Crostini fekete olívakrémmel

Két olyan fogást is akartam készíteni, amibe fekete olívabogyó kellett. Mire eljutottam a zöldségeshez, addigra bezárt, így nem kaptam frisset. De olíva kellett, nem is kevés, ezért leemeltem a polcról két üveg helyesen kinéző fekete olívabogyót.
A meglepetés otthon ért, mikor kibontottam és megkóstoltam. Rossz íze nem volt, azt nem mondhattam, amolyan semmilyen íze nem volt.

Valamit tennem kellett, negyven deka olíva mégsem kerülhet a kukába, mondom, rossz nem volt, csak semleges. Olívakrémet kevertem belőle, amit pirított kenyérre kenve jól beuzsonnáztam. 

Ennyi olívából nagyon sok krém lett. Ha a tetejére annyi olajat csorgatunk, amennyi ellepi, akár egy hónapig is eltarthatjuk a hűtőben. Felhasználáskor keverjük bele az olajat, vagy öntsük le róla.
Közeleg a Húsvét, akár főtt tojásra is tehetjük, lazításként pedig elkeverhetjük még kevés ricottával.

Tovább is van... »

Risotto mozzarellás-zöldfűszeres tojással

Ez a recept egy igazán öszvér megoldás, hisz két egyszerű klasszikus fogást ötvöztem, így fúziósnak aztán végképp nem mondható. Viszont nagyon jó lett és ezzel el is nyerte a létjogosultságát!
A mozzarellás mártást, ami hasonlóan készül, mintha sajtos rántottát sütnénk, pastára szokták tenni, leginkább hosszúmetélten mutat jól. Ekkor a tojás persze hígabb marad, hogy el tudja látni a mártás szerepét, most viszont jobban átsütöttem. Ez a mártás amúgy egy igazi jolly joker, mivel alig kíván frissen vásárolt alapanyagot, seperc alatt készen van, de mégis tartalmaz egy mutatós kis csavart. Az egyetlen titka pedig a kíváló minőségű alapanyag:-)). Ha nem takarékoskodunk sem a bivalytejből készült, szálasan húzódó mozzarellával, a cserépről lenyesegetett, friss zöldfűszerrel és a frissen reszelt vagy forgácsolt parmezánnal sem, akkor káprázatosan finom vacsoránk lesz!
A risotto a legegyszerűbben készült, de ez a mártás valóban feldobja.

Tovább is van... »

Joghurtban pácolt csirke morzsával töltött paprikával

Egy könnyű, húsos vacsora hogy is kezdődhetne másképp, mint csirke, amely valamilyen zöldfűszerekkel társított zöldséggel végződik. Egy joghurtos pácban sült csirke mindig bejön, főleg akkor, ha zamatos, ízben gazdag és némiképp laktató is. Ez pedig ilyen, a pác pont erről gondoskodik. Az egyedüli titka az, hogy hosszú ideig, lehetőleg egy éjszakán át tartsuk is benne. 
A csirkét most sült cukkinis kuszkusz és morzsával töltött sült paprika kísérte. Az enyhén savanykás, joghurtos mártásban sült csirkecombokat remekül kiegészítette a kissé édeskés, finom fokhagymás morzsával töltött kaliforniai paprika. 
Ez a fajta töltelék egyáltalán nem idegen, sőt, nagyon sok zöldségfélét töltenek frissen reszelt kenyérmorzsával, amit hagymával, fokhagymával, paradicsommal, gombával, különböző halakkal töltenek és vagy a grill rostján, vagy a sütőben, olívaolajon kisütnek. Éveken keresztül íly módon paradicsomot sütöttem, később próbálkoztam paprikával, cukkinivel és padlizsánnal is. 
Az eredmény egy rendkívül ízgazdag, mártásos zöldség lesz, amit bármilyen frissen sült húshoz tálalni tudunk. Ha sütőben sütjük, akkor természetesen a mártást is variálhatjuk, tehetünk bele még friss zöldfűszereket, citrushéjakat, esetleg apróra vágott olívabogyót is.

Tovább is van... »

Cézár salátája (Caesar's salad)

Soha annyi közelítésbeli különbséget nem hallottam még egy ételről, mint a Cézár saláta.
Jómagam hosszú évekkel ezelőtt, az amerikai kontinensen találkoztam előszőr Signore Cesare alkotásával. No de ne nagyképűsködjünk, fogalmam sem volt akkor még arról, mit is eszem valójában. Az viszont feltűnt, hogy ízlésvilága messze áll az amerikai fogásoktól, igen-igen, valahogy, egy kicsit úgy tűnt - kissé olaszos. A frissen ropogós saláta, a selymes, torkot simogató olajos mártás, a fokhagyma visszafogott intenzitása és a parmezán dióra emlékeztető zamata - ez mind valahonnan már ismerős volt.  
De mindez Észak-Amerika kellős közepén?

A saláta eredete Cesare Cardini (1896-1956) nevéhez fűződik, akinek a 20-as években a mexikói Tijuanaban (a kaliforniai határhoz közel) szállodája és étterme volt. Cardini, olasz bevándorlók fiaként elsősorban itáliai konyhát vitt.
Történt aztán egy szép napon, pontosabban 1924. július 4-én, hogy ünnepnap lévén (Amerika a függetlenségét ünnepelte) nagyobb társaság lépett az étterembe. A személyzet enyhe pánikba esett, hisz ekkora tömeg ellátására a konyha nemigen volt felkészülve. No de Cardini úr feltalálta magát. A vendégek előtt, az olasz konyha alapvető hozzávalóiból keverte össze salátáját: római salátát tépkedett, majd fokhagymás ízesítésű olívaolajjal, frissen facsart citromlével, piciny Worcestershire-mártással, frissen reszelt parmezánnal, nyers tojással és pirított kenyérdarabkákkal vegyítette, majd sózta és fekete borsot tekert rá. A salátának olyan sikere lett, hogy minden asztalnál rendeltek belőle.  [...Tovább is van]

Tovább is van... »

Francia hagymás-szardellás omlós lepény (Pissaladière)

Több tájegység mondhatja magáénak a Provence-t, amely Franciaország délkeleti csücskében helyezkedik el. Van egy alpin, vagyis egy hegyekkel átszőtt Provence, aztán egy mocsári Provence, de a leghíresebb a tenger mellett fekvő, az igazi, levendulaillattal átitatott és mélykék tengervízzel csipkézett Provence, a Côte d'Azur. Ez a tengerparti rész a gazdagok és híresek tülekedő helye, amely Nizzától Marseille-ig terjed. Olyan csodás városokat találunk itt, mint Antibes, Juan-les-Stifte és persze Cannes. Azt hihetnénk, pedig a provence-i konyha messze nem olyan harsány és csillogó, mint a bennük megforduló sztárok. Ez a konyha nemesen egyszerű, mivel bátran használja a régi, paraszti hagyományokat és éppen ezért nagyszerű is. Felhasználja mindazt, amit a piacon frissen kapni lehet.
A pissaladière már a nevében is az olasz pizzára emlékeztet és valóban van némi hasonlóság. Készülhet kelt vagy omlós tésztából - sőt egyszerű snack-nek akár előre megpirított baguette-ra is kerülhet -, de soha nincs benne paradicsom. Fő kelléke a bőséges mennyiségű párolt hagyma és a szardella, a tetejére pedig szokás szerint fekete nizzai olívabogyó kerül. Vagyis a pissaladière – aminek nincs is magyar neve – nem más, mint egy francia hagymás omlós lepény fekete olívával és szardellával. Fogyasztható előételnek, főételnek, vagy csak úgy, egy pohár bor mellé.
Ez a recept is csak egy a sok közül - ezt is mindenki másképp készíti. Chocolate&Zucchini ezen a helyen közzétett egy nagyon jó leírást és receptet.



Francia hagymás-szardellás omlós lepény
(Pissaladière traditionnelle)

Az omlós tésztához
250 g liszt
1 csipet só
125 g vaj
1 db tojás
A töltelékhez
6 ek olívaolaj
10 db salottahagyma (vagy 4 db főzőhagyma)
1 doboz szardellafilé
20 db fekete olívabogyó

Először elkészítem az omlós tésztát. A lisztet a sóval egy keverőtálba teszem, majd hozzáadom a vékony lapokra vágott hideg vajat és a tojást. Most egy késsel a vajat a liszttel kevergetve kisebb darabokra vágom, de közben kevergetem. Amikor már elég kis darabokban van a tészta, akkor már kézzel gyúrom tovább. Addig kell a tésztát nyomkodni, amig a kéz melegétől kicsit megolvadva kész tésztává nem áll össze, az egész 5 perc alatt kész is. Ekkor legalább fél órára beteszem a hűtőbe, így a tészta jobban összeáll és könnyebben lehet majd formázni.
Közben a sütőt 160 fokra előmelegítem. Egy kerek formát kivajazok. Ez az adag elég egy nagy 26 cm kerek formához, vagy két kisebbhez (ahogy én csináltam), vagy egy méretarányos szögletes formához, illetve egy nagy sütőtepsi feléhez.
Közben elkészítem a hagymás rávalót. Az olajat egy lábasban megforrósítom, majd beleteszem a vékony karikára vágott hagymát. A legjobb a salottahagyma, mivel az jóval enyhébb, finomabb ízű, de ha ez nincs, akkor marad a hagyományos. Úgy 15 perc alatt a hagyma megpuhul, ha kész, só és durvára őrölt bors kerül rá. (Vigyázat, a szardella nem sós, de ha mégis az lenne, akkor nem szabad a hagymába sót tenni !)
Közben a tésztát előveszem a hűtőből, kissé kinyújtom, (ez a konyhapulton igen kevés liszt alászórásával remekül megy) és beteszem a kivajazott formába, majd abban a széléig kinyújtom, úgy, hogy egy centis pereme is legyen. (Ez a legjobb a tenyér teljes felületével kifelé nyújtó mozdulatokkal és a hüvelykujjal végezni, nekem így sikerül a legjobban.)
Ezután a tésztára rásimítom a párolt hagymát. A szardellát erre ráteszem, az olívát félbevágom és azokat is rászórom, hogy mindenhova jusson. Mehet be a sütőbe, ahol úgy 30 perc alatt készre is sül.
Mint bármelyik más őszi hagymás lepényhez, ehhez is fehér újbor dukál.
2 személyre / 1.390 kcal / 96 g zsír / LF30 61%