Avokádós panzanella

Most már le sem lehetne tagadni, hogy itt a nyár. Több mint nyár. Ez már az ötödik évszak, de lehet, hogy a hatodik, mert volt itt már minden. Nyári ősz, júniusi tél, de nem panaszkodom, elég csak arra gondolnom, hogy vacogott a fogam hónapokon keresztül. Mindjárt jobban is vagyok.

Ez a kenyérsaláta egy igazi klasszikus nyári toszkán fogás, amihez a maradék szikkadt kenyér nem csak díszként szolgál, hanem az alapja is. Igen régi étel Toszkána-szerte, "mosott kenyér" néven már Boccaccio is tett róla említést, igaz, akkor még nem volt benne paradicsom, hanem párolt káposztával keverték össze a vízben áztatott, száraz kenyeret, majd olajjal és ecettel fűszerezték.
Valószínű, hogy halászhajókon jött létre, ahol nem tudtak mit kezdeni az ehetetlenre száradt kenyérrel, ezért tengervízbe áztatták, hagyma, ecet és olaj pedig mindig akadt a fedélzeten.

Mióta megkapta Európa a paradicsomot, azóta nyaranta már így készítik. Autentikusan sótlan toszkán kenyeret használnak hozzá, amit párnaposan vízbe áztatnak, jól kinyomkodják és összekeverik paradicsommal, uborkával és vékonyra szelt lilahagymával. Sok olívaolaj és kevés fehérborecet vagy balzsamecet a fűszere, néha bazsalikom is megy még bele. Ez utóbbit nem kell megmosni, csak letörölgetni a leveleit, így az illatát is jobban megtartja. /...../

Tovább is van... »

Trenette genovai módra - pestoval, burgonyával és zöldbabbal

Itáliában nem csak a tartományok büszkélkedhetnek saját konyhai kultúrával, de gyakran még városonként is megtaláljuk a saját különlegességeket. Ezek néha csak apró részletben térnek el a klasszikus változattól, de ez is elég ahhoz, hogy komoly viták dúljanak egy-egy étel eredetéről. Hiába, már a rómaiak is komoly ínyencek hírében álltak.

Az azonban vitathatatlan, hogy a pesto Ligúriából származik. A hagyományos bazsalikomos, a pesto alla genovese mellett ma már számtalan változat is létezik; gyakorlatilag minden zöldfűszerből és olajos magból lehet pestot gyártani.

Ligúriában leggyakrabban trofie-vel együtt tálalják. Ez kézzel készült, pödrött tészta, talán ez az oka annak, hogy nemigen terjedt el az exportja. Emellett trenette és linguine is gyakran szerepel a ligúriai trattoriák étlapján.
A pestos tészta egyik különleges változatát Genovában készítik. Ez az étel olyannyira genovai specialitás, hogy még a ligúr szakácskönyvekben sem szerepel. Ez az egyszerű finomság is a cucina povera, vagyis a szegények konyhájából ered: az egyszerű tésztaszószt kevés krumplival és zsenge zöldbabbal dúsították fel, hogy kiadósabb legyen az ebéd.  [.....]

Tovább is van... »

Egy hihetetlen páros -

Ha receptekről van szó, sok esetben el is felejtek már csodálkozni. Megszoktam, hogy rendre lélegzetelállító párosításokat találok, amiken tíz éve még bizonyára elájultam volna, de mára - számomra legalábbis- mindennapossá vált. Azokból a blogokból is hosszú már a listám, ahová meghökkenni járok, de mosolyogva távozok: hello, rokonlélek, ez az, pont erre vágytam!

Nem is kell messzire mennem. Amióta a talján konyha járja át zsigereimet, szinte mindent eszerint próbálok főzni. Többször ért is már a vád, hogy nem tudok elszakadni tőle, mindig eszerint jár az agyam és a kezem. Az azonban tény, hogy az elmúlt húsz évben nagyon sokat tanultam az olasz tájjellegű konyhákból, és nem csak ételeket, de főzési technikát, hihetetlen párosításokat, és ami a legfontosabb, hozzállást és felfogást.

De még mindig van olyan, amitől leesik az állam. Nem a csillagos séfek újabb és még újabb kreálmányaira gondolok, mert tőlük elvárom, hogy elkápráztassanak. Nem. Olyan egyszerű, vidéki ételekre gondolok, amelyek bármelyikőnk konyhájában gyorsan elkészíthető. És mégsem jutna eszünkbe soha, de soha, csak akkor, ha már leesett az állunk.

Pár hete egy bizonyos étel után kutattam az interneten. A történethez ennek semmi köze, tehát nem ez a fontos. Az egyik oldalon találtam is valamit, görgetek hát lefelé, olvasok, és megakad a szemem egy ételcímen:

Mákos kukorica ...

              

Tovább is van... »

Paprikás csirke, ahogy Wolfgang készíti

Ausztria nem egy hírességet adott már a világnak. Neveket sem kell mondanom, ismerjük őket, bár olyanok is akadnak köztük, akikre nem szívesen emlékezünk.
Azt azonban talán kevesen tudják, hogy a nem éppen csúcsgasztronómiájáról, hanem inkább a házias konyhájáról híres Ausztriából is származnak világhíres séfek.

Wolfgang Puck még az ötvenes évek előtt született Karintiában, és édesanyjától leste el a főzés alapjait. Később Franciaországban és Monacoban tanult szakácsként, majd 24 évesen Amerikába ment szerencsét próbálni, ahol páratlan karriert futott be.
Mára Wolfgang Puck zászlaja alatt több, mint hetven étterem működik szerte az Államokban. Éttermei főként a nyugati parton és a csillogó megacityben találhatóak és - bármilyen meglepő -, de a mindenre nyitott, ínyenc Japánt is meghódította a főztjével. Egyébként meg ő az, aki évek óta az Oscar-díj átadó ünnepségének a büféjét is viszi.
Elég korán elszakadt a hazájától, de éttermeiben mindig kapható egy jellegzetes hazai fogás. Szinte védjegye lett a valódi, lepedőnyi bécsi borjúszelet, amely soha nem hiányozhat egyetlen étlapjáról sem.

Véletlenül ismerkedtem meg Wolfgang főztjével. A Spago nevét már hallottam ugyan, azt azonban nem tudtam, hogy a Fine Dining Group néven futó gourmet-láncának egyik gyöngyszeméről van szó.  [.....]

Tovább is van... »

Piknikezni pedig jó!

Mindig is izgatott a piknik. Pedig gyerekkoromban mennyire sajnáltam, hogy mi sosem piknikeztünk! Pedig, mint kiderült, tettünk mi azért ilyet, csak akkor nem így hívtuk:-))

Már a szó is izgalmat rejt magában, talán ezért is gondoltam gyerekfejjel, hogy ez csakis valami titokzatos, felnőtteknek való móka lehet. No és persze bűnös amerikai filmekből lehetett ilyen mondatokat elcsípni (azért volt bűnös, mert én nem nézhettem:-)), ezért Gourmandula legújabb felhívása milyen jó apropót adott, hogy utánanézzek, honnan is ered.

Nohát, a Wikipedia jóvoltából megtudtam, hogy mindenki piknikezik, aki a szabadban, többedmagával, esetleg egy kis testmozgást is megelőzve (értsd kirándulás) előre elkészített és magával vitt finomságokat vesz magához, lehetőleg ellazult körülmények között. Hát nem egyszerű??

Mint tudjuk, már az ókorban is divat volt a szabadban ételt fogyasztani (emlékezzünk csak a nagy római orgiákra), de a mai etimológia szerint ezt még aligha nevezhetnénk piknikezésnek. Boccaccio híres Decamerone-jában viszont először leírja a klasszikus piknik menetét, később a Canterbury mesékben is viszontlátjuk ezt. Oliver Cromwell pedig már 1654-ben egy pikniknek beillő vacsorát szervíroztat a Hyde Park-ban, de nevet - akkor még - egyik szerző sem adott neki.
A piknikezés valahol a viktoriánus időkben vehette kezdetét, mert úgy látszik, az angolok nagy szeretettel hódoltak eme szabadtéri étkezési formának (és több más szabadidős tevékenységgel kötötték össze). Sőt, a klasszikus piknikkosarat (és persze az elmaradhatatlan kockás takarót is) etájon fedezték fel a gasztronómia számára. A piknik elfogadható társadalmi jelenséggé vált, olyannyira, hogy meghódította az upper classt is, amelyből még a híres ascot-i lóverseny, sőt, Wimledon teniszőrülete sem maradt ki. 

Tovább is van... »

Panettone

Ha megkérdeznének, nehéz-e panettonét sütni, azt kellene válaszolnom: igen is, meg nem is. Először persze az igent hangsúlyoznám, hiszen olyan egyszerű kalácsot sütni (sőt, még dagasztás nélkül is bátran neki lehet ugrani), a halk nem csak ezután következne.

Panettonet majd' kétezer éve sütnek Itáliában, mely eredetileg északról, Milánóból származik, de ebben a formájában legalább 500 éve ismert. A karácsonyi asztalok elengedhetetlen kelléke, mely egy magas, kupolaformájú, bőséges mennyiségű mazsolával és szárított citrusgyümölcsökkel készült, levegős kelttészta.  

Ahogy az már lenni szokott, eredetére számtalan história létezik. Az első feljegyzések szerint a lombárdoknál Szenteste a családfő egy keresztben bemetszett kenyeret tartott a tűz fölé, amiből letörve minden családtag fogyasztott egy darabot. A maradékot félretették a következő Karácsonyig, így a kenyér a család szimbólumává vált.
Az idők során a panettonét az értékesebb, fehér búzalisztből sütötték (pan del ton, a luxuskenyér), neve akár innen is eredhet.  [.....]

Tovább is van... »

Rántott csirke saláta tökmagolajos burgonyával

Nem kell mindig kaviár - ahogy szól a fáma -, de egy veretes húsadag még azon férfiember szívét is megdobogtatja, aki úgy különben nagy barátja a könnyed, mediterrán konyhának. Úgy egyébként, mert kétévente talán, ha egyszer, de mégis a tányérra kerül. Most viszont napok óta mást sem hallottam, csak lenne már egy kis bécsi szelet, vagy ilyesmi, aranylóan panírozott hús, vagy ilyesmi, valami kis salátával, vagy ilyesmi.
Most sóhajthatunk ugyan egy nagyot, de a köz nyomásának néha érdemes eleget tenni. A szabad alkotói terem tehát az *ilyesmi* behatárolásán volt, de az is hamar kiderült, hogy ez valamilyen burgonyasaláta lészen. És ha már ennyire muszáj ez a rántott hús-féle dolog, akkor legalább adjuk meg a módját: lehet, hogy azért sem szeretem a rántott húst, mert többnyire a magyaros verziót kaptam, ettem egész gyerekkoromon keresztül, pedig akármennyire is egy rusztikus étekről van szó, lehet ezt azért kifinomultabban is készíteni.  [.....]

Tovább is van... »

Zsályával töltött pisztráng Waldorf salátával

A hétvégi grillezést előzőleg két postra akartam bontani, de a képek sem lettek igazán mutogatnivalóak és a receptek is egyszerűen elkészíthetőek, ezért íme:

Pácolt húsok helyett ezúttal halat gondoltunk a grillrácsra. Ahogy már említettem, a trentinoi kiruccanás komoly kulináris emlékeket hagyott hátra, ezért ebből merítettünk.
Egyik este a falucska halas pub-jában vacsoráztunk, mely több helyen a pisztrángjával hirdette magát. A kisvendéglő amúgy - a falu többi egységéhez képest - igencsak feledhető volt, a pisztrángot viszont már itthon ismételtük. A halat egy nagy marék zsályával töltötték meg, aztán ment a grillre. Mellé grillezett polenta járt és egyszerű saláta. Ezt turbóztuk fel, mégpedig a következő módon:  [.....]

Tovább is van... »

Sacher-torta

Ha ünnep van nálunk, akkor nemcsak megadjuk a módját, de ilyenkor előkerülnek a régi fogások, receptek is. Mélyen gyökerező, családi hagyományokról, nagymamáról anyára, majd lányára szálló, titkos receptekről ugyan nálunk nincsen szó, de jónéhány olyan étel van már a család repertoárjában, ami nélkül fakóbb lenne az ünnepi asztal is. 

Nem emlékszem, hogy a Sacher-torta mióta tartozik már szorosan a családunkhoz, de amint megjelent, azon nyomban közénk fészkelte magát. De nem is csoda, igazi ünneplős, habos, csupa csokoládécsoda! Évente kétszer biztosan készül, még ajándékba is szoktam sütni (és mennyire örülök, ha kérik!)

Nevét Franz Sacher, bécsi cukrásztanoncról kapta, aki 1832-ben, csupán 16 évesen megalkotta az azóta világhírűvé vált tortát. Idén tehát a Sacher-torta 175 éves lett. 

Tovább is van... »

Vigyázz, kész, főzz! IV. - Reggelizzünk együtt!

Alig hirdette ki kicsi Vú a Vigyázz, kész, főzz! III. fordulójának összefoglalóját, láttam, hogy máris minden szem, vagy inkább monitor rám tapadt. Három játékforduló után már hihetetlen tettvágy buzog minden kedves blogtársban, ezért nem csigázok senkit, íme a VKF! IV. fordulójának témája:

Reggelizzünk együtt! Barátokkal, rég nem látott rokonokkal jobban esik egy hosszúra nyúlt, ráérős, vasárnap délelőtti reggeli!



Amikor elindult januárban a játék, eszembe is jutott egy téma, amit mindenképpen be akartam dobni, ha egyszer rám kerül a sor. Viszont az ötlet annyira bizarr volt, hogy megkérdeztem néhány barátomat, családtagot, akik összeráncolták homlokukat: Tényleg ezt akarod?
Ezért aztán tegnap lázasan brainstormingoltam, hogy új témát találjak. A témát azért nem adom fel, valamilyen formában jelentkezem ezügyben.
A gyümölcs a mostani játéknál sajnos még nem játszik, pedig de szívesen epreztem volna a májusi receptekből! Ebben a viszonylagos holtszezonban aktualitást sem találtam, viszont reggelizni mindenki szokott (hmm), ha pedig nem, akkor talán most megjön hozzá a kedve, hogy csapjon egy jó kis kései reggelit, vagy brunch-ot!

Mi, ha csak tehetjük, megadjuk a módját a vasárnapi reggeliknek. A szombat, az rohanós, de vasárnap találunk rá időt, mert kell, hogy kényeztessük magunkat egy kicsit. Éveken keresztül omlettet készítettem különböző formában, de volt gyümölcssaláta, vagy sütemény is. Ha kaptam házi joghurtot, vagy épp magam tenyésztettem (és még épp nem döglött ki a bolgár kultúrám), akkor friss gyümölcsöt vágtam fel hozzá. De volt tortilla, vagy zöldséges frittata is, a házilag készített müszliről nem is beszélve. Ha vendégek maradtak reggelire, akkor persze több mindent dobtam be egyszerre.
Jó együtt reggelizni, beszélgetni egy nagyot, mert hangulata van. Nem titkolom, hogy ez nálunk elég hosszúra nyúlik, ha végre rég nem látott rokonok, vagy barátok meglátogatnak. 

Az amerikai tipusú reggelit Kanadában ismertem és szerettem meg. Lenyűgözött, hogy mennyi mindent képesek egyetlen tányérra pakolni, ami így vagy úgy, de összhangban volt! Az american breakfast valóságos intézmény, bár nem egészen diétás reggelikre való. Az apró reggeli kolbászkákhoz (breakfast sausage), amire a tipikus angol mustár (English mustard) került, sült krumplit, amolyen rösztifélét adnak (hash brown potatoes), elmaradhatatlan a tojás a legkülönbözőbb formában, csak épp keményre főzve nincs soha. Szintén kötelező a toast, erre pedig felvert vajat kennek, vagy egy elképesztő élesztő kivonatot, ami Marmite névre hallgat, de ugyanez Ausztráliában például már Vegemite. Ők szeretik, elég bizarr, de bevallom, én is megszerettem. A mogyoróvaj (peanut butter) a gyerekek abszolút kedvence, meg is látszik rajtuk. Aztán jöhet az amerikai palacsinták (pancake) egész hada, ezek közül is az áfonyás vezeti a sort, a simára pedig juharszirupot (maple syrup) vagy azt a bizonyos reggeli szirupot (breakfast syrup) csorgatják. Természetesen egy tányéron található a kolbászkákkal, mint ahogy a paradicsomos fehérbabnak (baked beans) vagy - hogy el ne felejtsem - a sült szalonnacsíkoknak is ott a helye. Ehhez jön még párolt gomba, és ezzel be is lehet fejezni egy tipikus amerikai, favágóknak való reggelit:-)) 
A könnyedebb változatban ehetünk bagelt, amit keresztben elvágva a legkülönbözőbb dolgokkal töltenek meg, de ehetünk omlettet, gofrit, vagy épp répatortát, citromos süteményt is.
Vannak francia reggelik, meg olasz reggelik is (ezeket akkor fogyasztják, amikor a magunkfajta már elfáradt a munkában) de azonkívül, hogy a legjobb ristrettot, espressot,  cappuccinot, vagy café au lait-t kortyolgatjuk egy árva croissant mellett, ez bizony nem ad túl sokat. A mediterrán vonalat követve a spanyolok reggelije kissé változatosabb, bár az is csak 10 után kezdődik, és inkább csak délen mutat az olasznál szélesebb spektrumot.
Mi magyarok is elég változatosan reggelizünk, ha van időnk, ha jó a társaság,  ..... és, és, és,
egyszóval, a reggelire való ötletek kimeríthetetlenek!

Emlékszik még valaki Jiří Menzel Sörgyári capriccio című filmjére? Maria, a sörgyár főmérnökének csodaszép felesége felmegy reggel a padlásra, levág egy jókora darab szeletet a szögre akasztott karajból, majd belecsapja a konyhában egy hatalmas serpenyőbe és csapol magának egy hatalmas pofa sört. És szépen megreggelizik.

Készítsetek reggelit, de ne egy egész asztalra valót, csak épp egy-egy szereplőt! Jöhetnek érdekes reggeli italok (akár alkohollal is), zöldséges vagy gyümölcsös turmixok, raffinált lekvárok, finom töltelékel készült péksütemények, amikre különben úgysem lenne időnk. Otthon készült müszlik, gyümölcsös omlettek, reggelire való sós palacsinták, de nem sorolom, mert Ti is tele lesztek öteletekkel, szóval mindaz, amire nincs máskor idő, de vasárnap, vagy egy ünnep reggelén nekiállunk, mert jólesik.
Aki pedig nem volt eddig reggelimániás, vasárnap is csak bekapott néhány gyors falatot, az talán most kedvet kap egy ráérős, családias reggelire.

A recepteket, ha lehet, április 28-án, szombati dátummal tegyétek fel a blogba, a kiértékelést pedig május 2-ára, keddre ígérem. A bejegyzések adatait a fotókkal együtt (ha van) kérem, hogy ezt követően a dallacucina[kukac]ccmail[pont]hu címre küldjétek el legkésőbb április 29-én éjfélig. (A levél tartalmazza a blog nevét, a recept nevét és linkjét). Az sem baj, ha valaki előbb teszi ezt meg, technikailag minden kivitelezhető.

És a szokásos kitétel pedig így hangzik:
A játékban csak magyarul írt gasztroblog, de minden egyéb főzőmániás is részt vehet, ha bloghontalan, akkor pedig a receptet email útján küldje el a részemre. 
Továbbra sem vehet részt "fizetett, kereskedelmi célú blog, honlap vagy cég".

Mindenkinek jó főzést, jó szórakozást és finom reggeliket kívánok!

Vörösborban párolt paprikás kolbász (Chorizos al vino tinto)

Ha egy fogás csupán két, azaz kettő darab összetevőből áll, akkor én úgy gondolom, hogy igenis kutyakötelességem - már saját magam kulináris igényességével szemben is - ezt a dolgot a fellelhető legeslegjobb hozzávalókból elkészíteni. A legjobból, amit a lelkiismeretem csak diktálni tud, különben hagyhatjuk az egészet a fenébe, mert abból már semmi jó nem fog kisülni.
 
Ez a két hozzávaló pedig megremegteti a lelkemet: az egyik a vörösbor, a másik pedig a paprikás kolbász, jelen esetben a spanyolok jellegzetes kolbásza, a chorizo.
Es más, ez a fogás egy igazi nemzetközi szalamander! Végre sikerült egy olyan ételt tálalnom, amit hazai viszonylatban is nagyon jól lehet helyettesíteni. Sokan sajnálkoztak eddig is, hogy nincs ez meg az a hozzávaló, és emiatt nem tudják elkészíteni azokat az ínycsiklandozó falatokat. (Persze nem csak nálam, hanem másoknál is.)
Hát kérem, ezt lehet! Sőt, úgy ám, hogy úgy csempésszük beléje a magyar jegyeket, hogy tán még jobb is lesz, anélkül, hogy az autenticitás csorbulna. (Ez magyarul azt jelenti, hogy tán még finomabb is:-) 

Miről is van szó?
A tapas-ról (ejtsd: tápász, de röviden mindkét á-t) ami a spanyol konyhában - Baszkföldtől Andalúziáig - egyfajta intézmény. Ha valaki mégsem ismerné, röviden annyit: tapa annyit tesz spanyolul, mint fedő, és annak idején a sherry-s poharakra - amit a spanyolok felettébb nagy előszeretettel kortyolgatnak (ahogy tapasztaltam, szerintem a nap minden órájában) de mondjuk talán inkább délutánonként, amikor is barátokkal beülnek egy jó kis diskurzusra, szóval a sherry-s poharakra  egy kenyérdarabkát tettek, hogy megóvják a tartalmát a kéretlen, mindenhol szemtelenül szálldosó legyektől.  [.....]

Tovább is van... »

Mogyorós madeleine

Amúgyan szól a fáma, hogy Stanislaw Leszczynski herceg, miután elveszítette a lengyel koronára való eshetőségét, mint Lotaringia hercege vaudemont-i birtokaira vonult vissza. Nagy ínyenc volt, vagy inkább csak torkosságával vígasztalta magát, már nem tudni.
Egy napon lakomát kívánt adni, de juszt is aznap hagyta el kedves cukrásza. (És ahogy már más is megmondta, no sütemény, no lakoma!) 
Ugye rémlik már, hogy is megy tovább a történet? Hát persze! Egy szobalány az udvarból készséggel felajánlotta, hogy egy régen őrzött családi recept alapján megmenti hercege becsületét és lakomáját.
Megsütötte a formás, kagyló alakú kekszeket, amik aztán - hogy is lehetne másképp (különben én ezt a postot most meg sem tudtam volna írni) -, nagy sikert arattak. Igy született a Madeleine de Commercy és ugye nem nehéz kitalálni, hogy a Commercy-ből származó lánykát Madeleine-nek hívták!  [.....]

Tovább is van... »

Berlini farsangi fánk (Berliner Krapfen)

Farsang és karnevál van, sok ételnek ilyenkor jön el az ideje. (így nálam is eljött az idő, hogy fánkot süssek...)
Mivel a nálunk ismert magyar fánk szinte megegyezik ezzel, nagyon kiváncsi voltam, honnan is ered. Németországban ugyanis úgy kezelik a fánkot, mint saját találmányt. Elképzelhetetlen a karnevál fánk nélkül. Nem illik utcán enni, de ki törődik ma már ezekkel a gátakat átszakított törvényekkel, amikor szükség van, jókedv van, mindenki mókás maskarákban mászkál az utcákon, hisz orrunk előtt ott gőzölögnek a wurstok sokaságai, kelleti magát a Waffel, a Reibekuchen, és minden sarkon orrunkba kúszik az Ő fenséges illata, a cukrozott tetejű farsangi fánk, és mindehhez, bár nincs hideg, de mégis olyan jó meginni egy forró bögre Glühwein-t, forralt vörösbort.
A Krapfen-nek minden régióban, tartományban megvan a saját neve. Hívják úgy, hogy Berliner, Pfannkuchen, Krapfen, Kräppel, Kräppe, Bälle, Ballen, esetleg Funkenküchlein, Nonnenpfoten, vagy kicsit odébb Küchli, Liwanzen, stb. A mi magyar fánkunkhoz képest a legnagyobb különbség az, hogy (szinte) mindig töltve van. Ez viszont nem zsákbamacska - akarom mondani: zsákbafánk -, mivel a töltelék jellege szinte mindig összhangban van a tetejével. (Ugye ez a németes precizitás.) Ha a fánkunk porcukos, akkor (szinte mindig) szilvalekvár bújik meg a belsejében, ha cukormázba harapunk, akkor vegyeslekvár van benne. Ez kissé régiófüggő is, ezért ki kell tapasztalni. Lusta asszony az, aki nem tölti a fánkját, ez elvi kérdés.  [.....]  

Tovább is van... »

Cézár salátája (Caesar's salad)

Soha annyi közelítésbeli különbséget nem hallottam még egy ételről, mint a Cézár saláta.
Jómagam hosszú évekkel ezelőtt, az amerikai kontinensen találkoztam előszőr Signore Cesare alkotásával. No de ne nagyképűsködjünk, fogalmam sem volt akkor még arról, mit is eszem valójában. Az viszont feltűnt, hogy ízlésvilága messze áll az amerikai fogásoktól, igen-igen, valahogy, egy kicsit úgy tűnt - kissé olaszos. A frissen ropogós saláta, a selymes, torkot simogató olajos mártás, a fokhagyma visszafogott intenzitása és a parmezán dióra emlékeztető zamata - ez mind valahonnan már ismerős volt.  
De mindez Észak-Amerika kellős közepén?

A saláta eredete Cesare Cardini (1896-1956) nevéhez fűződik, akinek a 20-as években a mexikói Tijuanaban (a kaliforniai határhoz közel) szállodája és étterme volt. Cardini, olasz bevándorlók fiaként elsősorban itáliai konyhát vitt.
Történt aztán egy szép napon, pontosabban 1924. július 4-én, hogy ünnepnap lévén (Amerika a függetlenségét ünnepelte) nagyobb társaság lépett az étterembe. A személyzet enyhe pánikba esett, hisz ekkora tömeg ellátására a konyha nemigen volt felkészülve. No de Cardini úr feltalálta magát. A vendégek előtt, az olasz konyha alapvető hozzávalóiból keverte össze salátáját: római salátát tépkedett, majd fokhagymás ízesítésű olívaolajjal, frissen facsart citromlével, piciny Worcestershire-mártással, frissen reszelt parmezánnal, nyers tojással és pirított kenyérdarabkákkal vegyítette, majd sózta és fekete borsot tekert rá. A salátának olyan sikere lett, hogy minden asztalnál rendeltek belőle.  [...Tovább is van]

Tovább is van... »

Vesper Martini

Hja, James Bond nemcsak külsőben, de italvonalon is fejlődik. Kinőtte a vodka martinit, mi több, már az sem érdekli, hogyan készül: "Do I look like I give a damn?" Egész filozófia, regényeket kitöltő elméletek épültek a shaken vs stirred, vagy az olívabogyó igen-nem dilemmára, új hősünk ezekre mind fittyet hányt.   

Új Bond született, hát új ital is kell ! Ami nem is új, hisz azt Ian Fleming, a sorozat írója kreálta és már 1953-ben megjelent, "Casino Royale" című regényében is közzétette:

"A dry martini," he said.
"One. In a deep champagne goblet."
"Oui, monsieur."
"Just a moment. Three measures of Gordon's, one of vodka, half a measure of Kina Lillet. Shake it very well until it’s ice-cold, and then add a large thin slice of lemon-peel. Got it?"

Az akkori idők trendjébe azonban jobban beleillett a martinival kevert vodka azzal az egy szem olívabogyóval. Új színt jelent az új vermut: Az eredeti receptben Kina Lillet szerepel, amit mára a Lillet Blanc váltott fel. A Lillet egy francia, "l'Apéritif de Bordeaux" néven is ismert, 1887-ben, a Lillet testvérek által kreált likőrféleség, mely kinintartalma miatt eredetileg a Kina Lillet nevet viselte. 
Ha még autentikusak akarunk maradni, mindenképp francia vermouth legyen. A martini neve viszont maradt, holott ez márka, nem pedig gyűjtőnév. Mindegy, ne okoskodjunk.  
A Vesper Martini már szofisztikáltabb változat - ha egyáltalán el lehet ezt mondani egy ilyen ütős italról.  

Ezúttal shakerben készül, jéggel is lehet, akkor kissé felhígul és az italt kissé lehűti. A tetejére pedig citromhéjat kell az ujjainkkal facsarni. A citromspirálból finoman kioldódnak az ital tetején a kesernyés olajok.
Bond Vesper Lynd-ről nevezi el az éppen kreált italát, mire az az okát firtatva megkérdezi: "because of the bitter aftertaste"?
Bond válasza: "because once you have tasted it, you won't drink anything else." 
Húúúúú.......

Az én saját mixem "feministább" módon:
4 rész Gordon's gin
1 rész Staraya Moskva
1 rész Noilly Prat 
Az egészet jéggel összerázom, egy szem jégre szűröm, pici citromlevet csavarok bele és egy citromspirált a tetejére. Ez sem rossz.



The Vesper Martini

3 oz gin - Gordon's (9 cl) 
1 oz vodka - Smirnoff (3 cl)
½ oz vermouth - Lillet Blanc (Kina Lillet, 1,5 cl)
citromhéj spirál 

A gint és a vodkát shakerben jég nélkül összerázom és egy jégbehűtött koktélpohárba szűröm. Beleöntöm a vermouthot, nem keverem el. Citromspirál jár hozzá.