A marcipánlikőr hozzávaló

Sült körtés - tejszínes sütemény fehér csokoládékrémmel

Ha az embernek sok a mondanivalója, akkor vagy tologatja maga előtt, vagy hadar össze-vissza, vagy belevág a közepébe, lesz ami lesz. Hát most több okból kifolyólag én is ezt választom.
Nem elég, hogy a receptekkel is jócskán el vagyok maradva, de szövegelni sem fogok most olyan sokat. Pedig lenne mit.
Múlt héten négyéves lett ez a kis blog, és higgyétek el, több A4-es oldalt meg tudnék tölteni azzal a mondókával, mennyire megváltoztatta ez az életemet. Ha nem kezdem el ezt a blogot, talán a mostani évek is máshogy alakulnak, nem is lehet, hanem biztos.
Arról már nem akartam írni hosszan, csak megemlíteni, hogy a mai nappal a hiteles és szabadalmaztatott:) Freeblog (az anyánk) számlálója szerint egymillió látogató suhant itt át a blogon négy év alatt, de ez egyrészt egy megfoghatatlan és igen pontatlan szám, és többek között ezért sem érdekes. De a négy évet mégis csak jó valamihez kötni, ez meg egy szép kerek szám, ezért leírtam, de a rajtam áttipró, feltehetően nagy számú robotokat azért még sem ünnepelném, mint lelkes olvasókat :))

Ezért a fennmaradó 824 697 letöltést:) ünnepelhetnénk akár egy gyors pizzával is, de inkább álljon itt ez a körtés süti, amit a szintén új kedvenc tésztám alapján sütöttem.
Kitaláltam azért egy kis játékot is, de azt majd legközelebb, vagy inkább egyet ugorva megírom, ne féljetek, nem maradtok le semmiről, ha meg igen, akkor átvisszük az ötödik évre:). Elvégre akkorra aztán tényleg kitalálok ám valamit !!  /...../

Sült körtés - tejszínes sütemény mascarponés fehércsokoládékrémmel

Tovább is van... »


Amarettis csokoládétorta

Régen sütöttem már olyan süteményt, amely ilyen kevés munkával ennyire látványos eredményt adott volna. Csupa nagybetűkkel kellene most ideírnom, hogy elfoglalt háziasszonyok számára, akik egy hajszolt hét utáni vasárnap is valami kényeztetőt szeretnének a családnak tálalni, szóval azoknak ez a sütemény valóságos áldás.

Egy hónapja sütöttem először, amikor egy vasárnap délutáni sürgős munka kapcsán összegyűltünk a dolgozóban, én pedig úgy gondoltam, hogy mindenkinek jobban csúszik a munka, ha rásegítünk egy kis nyalánksággal. Az eredetit Lilla oldalán találtam, sokat nem is változtattam rajta, a lényeg megmaradt. Egyből feltűnt, hogy mitől gyors, ugyanakkor mitől lesz ilyen hihetetlen finom: gyakorlatilag csak néhány kész alapanyagot kell gondosan összedobni, és voilá, készen is van! Ahogy írtam az elején, nehéz 10 perc alatt ennél finomabb süteményt sütni, nekem hasonló mutatvány eddig csupán 1-2 óra alatt sikerült.

A titok nyitja persze mindig a megfelelő minőségben rejlik. Legjobb, ha magunk sütjük az amarettit, akkor finom lesz és nem túl édes. Nekem most ehhez extra jó minőségű amarettim volt, hálás dolognak bizonyult. ....  
             

Tovább is van... »


balinto 2006