GY áfonya hozzávaló

Áfonyás-dióolajos párolt káposzta

A külső szemlélőnek csak az tűnhet fel, hogy majd két hete nem írtam semmit, az is egy háromhónapos receptről szólt. Ha valaki hiányolna, igen, az utóbbi időben kicsit sűrű volt az élet. Ilyenkor kénytelen vagyok háttérbe szorítani a blogot, pedig nagyon hiányzik. A Dalla cucina az életem szerves részévé vált és lehet, hogy ezek olyan mondvacsinált, nagy szavaknak hangzanak, pedig higgyétek el nekem, nem azok.

Nagyon lehet ám szeretni egy ilyen kis blogot, sokat nőttem vele, pedig bukdácsoltunk is együtt eleget. Mára igen jó egyetértésben vagyunk egymással, ő sem vár el tőlem semmit, én sem tőle, azt adjuk egymásnak, amink van. (Egyébként épp ma volt egy kis eszmecsere ez ügyben a facebook-on, érdemes elolvasni Napmátka gondolatébresztő bejegyzését is.)

Könnyű vacsora, amit valóban húsz perc alatt össze lehet dobni. Lehet hozzá kenyeret szelni, én most - megmaradt - tortilla chipset tettem mellé, így is nagyon jó lett. /..../Áfonyás-almás-dióolajos párolt káposzta balzsamecettel

Tovább is van... »


Áfonyás - brie-sajtos tarte

Ehhez nincs mit hozzáfűzni. Megláttam Gabojszánál és megsütöttem, ribizli helyett áfonyával.
Reggeli, snack, vacsora, vagy csak úgy. Langyos-melegen nagyon finom!
Áfonyás - brie-sajtos tarte

Tovább is van... »


Kókuszos mascarponekrém szőlős vörösbormártással

Véget ért a móka mára, zár a Miki mókatára... Ez az idétlen kis mondat, vagy inkább idejétmúltság jutott az eszembe, mikor bepötyögtem a szüreti VKF utolsó fogását, a desszertet. Nem jutottam időben hozzá, de sebaj, jövőre is lesz még szüret, bor, szőlő és vigadalom!

A bormártás elnevezés kissé csalóka, hisz egy egyszerű vörösboros redukcióról van szó. Amint kész, belemárthatjuk a szőlőt vagy az áfonyát (igazából erre teremtették, de szőlővel is kíváló).
A mártás már igazán csak kisebb munka, a végeredmény pedig kárpótol az apró fáradtságért....
Kókuszos mascarponekrém szőlős borredukcióval

Tovább is van... »


Rumtopf, avagy rumban eltett gyümölcs

Ha valakinél épp egy hasas, többliteres, mázas edényke kallódik a kamra egyik eldugott polcán és esetleg szeretne Karácsony táján édes, finom, rumos gyümölcskompótszerűséget kanalazgatni, az ne habozzon, itt az idő a Rumtopfra!!
Akkor álljon itt egy rövidke kis FAQ, vagy GYIK (kinek melyik a szimpatikusabb) Rumtopfra:

Mi is az a rumtopf?
Akkor lássuk először - azok kedvéért, akik netán nem ismernék -, mi is az a rumtopf?
Nos, mint a nevéből is látszik, nem más, mint nyár elejétől kezdve egy nagy edényben, folyamatosan eltett, rumban érlelt gyümölcs. Neve a németből jön, és mint ilyen, arrafelé országszerte egy igen kedvelt nyári elfoglaltság. Rum=rum, topf=edény, vagyis a rumtopf azt a mázas, többnyire 7literes kerámiaedényt is jelöli, amiben általában a gyümölcsöket elteszik. Ha nincs ilyen edényünk, nehogy elkeseredjünk, hogy nekünk már nem is lesz rumtopfunk karácsonyra! Megteszi egy nagy befőttes üveg is, feltéve, ha sötét helyen tudjuk tárolni. (Tegyük be a szekrénybe.)
A rumtopf pedig maga a kész rumos gyümölcs is, amit aztán készen szemtelenül magas áron sokhelyen, üvegekben árulnak.
Rumtopf

Tovább is van... »


balinto 2006