
Egyáltalán nem vagyok szendvicsellenes, bár az alkatrészeket inkább külön szeretem enni. Egy falat kenyér, három falat sajt, egy marék saláta. Csak úgy, a tiszta ízek kedvéért.
Szendvicsből pedig annyi fajtát ki lehet találni, hogy blogot is lehetne írni rá. Neveddelaszendvicsemet.freeblog.hu, még szabad. De nyugi, nem kezdek szendvicsblogba, inkább néha megmutatok itt egyet-egyet.
Ez például igen jól sikerült, bár semmi különös, de van benne elég anyag, hogy kibírjuk vele estig. Találtam még egy üveg pestot a hűtőben, bazsalikomos-petrezselymes volt dió- és olívaolajjal, és maradt még crème fraîche is. Gabojsza kolbászából viszont már alig van...
Azoknak, akik együtt szeretik enni a cipót az alkatrészekkel :)
A Szega Foods receptversenyén annyira felbuzdultam, hogy júniusban több fogást is készítettem rá. Lettek alkonyatban készült képek is, de időhiány miatt posztolni sem tudtam már őket a Szega oldalára. Tervezetben viszont már akkor beírtam mindegyiket, így semmi akadálya, hogy végre megmutassam őket.
Pár napja már hivatalosan is kitört a nyár, a hőmérő csak kúszik, mi meg rendre kiizzadjuk a bevitt folyadékmennyiséget, de enni kell. Maradnak tehát a kevés főzéssel járó ételek.
Ebben a vacsorában annyi a különleges, hogy nagyon kevés zsírt tartalmaz, és még ezt is lehet csökkenteni! Kétféle halat tettünk a grillre, egy-egy kifilézett durbincsot és egy pisztrángot, mindegyik hasában nagyon sok hajszálvékonyra szelt kezeletlen citrom van, rettentő nagy üdeséget okozva, és persze friss zöldfűszer.
A gyors-finom-egészséges reggelik kategóriában verhetetlen lesz, ráadásul ezerféleképpen variálhatjuk.
Másfél hét után találtam a hűtőben egy doboz túrót és néhány gyümölcsöt is (a zöldségekről most mélyen hallgatok, de azóta sikerült mindet megmentenem).
Szerintem azóta ismerem a Szega sajtboltot, amióta létezik. Amikor a legtöbb boltban a trappista, mackósajt és a magyar edámi mellett még alig lehetett színvonalas sajtot kapni, a Szega már hihetetlen sajtválasztékkal büszkélkedett. Nem csoda, hogy rákaptunk. Azóta egyéb ínyencségekkel is bővültek, kiváló minőségű olajok, ecetek és fűszerek is várják a vásárlókat. Most a Szega receptversenyt indított, és bár ritkán veszek részt ilyen megmérettetésben, most képtelen voltam ellenállni. De hisz minek is? A Szega szinte rámszabta ezt a versenyt, vétek lenne kimaradnom!
Többek között ezt a Munster sajttal készült rakott tojásos nokedlit készítettem, kissé merész köntösben, de többek nem mondok, tessék csak kipróbálni.
Több recepttel is szeretnék pályázni, erre, és a többire is lehet szavazni a Szegafoods facebook-oldalán a Receptversenynél ! Ha tetszik, köszönöm a szavazatokat!
Ez egy téli leves. Egészen pontosan karácsonyi volt, ha a piros terítő nem lenne elég, akár ragyogó piros gránátalma magokat is szórhattam volna a tetejére, de az már tényleg nem volt itthon.
Ebből a bevezetőből most az következik, hogy mielőtt beköszönt a február, megmutatom a karácsonyi menüt, ami azért nem vészes, mert az év tizenkét hónapjában gyakorlatilag bármikor beilleszthető. Azért ez mégis egy télies leves, maradjunk annyiban.
Ez a leves Flatcat-től származik (eredeti recept ITT) Hosszú ideje szemeztem már vele, mert nálunk nem divat édes levest enni. Vagyis csak desszertnek tudnám elsütni az ilyet, azért megpróbáltam, és bejött, nagyon is.
Télen gyakran van itthon forralt bor, miért is ne lenne. Nem csak inni jó, de lehet belőle lekvárt, zselét készíteni, süteménybe tenni, de sós levesalapnak is remek.
Emiatt kapásból lecseréltem a befűszerezett vörösbort forralt borra. Ez a leves így hihetetlenül egyszerű lesz, ha lenne nálam gyerekrovat, akkor oda is betehetném.
Rég nem jelentkeztem a blogon, de most sem fogom magam hosszú lére ereszteni. (Ez egészen frappáns megjegyzés egy pohár vörösbor képe fölött, nem? :)
Sok a pótolnivaló recept, tudom, mert azért közben is élünk, eszünk, néha főzünk.... aztán megint eszünk, megint élünk, sűrű az élet, ebbe most kevéssé fér bele még a posztolás is.
De azért igyekszem én (ez komolyan gondolom ám!), sokasodnak a félig megírt piszkozatok, előbb-utóbb bejegyzés is lesz. Halkan megjegyzem, elképzelhető, hogy egy ideig kevés lesz a szöveg és inkább a receptek dominálnak, tudom, nem így kellene működnie egy gasztroblognak, de még mindig jobb, mint egy kéthónapos posztot bámulni, nem?
Elég a mosakodásból, mutatom, mit sütöttem hétvégén. Klasszikus hagymás pite, quiche-szerűség (olyan is lesz), most szőlővel, ez aztán igazán feldobta.
Nagyon finom, mindenhez jó, reggelire is, kipróbáltuk. A tészta kissé vastag lett, elég 20 deka lisztből is, de már nem volt kedvem áttenni egy nagyobb formába.
Kékszőlős hagymás lepény
A kelt tésztához
250 g kenyérliszt (BL-80)
½ tk só
1 tk szárított élesztő
3 ek olívaolaj
kb. 170 ml (szénsavmentes ásvány)víz
A töltelékhez
200 ml tejföl
kevés tejszín
2 korty száraz fehérbor
2 db tojás
¼ tk só
feketebors
4 nagy fej lilahagyma
400-450 g kékszőlő (mag nélkül)
vaj a forma kikenéséhez
1. A hozzávalókból kelt tésztát gyúrok, jól átdagasztom és bő óráig kelni hagyom.
Közben meghámozom a hagymát, félbevágom és hajszálvékonyra felszetelelem. A szőlőt - ha nem mag nélküli - kimagozom. (Megmosom, a szemeket félbevágom és egy mokkáskanál segítségével kikaparom a magját.)
2. A töltelékhez egy tálban összekeverem a tejföl a tejszínnel és a felvert tojásokkal és kevés bort adok hozzá, hogy még sűrű massza legyen belőle.
3. A sütőt alsó-felső állásban 200 °C-ra előmelegítem.
4. Kivajazok egy 26 cm-es kerek piteformát, elsimítom benne a tésztát, és peremet is húzok rá. Beleöntöm a masszát, rászórom a hagymát majd a szőlőt is, egy kicsit bele is nyomkodom. Betolom a sütőbe és addig sütöm, amíg a tészta széle elválik a formától, vagyis átsült, ez ennél a vastagságú tésztánál nagyjából 45-50 perc.
26 cm-es kerek piteforma / 8 szelet
Itt a nyár és végre itt az igazi, aromás paradicsom. Illetve már hetek óta itt van, de én csak most értem ide, hogy írjak is róla, bocsánat ezért a kissé sablonos és enyhén szólva is teátrális beugróért.
Viszont tényleg itt a friss, érett, jóízű paradicsom. Térdig járunk benne és enni kell, mert hihetetlenül egészséges. A spanyolok azt ajánlják, hogy három darabot együnk meg belőle naponta. Az olaszok nem ajánlanak semmit, ők mellépakolnak egy kis mozzarellát és tálalják. Vagy megfőzik. Sugonak. De ez egy másik történet.
Csak kapkodom a fejem, mennyi színes paradicsom terem manapság a piacon. Idestova háromezer fajta létezik és a számuk szinte hetente nő. A nevüket sem tudom pontosan és az az érzésem támad, hogy nem is érdemes őket megjegyezni - jó esetben még húszig sem jutnék el. /...../
Nagyon retró. És igazi magyar soulfood. Hungarikum. Szeretnivaló darab.
Hosszú évekkel ezelőtt, még kezdő háziasszony koromban talán egy újságban bukkantam rá a receptjére. Én szerettem, de a családom masszívan ellenállt, ezért teljesen kikopott a repertoárból.
Évek óta forgatom a fejemben, hogy egyik este neki kellene állni, persze csak magamnak. A héten egyedül vagyok itthon és végre nekifogtam.
Kár volt ennyit várni, talán könnyítek rajta egy kicsit és akkor a férjem elé is bátran merem tálalni. Csodálkoznék, ha nem szeretné meg.
A nokedli szerintem még mindig úgy a legjobb, ha sok tojással készül, nagyon sokkal!
Egy hete a semmiből, szinte egy óra leforgása alatt lebetegedtem. Hétfő reggelre alig volt már hangom és úgy éreztem magam, mintha egy cserép kaktuszt kellett volna letuszkolni a torkomon. A hetet mégis végig kellett csinálnom, így köhögve, prüszkölve, de úgy ahogy végigküzdöttem magam, bár voltak órák, napok, amiket legszívesebben kitöröltem volna a naptárból.
Úgy vártam a péntek estét, mint szerelmes tini az áhított randit, hogy végre pihenéssel és henyéléssel tölthessem a munka ünnepét.
Pénteken is még one-man-show-t alakítottam a konyhában, ennek ellenére még jóól bevásároltam, nehogy üresen tátongjon az amúgy még mindig csordultig tele hűtőszekrény.
Ha már egyedül vagyok és beteg, legalább jókat egyek, nem?
Vettem egy jégcsapretket, amiről köztudott, hogy antibakteriális és vírusölő tulajdonsága révén igen jó meghűlés esetén. Régen télvíz idején egyik kedvencünk volt a jó sok tejföllel elkevert, reszelt jégcsapretek. /...../
Az Ági könyvéből készült vacsora mellé körözöttel töltött paprikát is tettem - noha nemigen illik, de megkívántam és talán Ági sem neheztel, hogy íly módon egy újabb finomság került tőle az asztalra.
Ritkán készítek mostanában körözöttet, és ahogy megláttam, gondoltam, nosza, ez jó lesz az elképzelt ételek mellé is. Épp otthon voltam, pesti levegőt szívtam, kaptam tehát zöldpaprikát és pirospaprikát is, és ami a legfontosabb: magyar szemes túrót.
Külföldön élve egyszer előételként vendégeknek akartam ilyenmód töltött paprikát készíteni. Sejtettem, hogy egyáltalán nem ismerik és vélhetőleg sikere is lesz. A bökkenő csak az volt, hogy arrafelé se szemcsés túró, se zöldpaprika nem volt, így a fél várost bebarangolva végül is számomra elég szégyenletes, de öszvér megoldást találtam: sárga kaliforniai paprikába tuszkoltam bele a feta sajtból készült, és grúz őrölt paprikával ízesített körözöttet - vagy amit végül is annak neveztem. Nota bene, a vendégeknek annyira ízlett, hogy a feleség még a receptjét is el szerette volna kérni!

Idejét sem tudom már, olyan rég volt, amikor egyszer Bécsben egy káprázatos túrógombócot ettem. Hogyne ismertem volna a túrógombócot, sokszor csináltam addig magam is, de olyanra sosem sikerült, mint amit ott, akkor ettem. Nemcsak a gombócok megjelenésében volt különbség: mákos volt, sőt ebből a belsejébe is jutott, vanília mártásra is emlékszem talán, és az elmaradhatatlan szilvarösztire is. De nem csak ezért ízlett kimondhatatlanul, hanem azért is, mert a gombóc szinte lebegett, olyan könnyed volt!
Persze azonnal tudni szerettem volna a receptjét. De annak idején még azt a szót sem ismertük, hogy internet, (ha-ha, ilyen is volt egyszer) ezért sokáig várnom kellett, míg végre osztrák üzlettársakra tettem szert.
És akkor megtudtam a gombócok titkát!
Szóval senki se higgye azt, hogy kedves túrógombócunk magyar eredetű! Dehogyis! A túrógombóc sok más egyébbel együtt a monarchia idején jött át hozzánk, és mi magyarok egy kissé leegyszerűsítettük az elkészítését.
Két nagy különbség van a két elkészítési mód között. Fogalmam sincs, hogy a magyar gombócot miért búzadarával dúsítják, mikor az eredetiben nem is azzal készült. Azért nem értem igazán, mert ettől a gombóc elnehezül, sőt egy csomó időt kell várni, amíg a dara felszívja a szükséges nedvességet. [.....]

Pár éve Dél-Tirolban, a Dolomitok lábánál egy Hütte-ben, vagyis egy igazi hegyi menedékház konyháján részt vettem egy délelőttöt betöltő főzőtanfolyamon. Miközben a ház asszonya a dél-tiroli paraszti konyha egyszerűségéről mesélt, néhány egyéb helyi finomság mellett ezt a spenótos mini gombóckákat, vagyis gnocchettit készítettük el.
Ami akkor föl sem tűnt, a sonkás mártást tejföllel sűrítette, ami a dél-ausztriai gyökerekhez híven az olasz tejszín helyettesítésére szolgált. A neve is ez volt: panna acida, ami a német "saure Sahne" (vagy az angol "sour cream") pontos olasz fordítása, holott tejfölt az olaszországi üzletekben az északi régiókon kívül talán csak az import tejtermékek polcain lehet fellelni. Sőt még recepteket is jócskán találni arra, hogyan lehet tejszínből, joghurtból és citromléből házilag tejfölt előállítani.
Észak-Olaszország kulináris csomópont azok számára - így nekem is -, akik szívesen hódolnak a valódi itáliai ízeknek, ugyanakkor szintén nem vetik meg a rokon osztrák, magasszintű, bár kissé nehéz házi kosztot. Dél-Tirol konyhája alapvetően a német konyhában gyökerezik, de a történelem és hazánk geográfiai közelsége miatt némi magyar vonást is fellelhetünk, ezért ebben a konyhában a raffinált és mediterrán elemek a hagyományos, a régióra jellemző paraszti konyhával vegyülnek. A dél-tiroli étlapokon jól megfér egymás mellett a lasagne és a tiroli szalonnagombóc leves, vagy a tirami sù és a túrós rétes, így a dualizmus a politikából átvonult a konyhába is. És így születhettek olyan fúziós fogások is, mint például az osztrák gulyás polentával, vagy az almás rétes, amit píniamaggal dúsítanak. Olyan ez, mintha az osztrák-magyar határon asztalhoz ülnénk, és mindkét nemzet tányérjából egyszerre csipegethetnénk.
A spenótos gnocchetti klasszikus fogás és északtól dél felé haladva ugyanilyen mennyiségű tejszínnel készítik.
A kézzel készített, kissé félresikeredett tésztaféléket az olaszok kedvesen csak "malfatti"-nak nevezik. Malfatto annyit tesz, hogy küllemre "rosszul sikerült" és biztos nem lenne helyezett egy pasta szépségversenyen... Így az én spenótos gnocchettimet magam is malfatti-nak neveztem el.

Spenótos gnocchetti sonkás mártásban
(Malfatti di spinaci al prosciutto)
A gnocchettihez
300 g spenót (fagyasztott, darabos)
200 ml víz
1 tk só
1 mk szerecsendió, őrölt
2 db tojás
300 g liszt
A mártáshoz
1 ek vaj (82%)
100 g sonka
100 ml fehérbor, száraz
200 ml tejföl (12%)
½ tk só
bors, őrölve
A tetejére
parmezán, reszelve
A spenótot felolvasztom (legjobb hozzá a vágott, darabos, nem a pürésített. Természetesen amikor szezonja van, friss spenótból is lehet készíteni, akkor dupla súlyú friss spenót szükséges hozzá.) és elkeverve hozzáöntöm a vizet, a sót és a szerecsendiót. Egy keverőtálba teszem a lisztet és a tojással és a spenóttal kikeverem a tésztát. Galuskatészta sűrűségű masszát kapok.
Egy széles lábasban, amibe majd kiszedem a kész gnocchettit, felforrósítom a vajat. A sonkát kis kockákra vágom és hozzáteszem, majd beleöntöm a bort és a tejfölt. Sóborsozom, amennyi szükséges. Ezzel kész is a mártás.
Egy nagy lábasban felforralok legalább 2 l vizet. Amikor forr, beleszaggatom a spenótos galuskát, úgy, ahogy jónak látom. Lehet kézzel szaggatni, vagy átengedni a galuskaszaggatón, ekkor kisebb lesz - végül ettől lesz gnocchetti. 2 perc alatt ahogy készen lesznek, egy lapos szűrőkanállal kiszedem őket a mártásba.
Tányéron reszelt parmezánt lehet rászórni.
4 személyre / 464 kcal / 14,6 g zsír / LF30 28,3%
A KONYHÁMBÓL. NEKED. HOGY KEDVVEL ÁLLJ NEKI A FŐZÉSNEK. HOGY MINDIG SIKERÜLJÖN.





balinto 2006