Savanyúkáposztakrémleves sült kolbásszal és chiliolajjal

Eszembe nem jutott volna, hogy savanyúkáposztából is lehetne krémlevest főzni, pedig miért is ne. Pont az a fajta krémleves, amiben van egy csipet fantázia, savanykás-csípős, és a "levesbetét" :) is nagyon a helyén van. 

Nem először találtam Mennyei Mignon-nál nekem tetsző receptet, erre is azonnal lecsaptam.
Néhány apró változtatást végeztem rajta, bacon helyett füstölt kolbász került a tetejére, a tejszín mennyiségét is lecsökkentettem.
Kíváló lett!
             

Elolvasom »

Narancsos édesköményleves mandulával és dióolajjal

Hónapokig tervezgettem, milyen is lesz a narancslében kifőzött tésztám. Érzésre úgy gondoltam, az ilyen csakis remek lehet, és tényleg, az eredmény láttán az összes aggályoskodásom egy villanás alatt elpárolgott. Hihetetlen gazdag és finom tészta lett az eredmény, és ezen még csiszolni is tudok! Milyen is lehet az, ha majd a saját gyúrású tésztámat főzöm ki a narancslében, hát arra már nem is bírok gondolni!

Főzés közben azonban rögtön azon törpöltem, vajon mit is kezdjek a tészta főzővizével. Megéreztem a lényeget, a főzőlé ugyanis hihetetlen finom lett, egyszerűen képtelen lettem volna kidobni. Üvegbe töltöttem és vártam, amíg eszembe jut valamilyen új ihlet.  [.....]
             

Elolvasom »

Zeller- vagy spárgakrémleves diós mascarponegaluskával

Továbbra is nagy barátja vagyok a krémleveseknek, hisz mindenféle finomságot beléjük lehet pakolni, ami vészesen közelít felhasználhatóságuk vége felé. Így történt ez ezzel a levessel is, egy maradék zellergumó és két csenevész fehérrépát kellett ehető formába hoznom.

A krémleves meg sem érdemelne egy receptet, annyira egyszerű, viszont továbbra is próbálkozom, milyen levesbe valóval dobhatnám fel őket. Ja igen, egy kevés mascarpone is útban volt már, ebből az egészből pedig ez a végtelen egyszerű, de valami fantasztikus ízű gombóc született! Pirított mandulát és vastaghúsú narancs frissen reszelt héját tettem a mascarponeba, egy kevés francia magos mustárral pedig kikerekítettem az ízét. De még mennyire kikerekedett!

Ezt a levest később spárgából is megismételtem (ezért a dupla cím), akkor pirított diót tettem a gombócokba. Képtelen lennék eldönteni, melyik ízlett jobban!
             

Elolvasom »

Édesburgonyaleves ketchuppal és cabanossival

Fura emberek ezek az amerikaiak. Étkezésük nagy részét a supermarketek készételes polcairól, hűtőládáiból fedezik, ha pedig néha nekiállnak főzni, akkor is a félkész termékek csapásirányába veszik az utat. A fantáziájuk e téren kifogyhatatlan: ebben a műfajban egyik kedvencem a kólában párolt marhahús egy üveg mangóchutney-val megbolondítva (ez nem vicc), a karamellás Mars-csokival megtöltött banán pedig mindennapos kedvenc lett nálunk is. 

Pedig az ellenőrzött, igazán jó minőségű alapanyagokból klassz és maradandó dolgokat is lehetne főzni! Nemegyszer próbáltam, sőt, egyik alkalommal azzal az eltökélt szándékkal álltam neki négy hétig főzni, hogy csak végszükség esetén engedek be a konyhába félkész, üveges terméket. Sikerült és nem is akárhogy! Csak úgy sisteregtek a grillen a félkilós, gyönyörű marhasteak-ek, ropogós zöldségeket pirítottunk serpenyőben, és süteményeket is sütöttünk liszttel, cukorral és tojással. Ki hinné, de így volt.

Nagyon rég olvastam egy lapban ezt a receptet, és némi változtatással megfőztem. Ez már középkategóriás nehézségű egy amerikai vagy kanadai háziasszony számára, hisz itt valóban főzni kell. A leves alapja, a lelke a ketchup, ez adja meg azt az aromát, amit még csak fokozhatunk a cabanossival. A ketchup minősége itt kimondottan fontos! Legjobb, ha házilag főzzük, grillszezon alatt úgyis gyorsan elfogy. Ha nincs kedvünk, akkor nagyon jó minőségű ketchupot vegyünk! (Bár én ilyet ipari kiszerelésben nem nagyon ismerek…)

Egy sűrű leves, vagy inkább egytálétel lesz belőle, ami tény, hogy édesburgonyával kap egy csipet egzotikumot (karib-térség), a  cabanossi által továbbviszi az oly népszerű italo-amerikai vonalat, a ketchup pedig hazai fejlesztés. Ez a leves is egy valódi crossover fogás.  [.....]
             

Elolvasom »

Böjti gombócleves

Pár napig tart még a Nagyböjt időszaka.
Ez a gombócleves nem csak böjtre való, de nevéból eredően kimondottan böjti leves is, Európa gombócnagyhatalmából, Észak-Olaszországból származik. Ígértem már, hogy közzéteszem a dél-tiroli klasszikus gombócvariációkat, bár erre kevés szükség lesz, hisz az alapot ebből a gombócból is pontosan megismerhetjük! (Viszont mindkét nagy kedvencem, a sajtos és a szalonnás is megérdemel egy posztot!)

A klasszikus receptúrától annyiban tértem el, hogy magos, rozsos száraz kenyeret használtam, de ez egy nagyon jó aromás, gazdag gombócot eredményezett, a húslevesbe pedig sárga- és fehérrépát is főztem. A leves után kicsi, soktojásos crespellákat akartam sütni, amit majd finoman megszórunk barnacukorral, de erre már nem került sor: teljesen jóllaktunk a levessel.

Elolvasom »

Paradicsomos csicseriborsó-leves húsgombóccal

Nemcsak a blogban jelent meg régen leves, de az Újévet leszámítva mi sem ettünk az utóbbi időben. Pedig kár lenne elhanyagolni, ilyenkor egy sűrű, forró leves az egyik legjobb, amit tehetünk magunkért - leszámítva persze a forralt bort, de annak igen kétes a tápláló, bár annál nagyobb a vidító hatása.

Ezt a levest pedig még akkor is össze lehet dobni, ha éppenséggel késő este esünk be az ajtón, és bár tele van a hűtő mindenféle finomsággal, mi mégiscsak valami gyomormelengető levesre és arra a forró tálkára gondolunk, amit két kezünkkel körbemarkolászhatunk.
Komolyan mondom, ezt a levest röpke negyedóra alatt állítottam össze - hihetetlen, ugye?? Pedig pontosan így volt!

Na jó, van egy kis titka a dolognak. A húsgombóc már készen volt, csak elő kellett venni a fagyasztóból. Nemrég ugyanis fantasztikus felismerésem volt, amikor a szuperpiacon kézbe vettem egy húsgombócos zacskót. Mi lenne, ha magam gyártanék ilyet? Csak össze kell gyúrni ízlés szerint a húsgombócokat - minél kisebbeket, annál jobb -, kevés olajban forgatva kisütni őket, hűlni hagyni és aztán fóliába csomagolva bepaterolni őket a fagyasztóba. Egyszerű, nem?? :) Hozzá kell azonban tennem, hogy a kész-húsgombóc-projektet a szilveszterről megmaradt tetemes mennyiség is indikálta, de innen már egyenes út vezetett a saját felfedezésem finomításához.  [.....]
           

Elolvasom »

Lencseleves savanyú káposztával és kolbásszal

Idén sem maradhat el az újévi lencse, aztán hogy ennek fogyasztása meghozza-e a kívánt eredményt, azt majd ki-ki döntse el maga. Magam évek óta főzök lencselevest, de igen nagy távszélességben variálom, nehogy megúnjuk véletlenül. A közös nevező szinte csak a lencse, abból is többfajtát főztem már.

Ebben az évben savanyú káposztával készült, ami a mi konyhánkban talán nem megszokott, bár a káposztával készült bableves csülökkel vagy egyéb finom húsneművel viszont gyakran előfordul honi fazekakban is.

A mostani lencselevesünk trentinoi példára készült. A talján konyhában szinte csak északon használnak savanyú káposztát, főként Trentinoban és Dél-Tirolban. Erről a konyháról többször zengtem már itt ódákat, mert ugyancsak megérdemli, de most nem teszem. Az egyik legismertebb trentinoi savanyú káposztás fogás egy speciális kolbásszal, a luganegával (lucanica) készül, a crauti con luganega pedig szinte minden étlapon szerepel.
Nekem most nem volt luganegám, viszont gyors galambpostával még idejében megérkezett Ízbolygótól egy rakomány paprikás kolbász (ezer köszönet érte! :), így azt tettem bele. Nem elég Trentino rusztikus-fúziós konyhája, ezt még egy kis hungarikummal is megfejeltük. Fejedelmi ízű lett, ezt már csak azért is állíthatom, mert éjszaka, mikor már hűlőben volt, hozzálöttyintettem egy jó adag francia pezsgőt is, nehogy kárba vesszen.
             

Elolvasom »

Gombás húsleves konyakkal és fűszeres tojáskocsonyával

Említettem már, hogy szinte mindig van a hűtőmben valamilyen alaplé. Néha nekiállok és magam gyártom a szárított zöldségkeveréket, hogy áthidaljam azt az időt, amikor épp elfogyott a Lé, de többnyire csak zöldségből főzöm az alaplevet. Ennek roppant egyszerű az oka - meg voltam róla győződve, hogy a húslevesben főtt hús úgy sem fogyna el semmire. Célom sosem volt vele, semmi olyat nem terveztem, amibe levesben főtt hús kellene, ha mégis pont erre lenne szükségem, akkor azt azzal a céllal megfőzöm és kész. Egyszóval az ilyen dolog nálunk fölösleges melléktermék.

Így ment ez a dolog hosszú időn keresztül, meg is volt az alaplé főzésének a heti, begyakorolt menete. Egészen néhány héttel ezelőttig, amikor egy fogáshoz valóban finom húslevesre lett volna szükségem. Vettem aprólékot, combot, szárnyat, összesen másfél kilót, ugyanúgy rengeteg zöldséget, ahogy szoktam és megfőztem a csirkelevest. A húst félretettem a hűtőbe, és szóltam a férjemnek (kutyánk nincs), hogy van ott valami, de nekem nincs vele célom. A csirkehús-egyveleg, szószerint szőröstűl-bőröstül pár órán belül eltűnt a hűtőből.

Mivel a húsleves mégis csak nagyon finom lett, a következő héten megismételtem ezt a procedúrát. A hús újfent bekerült a hűtőbe, ahonnan másnap estére megint csak nyoma veszett. Lassan úgy érzem magam, mint viccmesélés közben, de tény, hogy harmadik héten a férjem már rá is kérdezett, hogy ugye főzök megint csirkehúslevest, sőt, neki jobb ötlete is van, mi lenne, ha most marhahúst vennénk? Lehet abból húslevest főzni?  [.....]

Elolvasom »

Mézes íróleves vajgaluskával

Lassan minden levesfajtát megismerünk hazánkban, és semmilyen leves előtt nem torpanunk meg. A krémlevesekre, mindenféle nemzetségű halászlevekre, ilyen-olyan húslevesekre már csak legyintünk, az ázsiai csípős, esetleg édes-savanyú levesekkel pedig már bízvást lekörözzük a sarki kis kínait. Édes gyümölcslevesekben verhetetlenek vagyunk, de már az olaszos, sűrű, olívaolajjal bőven meglocsolt zöldségleves sem teljesen idegen számunkra. Sőt, a gyümölccsel édesített húsos levesekkel is találkoztam már a blogokon. (Hogy ne menjek messzire, akár nálam is.)

De létezik olyan leves, amivel én még csak nemrég találkoztam!
Pár éve birtokomban van egy szász szakácskönyv és lelkem rajta, de eddig nemigen forgattam. Pedig kár lenne parlagon hagyni, sok klasszikus receptet tartalmaz, az ilyenekre meg nagy vevő vagyok.
Ebben találtam egy édes levest, ami íróból készült. A leves roppant egyszerű, és bár cukorral édesített - emiatt bizonyára főleg gyerekek kedvence is lehet - de mégis savanykás, és a kettőnek a kombinációja igazán fenséges! Meg is főztem és rá is kaptunk az ízére, a receptet viszont egy kicsit megváltoztattam. Hogy ez autentikus marad-e, azt kétlem, de itt most nem ez a lényeg! Szívesen teszem közkinccsé, bár a kép elég csapnivaló, ez is az egyik oka annak, hogy még nem jelent meg a blogon. (Egy további főzésnél szebb képpel pótolom:-)  [.....]

Elolvasom »

Paradicsomos brokkolikrémleves gorgonzolával

Azzal kezdeném, hogy mára mindannyian nagyon kedveljük a leveseket, mégis viszonylag keveset eszünk. Ennek pedig elég prózai oka van: a leves önmagában nem tesz ki egy étkezést, még komoly belső élettel, rengeteg rácsorgatott olívaolajjal és kenyérrel sem, utána következővel meg már túl sok. Nekünk legalábbis. Ezért van ritkán leves, mert két piti kis tányérért nem állok neki, bár már egyre inkább azért igen.
Ez az egyik oka, amiért annyira megörültem Cserke kiírásának a levesekről. Végre főzök levest, mert most kell:-)), amennyit csak akarok! Be is lendültem egy időre, de a fő levesnek valami különlegessel akartam előhozakodni. Összeírtam vagy húsz levest, amit régóta tervezek és megmutattam a férjemnek a listámat: Drágám, ezt eszed két hétig. Húzogatott, pirosozott, közben hümmögött, aztán maradt nyolc. De nem volt szerencséje, mert sokat volt távol az utóbbi időben, és csak telefonon, hosszasan ecsetelte a vacsoráit Koppenhága, London és Stockholm között.

Az egyik leves, amit terveztem, nagyobb kerülővel jött volna létre. Évek óta többször belebotlottam egy Nigel Slater-receptbe a külföldi blogokon, ami egy aromás sajtos, pirított dióval megszórt és szemes mustárral tuningolt karfiolkrémleves volt. Nem tudom, a recept honnan van, nekem nincs NS-könyvem, de a leves már rég felkeltette az érdeklődésemet. Ezt akartam megváltoztatni, mégpedig brokkolira, mustár nélkül, de kéksajttal. Pár hónapja Venetoban ettem egy hasonló levest (az mangoldból volt), abban még radicchio-levélkék is voltak, a sűrűséget meg a lila, de kemény salátalevéllel is fel lehetett meregetni, és annyira jó volt, hogy valami hasonlóra gondoltam.
Kétszer is bevásároltam hozzá, de mindig elfogyott másra (még őstermelő-diót is vettem a pirításhoz), ezért a végső főzést vasárnapra időzítettem. Így jár az, aki halogat:-). Vasárnap ugyanis nyitom ki a gépet, és mit látok? Kicsi Vú kéksajtos brokkolilevesét, amit Gabojsza is meg akart főzni, aztán Rossamela kéksajtos, olajos magos karfiolkrémlevesét és végül Maci gyönyörűséges gorgonzolás krémlevesét is:-))) 

Hogy mi következik ebből? [.....]

Elolvasom »

Póréhagymás csirkeleves aszaltszilvával

Ennyi leves már bizonyára nem ujjgyakorlat, de amióta hűvösebb lett, jobban kívánjuk a melengető, sűrű folyadékot.
A leves onnan eredt, hogy előző napról a nasi goreng után maradt még egy adagnyi főtt rizs. Ilyen ritkán fordul elő, ugyanis mindig kicentizve főzök, de most maradt, sőt még egy kevés csirkemellet is tologatnom kellett a hűtőben. Elővettem hát Susan Meadows csirkéskönyvét, amiből eddig nemigen főztem semmit, bár gyakran lapozgatok benne. Olyasmi könyv ez, amihez sok apró ötletet, egy-egy technikát el lehet lesni, ami jól feldob akár egy hétköznapi vacsorát is, de a vasárnapi nagy durranásokat, gyertyafényes vacsorák bevezetőit nem ebben kell keresni. Szerintem a receptek sem teljesen autentikusak, jónéhány angolosítva lett, ezzel együtt azonban egy gyakorlatias, jól használható könyv. (Egyébként nagyon régi kiadás, szerintem már sehol sem kapható.)

Azt hiszem, ez az első fogás, amit konkrétan főztem belőle, kicsit meg is változtattam. Első ránézésre bizarrnak tűnhet, hogy a sós, csirkés húslevesbe édes aszaltszilvát tegyünk, de hasonlót szoktam főzni (egy örmény levest, abba aszalt sárgabarack kerül), aztán létezik az almás csirkeleves is, vagyis jól el tudtam képzelni ezt az íztársítást. Nekem nagyon ízlett, a tetejére még szójaszószt is csorgattam, na azzal már tényleg egy egzotikus, komplex ízvilág kerekedett, amit petrezselyem helyett akár korianderrel is fokozhatunk. Én késő este sajnos már csak ezt a fodros példányt kaptam, viszont egy áráért azonnal három gyönyörű csokorral is megajándékozott a zöldséges asszonyság, így most a változatosság kedvéért petrezselyem-túltengés uralkodik a konyhában:-) 

Elolvasom »

Árpagyöngyleves gesztenyével

Egy pillanatig sem tagadom, hogy megörültem Cserke kiírásának, mert szeretjük a levest, bár a blogban még sem szerepel belőlük túl sok.
A férjemmel úgy ismerkedtünk meg, hogy szinte egyáltalán nem evett előtte levest, náluk ez nem volt divat. Nem biztos, hogy rajtam múlt, de mára már hiányolja, ha egy héten nem eszünk. Én pedig az unalmas rántott levesek és a vasárnapi húsleves körében nőttem föl, nálam meg ez nem hagyott mély nyomot... Mára azonban teljesen összepasszolnak a leveskoordinátáink, ezért inkább a sűrű zöldséglevesek, és a még tartalmasabb húsos levesek dominálnak.

Az olaszok nem egy levesevő nép, ha leves, az is inkább északon és igen sűrű, már-már a mi főzelékünkre hasonlító, de sűrítés nélküli valamit kell rajta érteni. Aztán ezt is jól meglocsolják olívaolajjal, és általában a sajt sem marad le róla.
Ennél a levesnél házasítottam az árpagyöngyöt és a gesztenyét, de kapott még némi friss zöldséget is, sőt a tetejére bazsalikomot vagdostam, ami a finom őszi ízek mellé frissességet is adott. Ebben a formában még nem találkoztam ezzel a levessel, de igazán jól sikerült, sőt, másnap, miután állt egy napot a hűtőben, még jobb lett. Mondjuk az árpagyöngy és a gesztenye olyan világ, amit szeretni kell, de megéri! A levest mindenesetre megtartom.

Elolvasom »

Vörösboros bográcsgulyás

Még tart a nyár, de már lanyhul a meleg, de épp ebben az elviselhető, sőt kimondottan kellemes melegben érdemes kint főzőcskézni. Már nem folyik az ember hátán patakokban a víz, nem kap napszúrást, ahogy kevergeti a bográcsot, és az alkohol sem árt meg annyira:-))
Sajnos egyre ritkábban jutunk hozzá a bográcshoz, illetve nem is ez a gond, mivel rendszerint csak le kellene emelni a polcról. A valamire való bográcsoláshoz szép magyar szokás szerint nagy, és kimondottan jó társaság kell, az utóbbi jelző ugyan meglenne, de az előzővel gyakran bajban vagyunk.
És valljuk be, ha összejövünk, a gasztroblogger-pajtások (kifejezés by Doctorpepper) sem a magyaros bográcsra hajtanak:), hanem inkább a görög, olasz, spanyol, vagyis mediterrán és ázsiai ízeket részesítik előnyben, egyszóval gourmet-kavalkád és tobzódás a köbön, csak semmi bogrács, kérem szépen!:-)) Őszintén szólva, még csak meg sem lett szavazva, de ez így van rendjén:-).

Ez a bográcsgulyás sem az idén készült, de most is bízvást megállná a helyét. A férjem lelkesen felajánlkozott, hogy csiholja, majd gondosan felügyeli a tüzet, hát ehhez tényleg nagyon ért, űzi is immár több mint húsz éve. A bogrács felügyeletére is azonnal ajánlkozott, bár szerintem ezt még életében nem művelte (csupán parciálisan), de egyszer minden meccsen eljön a kezdő rúgás. Szegény azt hitte (mármint ÉN szegény, mert Ő azt hitte), hogy a vörösboros gulyás attól az, ami, mert hogy az összes létező lé benne vörösborból ered. 
Nos, ezt a tévhitét én eleddig nem ismertem (mert hát honnan is, ilyen élethelyzetben hosszantartó, eleddig harmonikus kapcsolatunk során még nem voltunk), csak akkor döbbentem rá, mikor a főzési procedúra során immáron a harmadik üveg vörösbort emelte el a konyhából és próbálta rálöttyinteni a gulyásra, én meg véletlenül közbeléptem.
Mindazonáltal nem volt mit tenni, a vörösbort kiextrahálni már nem tudtam - és legpozitívabb döbbenetemre nem is kellett...  [Tovább is van....]

Elolvasom »

Hideg kukorica-krémleves joghurttal

Ezt a levest még két éve főztem először, amikor az az emlékezetes hőhullám végigsöpört Európán. Maradékokból állt össze, de nemcsak finom, de igen üdítő is lett. El is feledkeztem róla, amikor azonban Ízbolygó, majd Beatbull is olajpöttyöket csöpögtetett a levesére, azon nyomban eszembe juttatta, hogy ezen a levesen próbáltam ki először, és lám, egy mokkáskanál segítségével egész helyes kis minitócsákat sikerült elhelyeznem.
Úgy látszik, már akkor is kedveltem a pirított szezámolajat, és már akkor is hajtottam a hideg, nyári levesekre :-)) Így van ez, amikor az embert behozza a múltja:-))

Arra emlékszem, hogy első alkalommal a joghurt (pontosabban annak minősége) nem tetszett benne, de utána már odafigyelve házi joghurtot használtam. Tényleg fontos, a legjobb hozzá a görög joghurt, ami tömény, savanykás, rendkívül ízgazdag, de akkor egy kicsivel több folyadékot kell hozzáadni.
Nyáron nem nehéz friss kukoricát vásárolni, azzal lesz a legfinomabb!
A szezámolaj és a chilipor pedig az egyéni heppem volt, de nagyon bejött! Összességében egy lágy ízű, üdítő leves lett, amit jócskán feldobtam az olajjal és egy kevés chilivel.

Elolvasom »

Csirkés csicseriborsó-leves mangóbalzsammal

Az eszem se tudja, hogy nyár van-e éppen, vagy késő ősz, mert egyik napról a másikra októberi hidegből vált át Petrus fullasztó nyárba.
Ez a leves még a múlt héten készült, amikor épp az októberi zimankót tűzte műsorára, emiatt sok hozzáfűznivalóm nincs is... Jelen pillanatban ippeg hétágra süt a nap, és ha lenne időm, ki is mennék a vízpartra lóbászni a lábam és nézni, ahogy úszik el a dinnyehéj...

Na de félre móka, jöjjön a leves, amiben újfent a hűtő - meg a kamra - tartalma volt a cél, vagyis ez egy kamrarecept:-). Friss fűszer nincs is most benne (zsályát, bazsalikomot nem akartam, meg amúgy is olyan melankólikusnak tűnt, hogy egyszerűen kihagytam), de mégis frissen savanykásra sikerült, mert a végén egy nagy adag mangóbalzsamot csorgattam bele. Nem szokásom a levesek sűrítése, de ez most igazán megkívánta, ezért egy kevés keményítővel megkötöttem.
Másnap maradt egy kevés, és akkorra úgy összeértek az ízek, hogy rá sem lehetett ismerni! Meg is gyanúsítottam a férjemet, hogy belecsempészett még az éjjel egy kis NaGl-t :-)). Ilyet persze nem tartok itthon, de arra rájöttem, hogy az ilyenfajtájú leveseket jobb előző nap megfőzni...  




Csirkés csicseriborsó-leves mangóbalzsammal

1 ek vaj
1 ek olívaolaj
1 fej hagyma
3 gerezd fokhagyma
400 g csirkemellfilé
kb. 800 ml zöldségalaplé
300 g csicseriborsó, megfőzve
1 db zöldpaprika
3 szál újhagyma
1 tk provanszi fűszerkeverék
1 tk mustár (angol csípős)
1 tk keményítő
kb. 100 ml tejszín
só, bors
2-3 ek mangóbalzsam

Egy lábasban felhevítem a vajat az olajjal és üvegesre fonnyasztom benne a hagymát. Beleteszem a darabokra vágott fokhagymát és a kisebb kockára vágott csirkehúst, majd felöntöm az alaplével, de a húst nem kell pirítani! Így főzögélem lassú tűzön vagy fél óráig, addig a léből is elforr egy keveset. Beleteszem a paprikát, a fűszert, majd a vége felé a kész csicserit (konzerv esetén leöntöm a levét). A keményítőt elkeverem egy kevés vízzel és annyival felöntöm, hogy éppen csak sűrűbb legyen és valamennyi tejszínt is adok hozzá. A végén sózom és borsozom.
3-4 személyre  /