
Ma egy rövidebb, időmérő szakasz zajlott a Tour-on, Besançon-ig. Franche-Comté tartományban vagyunk, északon Lotaringia és Elzász, nyugaton Svájc határolja, keleten Champagne-Ardenne, majd Burgundia, délen Rhône-Alpes a szomszédok. Hegyekkel körülvett terület, északon a Vogéz-hegység, nyugaton a svájci Jura emelkedik, ideális kerékpáros túra, de itt találjuk Franciaország legtöbb erdejét is. Karsztpatakok, folyók, tavak váltják egymást, a természet itt a az egyik leglenyűgözőbb arcát mutatja.
Jó példa erre a Doubs: karsztforrásként indul, sebes helyi patak lesz, majd Saint-Pont-nál tóvá szélesedik, majd folyóként hömpölyög, hogy a hegyfalakon keresztül 27 m magasból vízesésként zuhanjon alá. Csodálatos, ugye?
Franche-Comté nem más, mint egy hatalmas sajttál, már a neve is ezt sugallja. Ami a franciáknál a comté sajt, az Svájcban a gruyère. Innen származik a Mont d'Or, amit a dobozában, fehérborral szoktak megsütni, a morbier, a nálunk is jól ismert emmentáli kemény sajt, a markáns illatú, de a jól olvadó munster is. A sajtokat még mindig kézműves módon állítják elő. Ahol ennyi a sajt, ott híres a sajtfondü is, gondolhatnánk, és igazunk is van.
Évente kétszer-háromszor nekiállok, és nagyobb társaságnak főzök egy hatalmas adag húsos káposztát. Hosszú évek óta főzök hasonlót, egy ősrégi francia szakácskönyvben találtam a receptet, ami emlékeim szerint akkoriban eléggé magyarosra hajlott.
Két éve rájöttem, hogy nem véletlen hívom én ezt a mindentbele-egytálamat elzászi káposztának, mert ugyancsak hajaz az ő híres choucroute-jukra.
A choucroute [sukrut] olyan, mint nálunk a töltött káposzta: egy hatalmas fazékban legalább három, de inkább négy-ötféle különböző húsneművel savanyú káposztát főznek, ami jellegéből adódóan másnap, sőt harmadnap felmelegítve sokkal finomabb lesz. Az ízek összeérnek és kiforrnak, akárcsak a mi töltött káposztánknál.
A choucroute-nak nincs különösebb titka, csupán a fűszerezés más, illetve nem biztos, hogy az elzászi kolbászt be tudjuk szerezni, akkor viszont legyen valami hasonló.
Mostanában annyi recept elé írhatnám azt, hogy "nincs sok hozzáfűznivalóm, hűtőürítés során sikerülnek ilyen vacsorák, finom volt, megettük." Igen ám, de ez a félmondat még igaz is, azzal a helyesbítéssel, hogy a hússal kellett valamit kezdenem és nagyon gombócra vágytam, ennyi.
Nem túl divatosak manapság ezek a húsgombócok, nem túl elegáns, főleg nem szofisztikált, végtére is ebben a formában egy olasz soul food, semmi több. Annak viszont tökéletes. Három húsgombóc elég egy előételnek, öt-hat pedig második fogás is lehet, ha nincs időnk, kenyér, ha van időnk, sütőben sült, olívaolajos-boros, hasas nyolcadokra vágott burgonya, sokan megnyalnák érte a tíz ujjukat, szemtanúként mondhatom.
Hidegen is nagyon kiváló, de akkor érdemes kevés húslevessel, mikor mi van kéznél, felhígítani, mert álltában nagyon be tud sűrűsödni.
A dél-tiroli kenyérgombócok újabb tagja. A gombócba bármilyen aromás, jóízű gombát is tehetünk, most szezon hiányában barna csiperke került bele és egy kevés szarvasgombás-vargányás fűszer, szárított, porított gombából. Persze nem kell ezt túlzásba vinni, elég magában a gomba is, nyáron meg mehet bele vargánya, trombita-, rókagomba, kinek mi a szíve gombája.
A szószban ki akartam élni magam, azt hiszem, ez maradéktalanul sikerült is. Nincs benne tejszín, csak gorgonzola és bőségesen alaplé, a körtével viszont várhattam volna őszig. Ha majd kezembe akad egy létől csöpögő, jó zaftos vilmoskörte, akkor majd újra találkozunk, de így is felejthetetlen volt, na.
Említettem a tejben sült csirke kapcsán, hogy ki ne dobjuk a leszűrt, barnított sült vajat, jó dolgot lehet még azzal művelni.
Íme, itt van a megoldás. Tanakodtam egy kicsit, mit is kezdjek vele, mivel ez a markáns, diós ízű vaj alaposan átszűrve még igenis használhatónak bizonyult.
Apránként belesütöttem egy-egy fej fokhagymát, a végén ízesítettem, bort és balzsamecetet tettem bele, majd pürésítettem.
Kiváló kenyérre való, vagy aminek akarjuk.
Ezt a receptet Gabah-nál találtam még a télen, el is készült frissen, melegében. Az alapötletet megtartottam, de a tölteléknél kihagytam a sajtot. Egyszerűen elkészíthető és mégis nagyon blikkfangos, egy igazi vasárnapi sültnek is beillik.
Az édesköményes zöld lencse fantasztikusan ízgazdag, azóta már az is elkészült még egyszer. Azt hiszem, pastaszósznak is elkészítem.
Rég nem jelentkeztem a blogon, de most sem fogom magam hosszú lére ereszteni. (Ez egészen frappáns megjegyzés egy pohár vörösbor képe fölött, nem? :)
Sok a pótolnivaló recept, tudom, mert azért közben is élünk, eszünk, néha főzünk.... aztán megint eszünk, megint élünk, sűrű az élet, ebbe most kevéssé fér bele még a posztolás is.
De azért igyekszem én (ez komolyan gondolom ám!), sokasodnak a félig megírt piszkozatok, előbb-utóbb bejegyzés is lesz. Halkan megjegyzem, elképzelhető, hogy egy ideig kevés lesz a szöveg és inkább a receptek dominálnak, tudom, nem így kellene működnie egy gasztroblognak, de még mindig jobb, mint egy kéthónapos posztot bámulni, nem?
Elég a mosakodásból, mutatom, mit sütöttem hétvégén. Klasszikus hagymás pite, quiche-szerűség (olyan is lesz), most szőlővel, ez aztán igazán feldobta.
Nagyon finom, mindenhez jó, reggelire is, kipróbáltuk. A tészta kissé vastag lett, elég 20 deka lisztből is, de már nem volt kedvem áttenni egy nagyobb formába.
Kékszőlős hagymás lepény
A kelt tésztához
250 g kenyérliszt (BL-80)
½ tk só
1 tk szárított élesztő
3 ek olívaolaj
kb. 170 ml (szénsavmentes ásvány)víz
A töltelékhez
200 ml tejföl
kevés tejszín
2 korty száraz fehérbor
2 db tojás
¼ tk só
feketebors
4 nagy fej lilahagyma
400-450 g kékszőlő (mag nélkül)
vaj a forma kikenéséhez
1. A hozzávalókból kelt tésztát gyúrok, jól átdagasztom és bő óráig kelni hagyom.
Közben meghámozom a hagymát, félbevágom és hajszálvékonyra felszetelelem. A szőlőt - ha nem mag nélküli - kimagozom. (Megmosom, a szemeket félbevágom és egy mokkáskanál segítségével kikaparom a magját.)
2. A töltelékhez egy tálban összekeverem a tejföl a tejszínnel és a felvert tojásokkal és kevés bort adok hozzá, hogy még sűrű massza legyen belőle.
3. A sütőt alsó-felső állásban 200 °C-ra előmelegítem.
4. Kivajazok egy 26 cm-es kerek piteformát, elsimítom benne a tésztát, és peremet is húzok rá. Beleöntöm a masszát, rászórom a hagymát majd a szőlőt is, egy kicsit bele is nyomkodom. Betolom a sütőbe és addig sütöm, amíg a tészta széle elválik a formától, vagyis átsült, ez ennél a vastagságú tésztánál nagyjából 45-50 perc.
26 cm-es kerek piteforma / 8 szelet
Palacsinta ez is, bár nem az a megszokott laposabb fajta. Régen ettünk, de pár hete hirtelen kedvet kaptam hozzá. Mi lehet szebb vasárnap reggel, kora délután, mint kibotorkálni a konyhába és kávét kortyolva, zenét hallgatni és közben palacsintát sütni?
A ráérős vasárnapi reggelik kapcsán említettem már, mennyire szeretem ezt a tipikus amerikai reggelit, hihetetlen, mennyire lehet tobzódni az édestől a sósig, gyümölcstől a kolbászkáig, ezért érdemes néha gépre ülni és átrepülni az óceánt néhány napra - utána meg jöhet a fogyókúra :)). Tavasszal jó pár palacsintát megkóstoltunk, ezekből is jön még egy-két igazán finom recept.
Na de maradjunk a pancake-nél. Nagyon finom darab, süssük vastagra, mindig legyen benne író, szódabikarbóna és sütőpor és maradjon levegős, úgy az igazi! Most édesen készült, és a megmaradt barackokkal kellett kezdenem valamit, így született a lekvárban átforgatott barackok ötlete. /...../
Az utóbbi időben rákaptam a csicseriborsóra, ebből kifolyólag elképzelhető, hogy gyakrabban szerepel majd az étlapon - és ahogy időm engedi, recept is lesz belőle. A dolog nem új keletű, mindig is voltak ilyenfajta fellángolásaim, bár lehet, hogy ehhez a frissen szerzett vonzalomhoz egy halom frissen fellelt csicseriborsó is erősen hozzájárult. Ki tudja :)
Ez a bárányragu a lehető legegyszerűbben készült, tényleg nincs rajta mit cifrázni. A gyakorlottabbaknak még receptleírás sem szükséges, annyira adja magát. Vannak ilyen napok, mi tagadás.
Általában száraz csicseriborsót használok, mert tapasztalatom, hogy ha nem is nagyságrenddel, de finomabb, mint a konzerv. Ez utóbbi viszont azonnal kéznél van, tehát hirtelen született vacsoraötleteket sem kell este hétkor ennek hiányában elvetni. Szóval a konzerv is szalonképes, punktum. Mindig kettő legyen a polcon, sosemlehettudnimirekell-alapon. Még egy okosság: azonos gyártótól vegyük mindkettőt, tessék elhinni, tudom, miért mondom. (Természetesen ez minden másra is vonatkozik, nem csak a csicseriborsóra.)
Sok szöveget nem fűznék ehhez a bejegyzéshez. A lángost mindenki ismeri, főleg azok, akik gyerekkorukban a rekkenő hőségben naponta ilyet uzsonnáztak fokhagymás vizes kencével a tetején, miután az anyukájuk kétóránként kirángatta őket a városi strand gyerekvizes medencéjéből, hogy leszárongassa a gyermek frissen nőtt haluszonyait. Miután ez alól én sem voltam kivétel, így hát főként a strandos lángost ismertem, de ehhez képest mit sem változott a felnőttkori piacos lángos, még az ára is maradt, csupán két nullát kell a végére írni.
Aki tud kelttésztát készíteni és sütött már fánkot, annak ez nem jelent újdonságot. Alapvetően azonban Limara receptjét néztem, talán azért, mert magam is láttam, hogyan dolgozik a kelttésztával. A forma és a fokhagymás szósz Maimoni ötlete (kefíres lángosként), a kencét egy kicsit megváltoztattam, adtam hozzá fehérbort és sűrűbb is lett. Érdemes többet készíteni, mert később remekül felhasználtam a maradékot, írok is róla.
Itt a nyár és végre itt az igazi, aromás paradicsom. Illetve már hetek óta itt van, de én csak most értem ide, hogy írjak is róla, bocsánat ezért a kissé sablonos és enyhén szólva is teátrális beugróért.
Viszont tényleg itt a friss, érett, jóízű paradicsom. Térdig járunk benne és enni kell, mert hihetetlenül egészséges. A spanyolok azt ajánlják, hogy három darabot együnk meg belőle naponta. Az olaszok nem ajánlanak semmit, ők mellépakolnak egy kis mozzarellát és tálalják. Vagy megfőzik. Sugonak. De ez egy másik történet.
Csak kapkodom a fejem, mennyi színes paradicsom terem manapság a piacon. Idestova háromezer fajta létezik és a számuk szinte hetente nő. A nevüket sem tudom pontosan és az az érzésem támad, hogy nem is érdemes őket megjegyezni - jó esetben még húszig sem jutnék el. /...../
Még gyerekkoromban hallottam először a kék pisztrángról, de sehogyan sem tudtam elképzelni, hogyan lesz kék az ezüstös pikkelye. Igazi mélykéket, esetleg azúrkéket, de legfőképp valami káprázatos királykéket vártam, nade. A Duna még fénykorában sem volt kék, a Hegyek is csak nagy jóindulattal nevezhetőek sejtelmes szürkéskéknek, mondja meg valaki, hol van a természetben valódi kék? :)
A pisztráng is inkább szürkéskék, ezzel együtt egy emberöltőnyit kellett rá várnom, hogy magam is nekirugaszkodjak.
A trükk igen egyszerű. A halasnak is érdemes megmondani, hogy "truite au blue" - vagyis kék pisztrángot szeretnénk készíteni. Ha módja van, a még élő halat frissen előkészíti nekünk. Fagyasztott hal nemigen alkalmas erre a "kék" főzésre.
Tényleg, hogy mondják ezt magyarul: főzzük kékre? Az au blue, al blu, vagy blau kifejezések a legtöbb halas múlttal rendelkező nemzet nyelvében megtalálhatók és egyébként nem csak a pisztráng alkalmas arra, hogy kéken villogjon a tányérunkon. /...../
Utolsó spárgarecept ebben a szezonban, ami annyira jól sikerült, hogy nem tudja megvárni a következő tavaszt.
A tejszínben párolt tökfőzelék alapján készült, ezért mondhatnám azt is, hogy főzelék, maradjunk annyiban, hogy nálunk vacsora volt lepénykenyérrel és egy pohár fehérborral.
El kell mondanom, hogy a lentebb leírt joghurtszósz nem teljesen fedi a valóságot... :) Volt még benne ez meg az, de nem találom a jegyzeteimet, ahová felvéstem. Ha meglesz, itt pótolom, ugyanis igen jó kontrasztot alkotott a forró tejszínes spárga ezzel a hideg, fűszeres joghurttal. És persze a hibiszkuszsó sem volt utolsó látványnak :)
Ránézésre nem tűnik egy könnyed darabnak, pedig masszívabban is el lehet készíteni. Könnyű, de mégis klasszikus húsos ebédre gondoltam, a rizst, mint az egyik kedvenc oszlopos tagot pedig már beígértem.
Először egyszerűen csak vízben akartam a csirkét kifőzni, de jobbnak láttam, ha alaposan befűszerezem, legyen legalább íze, ha már nincs benne zsír. Az eredmény nagyon jó lett, bár dietetikus szemmel nem biztos, hogy nyerő a csípős currypor. Elsiklunk felette, fő az ízélmény!
A káposzta adva volt, simán salátának is elsüthettem volna, de így kispóroltam belőle az olajat és jól rápirítottam: ez a trükk, ettől nagyon jó aromás lett, a finom ecetbalzsamot már csak a legvégén kevertem bele. Most meggy- és almabalzsamot használtam, melyek gyümölcspéppel dúsított gyümölcsecetek (ettől balzsam), beszerezhetőek a Vom Fass boltokban.
Nem kell megijedni, a még hosszabb cím ellenére ez egy tényleg gyorsan elkészülő, sőt még hihetetlen finom vacsora is. Mikor hazaértem, már elkezdődött a szűk egyórás vitaműsor a tévében, és még be sem fejeződött, mire végeztünk a vacsorával. Ennyi időbe persze csak a konzerv fehérbab fér bele, ennyit varázsolni még Nigella is csak akkor tud, ha felnyitja azt :).
Kéthetes távollét után üresen kongott a hűtő, csupán húst, rucolát és citromot kellett venni, a többit a kamra adta.
A balzsamkrémet már régen készítettem, az alapja a már sokszor bevált és igen sikeres balzsamecetkrém volt, amibe gyömbért és citromhéjat tettem. Nagyon-nagyon ütős, nagyobb adagot is érdemes belőle készíteni, mert évekig eláll.
A csirke elég unalmas, próbálom változtatgatni, de este nincs már nagy választék, borjúért napközben kellene kiszaladni. Azzal még finomabb lenne.
A KONYHÁMBÓL. NEKED. HOGY KEDVVEL ÁLLJ NEKI A FŐZÉSNEK. HOGY MINDIG SIKERÜLJÖN.





balinto 2006