Szakácskönyv fejezet bejegyzései



Zöldborsos görögdinnyegranita sambucás fehércsokoládékrémmel

Szinte minden gyümölcsből lehet granitát készíteni, de a görögdinnyét mintha erre találták volna ki. Olyan magas a víztartalma, hogy szinte semmi nem kell már hozzá, ha elég édes, csak össze kell törni és mehet is a fagyasztóba. A citromos granita mellett talán ezért is igen népszerű Szicíliában, hisz a nyári rekkenő, aszfaltolvasztó hőségben futószalagon lehet otthon is gyártani.

Nálunk nincs ekkora hőség, ezért tettem még bele ezt meg azt. Például zöldborsot és rózsalikőrt.
A granita eredetije Jody Vassallo-tól származik. A recept alapját megtartottam, ez nagyon tetszett. A zöldbors már az eperlekvárnál is remekül bevált, hát miért ne próbáltam volna ki itt is. Szerintem sokkal nyerőbb, mint a száraz rózsabors, de ez ízlés kérdése. Rózsaszirup helyett likőrrel próbáltam, mert kevésbé volt tömény, de rózsavíz is megteszi. Lényeg a lényeg, hogy szépen harmonizáljon a rózsa a bors csípősségével és zamatával, amihez még egy cseppnyi zöldcitrom is társul. Az eredmény egy nagyon klassz, kissé fűszeres, érdekes ízvilágú granita lett.

Krém nem is kellett volna már a tetejére, de nekem még "üres" volt. A csokikrém pedig abszolút telitalálat: a Sambuca-val dúsított, illetve felhabosított fehércsokoládéból készült krémhab Claudio Sadlertől származik. Nincs is hozzáfűznivaló, ebből a mindössze három hozzávalóból is lehet tökéletesen maradandót alkotni.  [.....]
              Zöldborsos görögdinnyegranita Sambuca-val dúsított fehércsokoládékrémmel

Tovább is van... »



Legegyszerűbb csokoládés sütemény

Tudod, kedves Olvasó, mi kell egy igazi csokoládés süteményhez?
Csokoládé, még pedig minél jobb, az biztos. Vaj, ebből is minél jobb, hogy még bársonyosabb legyen. Tojás, ami megköti a tésztánkat. Cukor, hogy kellően édes legyen.
Rendben, ezek eddig a nélkülözhetetlen, alapvető hozzávalók. És mire lesz még szükségünk?

Nem! Máshogy kérdezek: kell egyáltalán még valami ezen kívül?
Persze, lehet, de ugyan minek? Ez a négy hozzávaló pontosan elég, hogy egy gyors, de mégis felejthetetlen süteményt süssünk. Nem szeretném dícsérni, de tényleg. Ha valaki hiányolná belőle a lisztet, nem, nem felejtettem ki belőle, ugyanis nincs benne! A tészta krémje - ha lehet egyáltalán tésztának nevezni - annyira finom, hogy egy részét kikeverve el is nyalakodtam! Hisz nincs benne liszt, csak tömény gyönyörűség, főleg akkor, ha kiváló minőségű anyagokat használunk. Mivel ebből nem sok van benne, ez nem lehet túl nehéz :), de lehetőleg a vajból is a legjobbat szerezzük be, amit csak elérhetünk. Mint minden édes ételnek, egy csipet só ennek sem árt. 

Ezt a receptet Trish Deseine csokoládés könyvében találtam, akinek az ugyanilyen karamelles könyvéről már tettem említést.  [.....]
Legegyszerűbb csokoládés sütemény

Tovább is van... »



designed by *dallacucina*