GY nektarin hozzávaló

Sült kecskesajt mézzel és uborkavinaigrette paradicsommal

Az uborkáról, mint zöldség, nem feltétlenül a kulinária fellegvára jut az eszünkbe, vannak ennél izgalmasabb zöldségek is. Gondoltam ezt egészen tavalyig, amikor a véletlen folytán több nagyszerű uborkás ételbe is belefutottam. Ki gondolta volna, hogy van élet az uborkasalátán túl is! Pedig van.

A szemem előtt készítettek egy bárban uborkás daiquirit, természetesen muszáj volt megkóstolni, és ugye ki lehet találni, mi lett a vége. Ízlett! Ha jól emlékszem, tequilával és mentával készült, ki kell próbálnom, hihetetlenül finom volt! Ittam uborkalikőrt is, készítettem csípős-édes uborkarelisht, mondjuk ez már nem egy nagy szám, de az uborkás süteményen még töröm a fejem.
Van már uborkafagyi is, az ázsiai konyha pedig elképzelhetetlen nélküle, remekül beilleszthető a gyorsan készülő stir-fry fogásokba is. Salátának a hagyományos vékonyra gyalult karikák helyett vághatjuk julienne-re, vagy akár hosszúkás lapokra is, remekül néz ki, ha hanyagul ráhalmozzuk a tányérra. Jégkockákkal tálalva kánikulában az egyik legjobb frissítő a joghurtos uborkaleves, de a kapros uborkafőzeléket is ismerjük, ugye?

Szóval tavaly betört az uborka a konyhába. Rádöbbentem, hogy sajnos megint nem én találtam fel a spanyolt viasz uborkamártást, a világháló már évek óta tele van uborkavinaigrette névre hallgató salátaöntetekkel, de nem baj, ami jó, az jó!
/...../
Sült kecskesajt mézzel és szójaszószos dippel, uborkavinaigrette paradicsommal

Tovább is van... »


Barackkal töltött crespelle Campari-s borhabon

Ez a töltött palacsinta még Max gombócos VKF!-jére készült - ott is a desszertes szekcióba gondoltam -, de úgy találtam, nem gördül eléggé. Aztán megnyugodva láttam, hogy mások is elég tágan értelmezték a magától forgó, ehető alkalmatosságokat, de addigra már jócskán kicsúsztam az időből. Viszont itt a helye, mivel nagyon finom lett és magam is variáltam még utána. Mivel rengeteg palacsintát sütöttem, ezért három napig szinte ezt ettük édességnek. A palacsintákat a szokásos módon, kevés liszttel és sok tojással sütöttem. A töltelék őszibarack volt, amit hosszabb ideig pácoltam egy finom, fűszeres-boros mártásban, aztán felvágtam és összekevertem ricottával. Ez a krémes töltelék egyébként önállóan is megállja a helyét, hihetetlen finom, gazdag ízű lett.
Marinált barackkal töltött palacsintabatyu Campari-s borhabágyon

Tovább is van... »


Őszibarackos-currys tiramisù

Szerintem nincs is olyan ember, aki ne tudna tiramisùt készíteni. Aki ezt állítja magáról, az vagy nem evett még eddig életében, vagy kezdő a konyhában. No, mindkettőn könnyen lehet segíteni, hisz a tiramisù egy rémesen egyszerű krémes desszert. Nálunk az alapverzió is gyakran készül, de mostanában újítgatok ezen a téren is. Így született a narancsos-mákos változat, aminek hihetetlen sikere lett.

Lehet, hogy ez a curryvel megszórt példány nem lesz olyan népszerű, de nagyon finom volt! [.....]
              Őszibarackos-currys tiramisù (Tiramisù alle pesche e curry)

Tovább is van... »


Töltött szicíliai őszibarack (Pesche ripiene)

Ha választanom kellene az olasz régiók konyhái közül, nagy bajban lennék. Szerencsére senki sem kényszerít ilyen választás elé, és még nagyobb szerencse, hogy a leghíresebb fogásokat a csizmás ország teljes hosszában élvezhetjük is. Persze ez is csak a legklasszikusabb, a minden szakácskönyvben első helyen publikált ételekre igaz, azokra, amik talán már a könyökünkön is kijönnek. Pedig nem egy olyan étel létezik, amely mély gyökeret vert az adott területen, hozzátartozik a mindennapok konyhájához, de mégsem találjuk meg az étlapokon. Néha az is előfordul. hogy egy-egy receptúra csak egy kicsiny kis falu sajátja, máshol ilyet nem is készítenek. Csupán helybeli, családi hagyományok ezek, és csak akkor jut tovább a falu határán, ha valaki azon túl házasodik.
Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a turisták - akarom mondani az országot megismerni vágyó utazók - által preferált fogások nem lennének jelen, de bizony, épp azokat találjuk meg a legnagyobb számban. De az olasz konyha számtalan olyan meglepetéssel szolgálhat, amire sohasem jövünk rá, ha csak harsogó pizzériákban, tengerparti kis trattoriákban étkezünk. Melyek egyébként rendkívül vonzóak és bájosak tudnak lenni !!

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok jutottak az eszembe, amikor sütöttem a barackot és írom e sorokat. Ez a töltött barack egyáltalán nem egy titkos, féltve őrzött valami! Dehogyis! Benne van minden átfogó, olasz szakácskönyvben (nálam legalább négyben), tele van vele a világháló. Mégis, még soha, sehol nem találkoztam vele az étlapon. Még Szicíliában sem, ahonnan ered, pedig egyszerű, olcsó, nagyon finom, szóval igazán étterembarát desszert lenne.
És bárki megbírkózik vele otthon is, hát kell ennél több érv??

Azért ne essünk neki azonnal, inkább elmondanám röviden, mitől lesz ez a barack olyan ellenállhatatlanul finom. Mert amennyire egyszerű, ugyanazzal az egyszerűséggel rontani is lehet rajta jócskán.  [.....]

                              Töltött szicíliai őszibarack (Pesche ripiene)

Tovább is van... »


Íjászkávé bajnokoknak és egyéb nyalánkságok

Azt hiszem, az America's cup, a nespresso és a kajakos fiúink között nem is tudnék több párhuzamot vonni, ezért nem is érdemes erről több szót elfecsérelni:-)

Úgy gondoltuk, ezek a kávézós receptek visszahoznak talán valamit a Hajrá, magyarok! fílingből! Jó volt újra együtt lenni, együtt mászkálni, jókat dumálni és jókat enni!





És különben is: Nespresso, what else? :-))  

Ha meg végképp nem akarsz kávét főzni,
akkor a kapszulákkal remek türelemjátékot
lehet játszani. Mint dzsordzs.



 

Tovább is van... »


Tésztakosárkák sajttal és nektarinnal

Amikor Zsófinál megláttam a csirkével és gombával töltött leveles kosárkáit, egyből beugrott, hogy ezt más formában is igen könnyű elkészíteni. Úgy gondoltam, hogy a vol-au-vent-ből most via col vento lesz:-), mert a hűtő tartalma szerint olaszos hozzávalókból akartam megsütni. Igazából az előtte már felhasznált remek caciocavallo sajtomnak kerestem hasznosítási területet, még mindig maradt belőle egy nagyobb darab.
Hogy kerek legyen a történet, meg kell említenem, hogy évek óta keresek már kisebb, olyan 6-8 cm-es kis sütőformát. Olyan falatnyi quiche-eket, tenyérbe vehető gyümölcsös pitéket szerettem volna sütni bennük. Körbenéztem a terjedelmes sütőforma készletem között, és nicsak, leghátul megbújva találtam ezt a hatszettes formát. Hát, megörültem neki, el is felejtettem, hogy évekkel ezelőtt vehettem és költözés óta is becsomagolva lapult a sütő alatti fiókban. (No comment.) Az alja 8 cm, így tökéletesen megfelelt a célnak.  [.....]   

Tésztakosárkák sajttal és nektarinnal

Tovább is van... »


Rumtopf, avagy rumban eltett gyümölcs

Ha valakinél épp egy hasas, többliteres, mázas edényke kallódik a kamra egyik eldugott polcán és esetleg szeretne Karácsony táján édes, finom, rumos gyümölcskompótszerűséget kanalazgatni, az ne habozzon, itt az idő a Rumtopfra!!
Akkor álljon itt egy rövidke kis FAQ, vagy GYIK (kinek melyik a szimpatikusabb) Rumtopfra:

Mi is az a rumtopf?
Akkor lássuk először - azok kedvéért, akik netán nem ismernék -, mi is az a rumtopf?
Nos, mint a nevéből is látszik, nem más, mint nyár elejétől kezdve egy nagy edényben, folyamatosan eltett, rumban érlelt gyümölcs. Neve a németből jön, és mint ilyen, arrafelé országszerte egy igen kedvelt nyári elfoglaltság. Rum=rum, topf=edény, vagyis a rumtopf azt a mázas, többnyire 7literes kerámiaedényt is jelöli, amiben általában a gyümölcsöket elteszik. Ha nincs ilyen edényünk, nehogy elkeseredjünk, hogy nekünk már nem is lesz rumtopfunk karácsonyra! Megteszi egy nagy befőttes üveg is, feltéve, ha sötét helyen tudjuk tárolni. (Tegyük be a szekrénybe.)
A rumtopf pedig maga a kész rumos gyümölcs is, amit aztán készen szemtelenül magas áron sokhelyen, üvegekben árulnak.
Rumtopf

Tovább is van... »


balinto 2006