
Idén elmarad nálunk a már hagyománnyá vált sonkagombócleves, de a húsvéti colombáról nem szerettem volna lemondani. Sütöttem egyet, kissé előrehoztuk a megszegését, a sietség következtében sajnos még galambalakúra sem volt időm formázni, de ahogy mondani szokás - a miénk. Magunkkal viszünk néhány szeletet és vasárnap elmajszoljuk.
A recept most még több vajat tartalmaz, a szeleteket pedig megpirítottam és amarettos csokiszósszal öntöttem le. Bármilyen kalácsból remek, csak ajánlani tudom, a pirult, ropogós szeleteken nagyon finom a csokiszósz.
Békés, áldott Húsvétot kívánok mindenkinek!
Régen sütöttem már olyan süteményt, amely ilyen kevés munkával ennyire látványos eredményt adott volna. Csupa nagybetűkkel kellene most ideírnom, hogy elfoglalt háziasszonyok számára, akik egy hajszolt hét utáni vasárnap is valami kényeztetőt szeretnének a családnak tálalni, szóval azoknak ez a sütemény valóságos áldás.
Egy hónapja sütöttem először, amikor egy vasárnap délutáni sürgős munka kapcsán összegyűltünk a dolgozóban, én pedig úgy gondoltam, hogy mindenkinek jobban csúszik a munka, ha rásegítünk egy kis nyalánksággal. Az eredetit Lilla oldalán találtam, sokat nem is változtattam rajta, a lényeg megmaradt. Egyből feltűnt, hogy mitől gyors, ugyanakkor mitől lesz ilyen hihetetlen finom: gyakorlatilag csak néhány kész alapanyagot kell gondosan összedobni, és voilá, készen is van! Ahogy írtam az elején, nehéz 10 perc alatt ennél finomabb süteményt sütni, nekem hasonló mutatvány eddig csupán 1-2 óra alatt sikerült.
A titok nyitja persze mindig a megfelelő minőségben rejlik. Legjobb, ha magunk sütjük az amarettit, akkor finom lesz és nem túl édes. Nekem most ehhez extra jó minőségű amarettim volt, hálás dolognak bizonyult. ....

...
Mandulás sütemény Capri szigetéről
(Torta Caprese)
200 g vaj
200 g kristálycukor
6 db tojás
300 g mandula, őrölt
200 g étcsokoládé
1 tk sütőpor
2 ek mandula- vagy mogyorólikőr, esetleg rum
2 ek porcukor
A sütőt légkeverésen 150 °C-ra előmelegítem.
A kézmeleg vajat a cukorral egy tálban úgy 10 perc alatt habosra keverem. (Ezalatt levegősebb lesz és a kész sütemény is magasabb lesz tőle.) A tojásokat egy kis edényben alaposan felverem, majd hozzákeverem a vajas krémhez. (Még jobb lesz, ha a tojásokat szétválasztjuk és a habot külön felverve adjuk hozzá.) Hozzáteszem az őrölt mandulát (nem érdemes diót beletenni, az íze teljesen megváltozik tőle és nem is lesz olyan levegős.) és a nagyon kis darabokra vágott vagy durvára reszelt csokoládét, a sütőport és a likőrt. (Vehetünk rumot is vagy egyéb ízben harmonizáló likőrt. Nem kell bele, de mégis kiérződik majd.)
Egy 28 cm-es kapcsos tortaformát kivajazok és beleöntöm a tésztát. Nem kell lefedni. Nálam 150 fokon légkeverésen 50 perc alatt készre sült.
Ha kiállja a tűpróbát, hagyom a sütőben kihűlni - de legalább fél órát. Kibontom a formából és csupán porcukorral megszórom a tetejét.
12 szelet / 465 kcal / 36 g zsír / LF30 71%
A KONYHÁMBÓL. NEKED. HOGY KEDVVEL ÁLLJ NEKI A FŐZÉSNEK. HOGY MINDIG SIKERÜLJÖN.





balinto 2006