L almalekvár hozzávaló

Mandulás polentatorta

Ránézésre ez bizonyára egy halom habos meglepetés - pedig a belsejében igenis egy valódi sütemény lapul!

Aki kedveli a polentát, annak biztos nem csak a hagyományos sós verzió ízlik. Hisz a polenta (vagyis kukoricadara) liszt helyett is helytáll a süteményekben, mandulával pedig nálam már sokszor bizonyított. Így már akár a VKF! XXIII. fordulóján is indulhatunk vele:) Rusztikus, téli, kissé tömény sütemény lesz belőle, én most kettévágtam és mascarponekrémet kentem a közepébe. De hagyhatjuk magában is, úgy is jó lesz.
Mascarponéhoz szinte mindent keverhetünk, ami illik hozzá. Márpedig annyi mindent elbír maga mellett, hogy én egyszerre akár tíz dolgot is belekevernék! Adtam már hozzá kávét, tojást, tojáslikőrt, sűrű balzsamecetet, pürésített gyümölcsöket, gyümölcspépes ecetbalzsamot, konyakot, kakaólikőrt, fehér csokoládét, darált mákot, mézet, és még annyi mindent, ami a kezem ügyébe került! Most épp almalekvárral próbáltam, ez is fenséges lett, így rákentem a tésztára.
A tetejét fehérjehabbal vontam be, amit sütőben kiszárítottam. (A kép még előtte készült, azért olyan hóka.)
       Mandulás polentatorta

Tovább is van... »


balinto 2006