
Tour de France-ban utazunk most egy ideig, ugye mondtam már?
Épp Normandiában vagyunk, a túra ma a parttal párhuzamosan vezet egészen Rouen-ig.
Ami a konyhát illeti, Normandia maga a Paradicsom, de az is lehet, hogy még egy lépcsőfokkal több. Évekkel ezelőtt csak úgy tologattam magam előtt Franciaországot, azt hiszem, még éretlen voltam a befogadására. Egyszer csak ott termett a normand tengerpart, és most használhatnék hihetetlen elkopott és ócska frázisokat, de tényleg rabul ejtett. Szerintem úgy örökre.
Csak úgy tobzódunk a méltán híres alapanyagokban, képtelen vagyok választani, néha az az érzésem, itt minden jellegzetes, amit elém tesznek a tányérra. Hihetetlen, de még sosem találkoztam ennyi leggel egy konyhában.
A dél-tiroli kenyérgombócok újabb tagja. A gombócba bármilyen aromás, jóízű gombát is tehetünk, most szezon hiányában barna csiperke került bele és egy kevés szarvasgombás-vargányás fűszer, szárított, porított gombából. Persze nem kell ezt túlzásba vinni, elég magában a gomba is, nyáron meg mehet bele vargánya, trombita-, rókagomba, kinek mi a szíve gombája.
A szószban ki akartam élni magam, azt hiszem, ez maradéktalanul sikerült is. Nincs benne tejszín, csak gorgonzola és bőségesen alaplé, a körtével viszont várhattam volna őszig. Ha majd kezembe akad egy létől csöpögő, jó zaftos vilmoskörte, akkor majd újra találkozunk, de így is felejthetetlen volt, na.
A forró, szájban szétolvadó krémlevesek korát élem megint. Ez egy jó kis őszi leves, azt nem mondhatni, hogy a rozsos kenyértől, a római köménytől és a kecskesajttól lett az, pedig valahogy igen. Kutakodásomban Ancsika édesköménylevese akadt az utamba, ezt aztán a magam képére formáltam.
Édesköménytől óvakodóknak ajánlom, mert megfőzve, ízesítve már csak egy letompult, finoman elegáns édesköményt ízt kapunk, adjatok neki egy esélyt!
Mi történik egy céklás gombóc - és amúgy fontina-imádóval medvehagymaszezon idején? Bingó! Veszünk egy nagy halom medvehagymát, a fontinából pedig elkészült a gombóchoz való mártás.
Rendkívül finom, feltétele azonban a szinte házi, rusztikus kenyér, csak azzal lesznek a gombócok finom légiesek. Fontina sajt helyett nem tudok mit ajánlani, a talán jobban elérhető gorgonzola jóval markánsabb, agyonnyomná a medvehagyma finom ízeit. Javaslatokat szívesen veszek!
Egy kis szelet jófajta csokoládé bearanyozza szürke hétköznapjainkat. Írhatnék még számtalan hasonló bölcseletet, de aki már próbálta, annak úgy sem kell magyaráznom egy szájban olvadó csokiszelet lelkünke gyakorolt jótékony hatását. Az úgy is tudja.
És mi van azokkal, akiket már pár csepp nyers, rétillatú olívaolaj látványa is lázba hoz?
És mi van a sóbolondokkal, akik többfajta, a világ minden tájáról összehurcolt sókat használnak?
És mi lenne, ha mindezeket most jól összeboronálnánk??
A spanyol viaszt nem kell feltalálni, csak elővenni pár szelet ropogós héjú baguette-t, fél tábla csokoládét a nagyon féltett és jól eldugott, belga vagy olasz fajtából, leemelni a polcról az aranyáron vett, kissé gyümölcsös, ligúr olívaolajunkat és kezünk ügyébe helyezni a Maldon-sót.
A minap vettem egy kisebb kenyeret, ami másnapra már kezdett élvezhetetlenné száradni. Mivel sajt és körte is volt otthon, gyorsan eldőlt a vacsora, ezekről meg tudvalevő, hogy mindig egy nyerő párost alkotnak. A bazsalikomos olívaolaj, amiben serpenyőben megsütöttem a szeleteket, rettentően feldobta, persze más, vagy akár sima, de jó minőségű olívaolaj is megteszi.
Egy tálka zöldsaláta mellé kisétkűeknek már komplett vacsora is lehet - amúgy egy szelet is elég előételnek.
Évente előjön a gond, mit is kezdjek a szárzellerrrel. Tudom, persze, kisebb adagokban is meg lehetne venni, de minek, a piac meg messze van. Fűszerezéshez, ízesítéshez csak egy-két szál szükséges, de erről már regéltem sokat.
A héten főztem egy nagy adag húsos ragut és mivel épp nem volt otthon sárgarépa, hát több szárzeller ment bele. (Igen, úgy is nagyon rendben.) A ragu nagy részét pappardellével megettük, kisebb része sült paprikában végezte, de még mindig maradt kilenc szál szárzeller.
Leves lett belőle. Pár szem burgonya, egy jó kis alaplé (most zöldséges), két maroknyi frissen szedett bazsalikomlevél (a teraszról), egy jó pohár finom fehérbor (most épp Trebbiano), néhány szelet házi fehérkenyér (most a reggeliből megmaradt briós), jófajta olívaolaj, amiben kisülnek a kenyérszeletek (most bazsalikomos extraszűz olívaolaj), és voilá, kész is egy finom, laktató leves. A tetejére parmezánt is lehet szórni, de tegnap este annyi sajtot ettünk egy kis proseccoval, hogy köszöntem, most nem kértem rá :))
Manapság már nem kell ahhoz Spanyolországba utazni, hogy valaki megismerje a gazpachot. Elég csak felütni a júliusi gasztroblogokat, vagy elmenni egy hangulatos kisvendéglőbe: elég nagy biztonsággal találunk gazpachot az étlapon.
Ha még ennél sem dereng semmi, akkor annyit mondanék, hogy a gazpacho a spanyolok nyers, hideg lecsója, leturmixolva. Amolyan lecsó-smoothie, amit pár zöldség- és tojáskockával is tartalmassabá tehetünk.
Én először vagy húsz éve, egy magyarnyelvű, véknya kis spanyol szakácskönyvben találkoztam vele először. Furcsa is volt, érdekes is volt, aztán a tíz receptből el is készítettem egyet, miután rájöttem, hogy lehet, hogy andalúz, lehet, hogy murciai, ebben a könyvben szinte mindegyik egyforma volt.
Spanyolországban aztán többször ettem gazpachot, aztán egy idő után meg is alkottam a sajátomat. Semmi különös, csak épp olyan arányban vannak benne a hozzávalók, ahogy szeretjük. Kevés hagyma, sok paradicsom és paprika, némi uborka, jó nagy löttyintés olívaolaj, és persze sherryecet, vagy jófajta érlelt, spanyol borecet. Rusztikus házi kenyeret ásványvízbe szoktam áztatni, ez megy még bele. Én éppenséggel úgy szeretem, ha jó sűrű, de még pohárból lehet kortyolni. Alaposan be kell hűteni, a végén akár jégkockára is önthetjük. /...../
Most már le sem lehetne tagadni, hogy itt a nyár. Több mint nyár. Ez már az ötödik évszak, de lehet, hogy a hatodik, mert volt itt már minden. Nyári ősz, júniusi tél, de nem panaszkodom, elég csak arra gondolnom, hogy vacogott a fogam hónapokon keresztül. Mindjárt jobban is vagyok.
Ez a kenyérsaláta egy igazi klasszikus nyári toszkán fogás, amihez a maradék szikkadt kenyér nem csak díszként szolgál, hanem az alapja is. Igen régi étel Toszkána-szerte, "mosott kenyér" néven már Boccaccio is tett róla említést, igaz, akkor még nem volt benne paradicsom, hanem párolt káposztával keverték össze a vízben áztatott, száraz kenyeret, majd olajjal és ecettel fűszerezték.
Valószínű, hogy halászhajókon jött létre, ahol nem tudtak mit kezdeni az ehetetlenre száradt kenyérrel, ezért tengervízbe áztatták, hagyma, ecet és olaj pedig mindig akadt a fedélzeten.
Mióta megkapta Európa a paradicsomot, azóta nyaranta már így készítik. Autentikusan sótlan toszkán kenyeret használnak hozzá, amit párnaposan vízbe áztatnak, jól kinyomkodják és összekeverik paradicsommal, uborkával és vékonyra szelt lilahagymával. Sok olívaolaj és kevés fehérborecet vagy balzsamecet a fűszere, néha bazsalikom is megy még bele. Ez utóbbit nem kell megmosni, csak letörölgetni a leveleit, így az illatát is jobban megtartja. /...../
Van a férjemnek egy igazán jó tulajdonsága. Persze több is van neki, hisz enélkül nem nyerhette volna meg a férjem című dobogós helyezést, de esetünkben és az alábbi történet kapcsán most ezt az egyet emelném ki.
Üzleti útjai során rendszeresen meglep azzal, amire igazán vágyom, legyen az parfüm, egy adott ruhamárka, vagy egyéb, rég áhított kütyü. A szakácskönyv külön ajándékozási kategóriát képvisel, ugyanis minden útjáról kapok egy autentikus darabot. Szerencsére sokat utazik :), ezért az utóbbi időben szép számmal gyarapodott a könyvtáram.
Így volt ez a legutóbbi, őszi londoni útja során is. Elmondása szerint csak állt és állt a nigellás, jamies és egyéb könyves polcok előtt (el tudom képzelni) és képtelen volt eldönteni, mi is ebből a valóban eredeti, nemzeti konyha. Egy igazi gasztroblogger férjeként azonban leemelt a polcról egy egyszerű, de klasszikusnak vélt darabot, a britek amolyan horváthilonkáját, amit aztán diadalittasan kapott elő a koffer mélyéből. .....

Pár napig tart még a Nagyböjt időszaka.
Ez a gombócleves nem csak böjtre való, de nevéból eredően kimondottan böjti leves is, Európa gombócnagyhatalmából, Észak-Olaszországból származik. Ígértem már, hogy közzéteszem a dél-tiroli klasszikus gombócvariációkat, bár erre kevés szükség lesz, hisz az alapot ebből a gombócból is pontosan megismerhetjük! (Viszont mindkét nagy kedvencem, a sajtos és a szalonnás is megérdemel egy posztot!)
A klasszikus receptúrától annyiban tértem el, hogy magos, rozsos száraz kenyeret használtam, de ez egy nagyon jó aromás, gazdag gombócot eredményezett, a húslevesbe pedig sárga- és fehérrépát is főztem. A leves után kicsi, soktojásos crespellákat akartam sütni, amit majd finoman megszórunk barnacukorral, de erre már nem került sor: teljesen jóllaktunk a levessel.

Mindig rácsodálkozom, milyen fantasztikus dolgok sülhetnek ki egy egyszerű, hagyományos receptúrából is! Ezt pedig most szó szerint is vehetjük!:), akár a nagy étteremalakítás során is tálalható!:)
Több, mint egy éve tologattam magam előtt ezt a receptet, míg tavaly nyáron végül elkészült. Bárcsak ne vártam volna vele ennyi ideig, hisz azóta is többször sütöttem már. Egy olyan ír klasszikusról van szó (innen terjedt el aztán az angol, az amerikai és az ausztrál konyhákban is), amit ezer- (mit ezer! millió)féle módon lehet variálni. (A deluxe magazin is ír arról, milyen édességet együnk egy ír pub-ban.) Egyébként egy hasonló puding az itáliai konyhában is megtalálható, olyat is sütök majd. (Hát nem érdekes, milyen kicsi a [gasztro]világ?)
Az alap valami elképesztően egyszerű: veszünk egy másnapos toastkenyeret (íme egy újabb ékes példa a múltbéli brit háziasszonyok takarékosságára), alaposan megkenjük jóféle vajjal és felszeleteljük. Innen ered a neve is, hogy ugye vajaskenyér-puding. A szeleteket egy tűzálló tálba fektetjük és rálocsolunk egy tojásos-tejes-cukros keveréket. Ennyi. Mehet a sütőbe, mikor átsült, már tálalhatjuk is.
Ez az alapverzió aztán számtalan séfet is megihletett (akik valahogy mindig a saját verziójukként adják ezt tovább:):), hisz iszonyú jól fel lehet turbózni, gyümölccsel, tejszínnel, alkohollal, sőt, különböző szószokkal is fel lehet dobni. [.....]
Ha lenne olyan, hogy gombócnagyhatalom, akkor az minden bizonnyal Dél-Tirol lenne. Ebben az észak-olasz tartományban dívik a gombóckultúra, szinte nincs is étlap, amelyiken ne szerepelne ilyen vagy olyan görgetnivaló. Ahogy arról már többször írtam ezeken a hasábokon, a politika kényszeréből taljánokká vált osztrákok gasztrokultúrájuk egy részét az egykori osztrák konyhából vették át, de zseniális módon ötvözték a talján konyhával. Egyszerűen nem tudok betelni vele, annyira kerek, ugyanakkor a maga egyszerűségében is kifinomult.
A fent nevezett gombócok közül három fajta vezet (de természetesen ennél jóval több is létezik), ezeket szinte mindenhol megtaláljuk: a dobogós hely legfelső fokán áll nálunk a speck-kel formázott kenyérgombóc, ez majd külön posztot is érdemel, mert imádjuk! A spenótos a már ismert és sokak kedvencévé avanzsált strangolapreti. A sajtos verzió Gruyère-rel készül, és ne feledkezzünk meg a gombás gombócokról sem! Ezeket mind előételnek adják, rendszerint három hihetetlen nagyságú labda boldog tulajdonosai lehetünk, amelyet tocsogósan leöntenek barnára pirított vajjal és frissen reszelt parmezánnal hintik meg a tetejét. Ez a mennyiség azonban főételnek is beillik, úgyhogy nyugodtan kérhetjük ezek után a desszertes lapot is, senki nem fog csodálkozni:)

Nemcsak a blogban jelent meg régen leves, de az Újévet leszámítva mi sem ettünk az utóbbi időben. Pedig kár lenne elhanyagolni, ilyenkor egy sűrű, forró leves az egyik legjobb, amit tehetünk magunkért - leszámítva persze a forralt bort, de annak igen kétes a tápláló, bár annál nagyobb a vidító hatása.
Ezt a levest pedig még akkor is össze lehet dobni, ha éppenséggel késő este esünk be az ajtón, és bár tele van a hűtő mindenféle finomsággal, mi mégiscsak valami gyomormelengető levesre és arra a forró tálkára gondolunk, amit két kezünkkel körbemarkolászhatunk.
Komolyan mondom, ezt a levest röpke negyedóra alatt állítottam össze - hihetetlen, ugye?? Pedig pontosan így volt!
Na jó, van egy kis titka a dolognak. A húsgombóc már készen volt, csak elő kellett venni a fagyasztóból. Nemrég ugyanis fantasztikus felismerésem volt, amikor a szuperpiacon kézbe vettem egy húsgombócos zacskót. Mi lenne, ha magam gyártanék ilyet? Csak össze kell gyúrni ízlés szerint a húsgombócokat - minél kisebbeket, annál jobb -, kevés olajban forgatva kisütni őket, hűlni hagyni és aztán fóliába csomagolva bepaterolni őket a fagyasztóba. Egyszerű, nem?? :) Hozzá kell azonban tennem, hogy a kész-húsgombóc-projektet a szilveszterről megmaradt tetemes mennyiség is indikálta, de innen már egyenes út vezetett a saját felfedezésem finomításához. [.....]

Néha a legegyszerűbb ételekből lesznek a legfinomabb vacsorák. Két-három harmatfriss, jóízű alapanyag, néhány eltalált, jóminőségű ízesítő és máris a mennyekben érezzük magunkat! Kell ennél több?
Mi is kell ahhoz, hogy egy viszonylag unalmas gombás sültburgonyát úgy igazán feldobjunk? Igazán könnyű lenne elrontani, vegyünk csak hozzá üveges gombát, szárított petrezselymet, dobozolt morzsát, leveskockát, szuperpiaci balzsamecetet... de nem is sorolom tovább. Az eredmény olyan lesz, ami után biztos nem vágynánk repetára!
De így?? Ropogós, fehérhúsú, pici burgonyát vettem, gombából pedig valamilyen erdei lenne a tökéletes. Vegyünk egy hatalmas csokor friss petrezselymet és ha van házi, esetleg sajátsütésű fehérkenyerünk, még jobb. Azt pirítsuk picit meg, és tördeljük fel, majd reszeljünk bele egy friss, illatos citrom héját. A morzsától finom krémes lesz, a citromos petrezselyemtől pedig pikánsan fűszeres, amolyan gremolataszerű. Volt még egy kis maradék a marhahúslevesből, ahhoz most bor gyanánt Noilly Prat-t öntöttem, mert a száraz marsalám sajnos végleg kimúlt (de jófajta száraz sherry is megteszi, illetve bármi, amit különben is szívesen meginnánk), hozzá pedig sűrűn folyó balzsamecetet löttyintettem, kétfajtát is. Mikor megsült a gombás, tányérra tettem, szobahőmérsékletű parmezánt forgácsoltam - vagy inkább vékonyan vágtam - rá és bőőőven meglocsoltam a legfanyarabb olívaolajammal.
Fenséges lett! Ehetjük köretként, vagy könnyű vacsorának, de előételnek is megállja a helyét, ha formába tesszük. Pont így próbáltam, de végül összeesett a tornyom:-))

A KONYHÁMBÓL. NEKED. HOGY KEDVVEL ÁLLJ NEKI A FŐZÉSNEK. HOGY MINDIG SIKERÜLJÖN.





balinto 2006