, az igaz. Egy részét elő lehet készíteni, sőt jobb is, ha áll néhány órát.

Mivel azonban nincsen tapas sherry nélkül (már csak azért sem, mert jó néhány fogásban önmagában is van sherry), ezért úgy gondoltam, ejtek majd később egy-két szót róla is. Sherryt ihatunk előtte csak egy pohárkával is, a vacsora további részét pedig vörösborral öblögethetjük.

Tovább is van... »

Vörösborban párolt paprikás kolbász (Chorizos al vino tinto)

Ha egy fogás csupán két, azaz kettő darab összetevőből áll, akkor én úgy gondolom, hogy igenis kutyakötelességem - már saját magam kulináris igényességével szemben is - ezt a dolgot a fellelhető legeslegjobb hozzávalókból elkészíteni. A legjobból, amit a lelkiismeretem csak diktálni tud, különben hagyhatjuk az egészet a fenébe, mert abból már semmi jó nem fog kisülni.
 
Ez a két hozzávaló pedig megremegteti a lelkemet: az egyik a vörösbor, a másik pedig a paprikás kolbász, jelen esetben a spanyolok jellegzetes kolbásza, a chorizo.
Es más, ez a fogás egy igazi nemzetközi szalamander! Végre sikerült egy olyan ételt tálalnom, amit hazai viszonylatban is nagyon jól lehet helyettesíteni. Sokan sajnálkoztak eddig is, hogy nincs ez meg az a hozzávaló, és emiatt nem tudják elkészíteni azokat az ínycsiklandozó falatokat. (Persze nem csak nálam, hanem másoknál is.)
Hát kérem, ezt lehet! Sőt, úgy ám, hogy úgy csempésszük beléje a magyar jegyeket, hogy tán még jobb is lesz, anélkül, hogy az autenticitás csorbulna. (Ez magyarul azt jelenti, hogy tán még finomabb is:-) 

Miről is van szó?
A tapas-ról (ejtsd: tápász, de röviden mindkét á-t) ami a spanyol konyhában - Baszkföldtől Andalúziáig - egyfajta intézmény. Ha valaki mégsem ismerné, röviden annyit: tapa annyit tesz spanyolul, mint fedő, és annak idején a sherry-s poharakra - amit a spanyolok felettébb nagy előszeretettel kortyolgatnak (ahogy tapasztaltam, szerintem a nap minden órájában) de mondjuk talán inkább délutánonként, amikor is barátokkal beülnek egy jó kis diskurzusra, szóval a sherry-s poharakra  egy kenyérdarabkát tettek, hogy megóvják a tartalmát a kéretlen, mindenhol szemtelenül szálldosó legyektől.  [.....]

Tovább is van... »