A sherry hozzávaló

Töltött citromos pisztráng könnyű tészta- és mégkönnyebb zöldsalátával

A Szega Foods receptversenyén annyira felbuzdultam, hogy júniusban több fogást is készítettem rá. Lettek alkonyatban készült képek is, de időhiány miatt posztolni sem tudtam már őket a Szega oldalára. Tervezetben viszont már akkor beírtam mindegyiket, így semmi akadálya, hogy végre megmutassam őket.

Pár napja már hivatalosan is kitört a nyár, a hőmérő csak kúszik, mi meg rendre kiizzadjuk a bevitt folyadékmennyiséget, de enni kell. Maradnak tehát a kevés főzéssel járó ételek. 

Ebben a vacsorában annyi a különleges, hogy nagyon kevés zsírt tartalmaz, és még ezt is lehet csökkenteni! Kétféle halat tettünk a grillre, egy-egy kifilézett durbincsot és egy pisztrángot, mindegyik hasában nagyon sok hajszálvékonyra szelt kezeletlen citrom van, rettentő nagy üdeséget okozva, és persze friss zöldfűszer.
Citromos, zsályás pisztráng grillezés előtt

Tovább is van... »


Barnavajas fokhagymakrém

Említettem a tejben sült csirke kapcsán, hogy ki ne dobjuk a leszűrt, barnított sült vajat, jó dolgot lehet még azzal művelni.
Íme, itt van a megoldás. Tanakodtam egy kicsit, mit is kezdjek vele, mivel ez a markáns, diós ízű vaj alaposan átszűrve még igenis használhatónak bizonyult.
Apránként belesütöttem egy-egy fej fokhagymát, a végén ízesítettem, bort és balzsamecetet tettem bele, majd pürésítettem.
Kiváló kenyérre való, vagy aminek akarjuk.
Barnavajas fokhagymakrém kenyérre

Tovább is van... »


Aszalt gyümölcsös rumtopf

A dolog egész gyanútlanul kezdődött. Az állt a receptben, hogy egy maréknyi mazsolát fél órára áztassunk be egy kanálka rumba. (Sütőrumba:) Aki már sütött mazsolás süteményt, az tudja, miről beszélek.
Meg azt is nyilván tudja, hogy ennyi mazsolának csak sóhaj az a kevés alkohol, a félóra meg egyenesen smafu, a horváthrozi-félének meg különösen.

De haladjunk sorjában. Szóval beáztattam a mazsolát, de mivel keveseltem, hozzátettem még egy kis alkoholt, eléggé megduzzadtak a szemek akkorára. Sütemény megsült, a maradék mazsolát pedig az üvegben jól eltettem a hűtőbe.
Jó sokára került csak elő megint az üveg, eltelhetett már fél év is, épp ideje volt kidobni az ide-oda tologatott mazsolás üveget.

No hát, ha akkor nem nyalok bele az üvegbe, akkor ez a poszt se jött volna létre.
Finom, duzzadt, szinte szétcsattanó mazsolaszemeket találtam, szétrobbant bennük a brandy, mit ragozzam, az a félév teljesen összeboronálta kettejüket. Az aranymazsolák egy sűrű, szirupos alkoholban úsztak, holott semmi mást nem tettem bele annak idején, csak igen jó minőségű alkoholt.  /...../
Aszalt gyümölcsös rumtopf

Tovább is van... »


Olívaolajban pácolt paradicsomos-chorizos bab

Pár hete vacsoránál ültünk, mikor a férjem azt mondja, játszunk olyat, hogy mostantól egy ideig blogokból főzök. Ezzel tetemes időt is megtakarítanánk, de a poén csak ezután jön: ő meg kitalálja, honnan van.

Évek óta mutogatom, mesélem neki, ki mit főzött, jó pár bloggert felismer már a főztjéről:). Ez persze csak a jéghegy csúcsa, még azt az érzetet keltené, hogy egy kétlábon járó, mindenttudó bloggerférjjel állunk itten szemben, arról pedig szó sincsen!:)

Nem sokkal a játék felvetése után olvastam Eszter receptjét, amiről első ránézésre tudtam, hogy (szó szerint) minden ízében telitalálat. Hát mit mondjak, nem ez lesz Eszter emblematikus fogása, amivel egy megterített bloggerasztalon is azonnal be lehetne őt azonosítani, de máris bevonult családunk konyhatörténelmébe.

Nem túlzok, tényleg minden ízében teljesen ott van, de pont ezt vártam egy ételtől, amiben paradicsom, olíva, vörösbab és fokhagymás paprikás kolbász főtt. A kép önmagáért beszél.:) A férjem halk hümmögések közepette tunkolt és evett, gyakorlatilag megettük a négyfős adagot. Ami külön szimpatikus, hogy előre elkészíthető. Legközelebb, ha nem esünk azonnal neki:), állni hagyom egy-két, vagy akár több napig is.  /-----/
Olívaolajban pácolt paradicsomos-chorizos bab

Tovább is van... »


Sherryben pácolt borjúmájszeletek

Húsz évvel ezelőtt még a kutya sem evett nálunk előételt. Ha jól emlékszem, akkoriban még a középkategóriás éttermek sem vezették az étlapon, nagyúri szórakozásnak tartották csupán.
Külföldön járva én már akkor megszerettem ezeket kisebb falattól féltányérig terjedő fogásokat és ennek csupán egyetlen oka volt: mennyiségüknél fogva két előétellel kisétkűként már jól is laktam. A mai napig jobban is kedvelem az előételválasztékot, mint a hús-köret duóját.

Hát nem csoda, ha az előétel néha főételként is működik? Vagy fordítva? A főételt kisebb adagokra, pici kis szósszal, helyesen elhelyezett zöldségekkel feldobva simán eladhatjuk gyomrotnyitó, étvágygerjesztő falatként is. Az átmenet abszolút gusto kérdése, csak a mennyiség játszik szerepet.  [.....]
              Sherryben pácolt borjúmájszeletkék olívaolajjal

Tovább is van... »


Medvehagymás lencsetorta gombamártással

Már a kommentekből is látszott, hogy nagy sikere lesz Gabojsza többhagymás lencsetortájának. Többször próbáltam már megfejteni egy-egy sikeres recept anatómiáját, amelyekről szinte már előre érezni, hogy bloggerkörökben tarolni fog. A titok nyitjára eddig magam még nem jöttem rá, de az biztos, hogy az ilyen receptek viszonylag egyszerűek, szinte minden alapanyag könnyen elérhető, valamelyest igazodnak a (modern) magyar ízlésvilághoz, ugyanakkor raffináltak, hisz tartalmazzák azt a bizonyos kis csavart.
Azt hiszem, Gabojsza lencsetortája is ilyen lesz.

Izgatott a belbecs, ezért hamar megsütöttem én is. [.....]
              Medvehagymás lencsetorta gombamártással

Tovább is van... »


Gyömbéres ananászlekvár szárzellerrel

Idén kevés lekvárt főztem eddig és ez a mostani sem a megfontolt tervezés eredménye:-) Valójában a véletlen szülte, mint szinte a legtöbb fantasztikus kombinációt! 
Úgy történt a dolog, hogy a zelleres-gyömbéres ananászsorbet készítése során megmaradt az ízt adó, cukorszirupos gyömbéres szárzeller-keverék. Mielőtt azonban kidobtam volna, belekóstoltam. Annyira újszerű, klassz és merész volt az íze, hogy járt is az agyam rendesen, mihez is lehetne még felhasználni. A megoldás kézenfekvő volt, a megoldás ugyanis ott hevert előttem a fazékban:-))
Lekvár, mi más! Ha sorbet-ban tökéletesen helytállt, akkor a lekvár sem lehet rosszabb nála!!

Így a maradék ananászt és szárzellert felhasználva összedobtam a lekvárt, amin a sorbet-hoz képest csupán az arányokon változtattam, mert az ízhatás szerintem így tökéletes!
Kicsit merész, de édes, finom, fantasztikus, akár kenyérre kenhető lekvár lett belőle, de nagyon jó lehet akár sajtok mellé is. A fantázia pedig, mint tudjuk, csak a határokat nem ismeri, szóval tovább kísérletezem vele: egy kevés fűszerrrel chutney is lehet belőle, hosszabb lével, fehérborral pedig pikáns gyümölcsmártás, amit süteményhez, de leginkább krémekhez adhatunk. Folytassam még??:-))

                    Gyömbéres-szárzelleres ananászlekvár

Tovább is van... »


Húsgombócok sherrys paradicsommártásban

Még a  tavalyi tapasvacsoránk része volt ez a pikáns, mártogatni való húsgombóc a nagyon sherrys paradicsommártással együtt. Azóta tologatom magam előtt és ígérgetem, hogy végre a többi, temérdek recepttel együtt felkerülnek.
Amíg ebben a melegben kevesebbet főzök, addig az idevaló, nyárias receptekből pótolgatok.
Ez a húsgombóc sem akkor készült utoljára, azóta többször gyúrtam már, a mártás is, de a gombócok is néha kisebb változtatásokon esnek keresztül. Egy biztos pont azért van bennük, mégpedig a sherry, amit egyikből sem spóroltam ki:-) illetve a spanyolok, hisz ez a húsgombóc őket dícséri!
Mondanom sem kell, nemhiába tapas, ugyanis kíváló vendégváró falat, amit előre elkészítve a mártással eyütt hűtve is tárolhatunk.  

Hogy mitől finom és különleges? Attól a temérdek sherrytől, ami a mártásba belefőtt, de a gombócokba is belegyúrtam. Mivel a mártásban elég sok van, akkor teszünk jól, ha valami jófajta sherryt használunk erre a célre. Ennek hiányában száraz Tokaji Szamorodni is megfelel, de a mártáson mindenképp érződik majd a különbség.

Sherrys húsgombócok paradicsommártásban

Tovább is van... »


balinto 2006