
Ezt a receptet Gabah-nál találtam még a télen, el is készült frissen, melegében. Az alapötletet megtartottam, de a tölteléknél kihagytam a sajtot. Egyszerűen elkészíthető és mégis nagyon blikkfangos, egy igazi vasárnapi sültnek is beillik.
Az édesköményes zöld lencse fantasztikusan ízgazdag, azóta már az is elkészült még egyszer. Azt hiszem, pastaszósznak is elkészítem.
A forró, szájban szétolvadó krémlevesek korát élem megint. Ez egy jó kis őszi leves, azt nem mondhatni, hogy a rozsos kenyértől, a római köménytől és a kecskesajttól lett az, pedig valahogy igen. Kutakodásomban Ancsika édesköménylevese akadt az utamba, ezt aztán a magam képére formáltam.
Édesköménytől óvakodóknak ajánlom, mert megfőzve, ízesítve már csak egy letompult, finoman elegáns édesköményt ízt kapunk, adjatok neki egy esélyt!
Sült zöldség, mint olyan, nem biztos, hogy bárkit is lázba hoz. Gondoltam én, eddig. Egyetlen egyszer álltam az elalélás szélén egy tál sütőben sült zöldség előtt, azóta is ez lebeg a szemem előtt, ha bezöldségelek - ami azért elég gyakran előfordul. De azt az esetet én még soha nem tudtam überelni. Talán vissza is kellene mennem Adalaide-be és jól kifaggatnom a szakácsot, szóval ott az valami hihetetlen finom tál volt, kívül ropogott a cukkini és az édesburgonya, belül omlott a sárgarépa, érti a kedves Olvasó, mit is akarok ezzel mondani.
No hát valami ilyesmit sikerült most nekem előállítani. Csak úgy csípőből, naturalmente :). Akkor most tegyük félre a nagyképűséget, mert hát minden volt, csak nem előre megtervezett :). /...../
A klasszikus narancssalátát ebben a formában nem édesen, hanem sósan, olívaolajjal meglocsolva köretként adják halhoz és húsokhoz. Nagyon jó előételként is, ha a narancshoz adunk még valamilyen zöldséget. Ecet vagy citromlé szinte nem is kell hozzá, hisz a narancsokból kifolyó lé elég savasságot ad a salátának.
Pillanatokon belül összeállítható, a narancs pedig olyan jól elveszi az édeskömény kesernyés, jellegzetes ízét, hogy általában az utálók tábora is csökken. Mondjuk én még mindig ismerek olyat, aki így sem tudja megszeretni az édesköményt :), de ő a kivételhez tartozik. Az édeskömény, mint lúgos zöldség jól semlegesíti a narancsban lévő savakat, másrészt elősegíti az emésztést, így kimondottan jó kísérője a húsoknak.
Jó hír, hogy szicíliai vérnarancsot már Pesten is lehet kapni, tavaly télen magam is láttam két zöldségesnél. Érdemes ezzel készíteni, de természetesen más narancsfajtával is működik majd, mindenesetre lédús, édes példányt válasszunk. /...../
Hónapokig tervezgettem, milyen is lesz a narancslében kifőzött tésztám. Érzésre úgy gondoltam, az ilyen csakis remek lehet, és tényleg, az eredmény láttán az összes aggályoskodásom egy villanás alatt elpárolgott. Hihetetlen gazdag és finom tészta lett az eredmény, és ezen még csiszolni is tudok! Milyen is lehet az, ha majd a saját gyúrású tésztámat főzöm ki a narancslében, hát arra már nem is bírok gondolni!
Főzés közben azonban rögtön azon törpöltem, vajon mit is kezdjek a tészta főzővizével. Megéreztem a lényeget, a főzőlé ugyanis hihetetlen finom lett, egyszerűen képtelen lettem volna kidobni. Üvegbe töltöttem és vártam, amíg eszembe jut valamilyen új ihlet. [.....]

Idén sem maradhat el az újévi lencse, aztán hogy ennek fogyasztása meghozza-e a kívánt eredményt, azt majd ki-ki döntse el maga. Magam évek óta főzök lencselevest, de igen nagy távszélességben variálom, nehogy megúnjuk véletlenül. A közös nevező szinte csak a lencse, abból is többfajtát főztem már.
Ebben az évben savanyú káposztával készült, ami a mi konyhánkban talán nem megszokott, bár a káposztával készült bableves csülökkel vagy egyéb finom húsneművel viszont gyakran előfordul honi fazekakban is.
A mostani lencselevesünk trentinoi példára készült. A talján konyhában szinte csak északon használnak savanyú káposztát, főként Trentinoban és Dél-Tirolban. Erről a konyháról többször zengtem már itt ódákat, mert ugyancsak megérdemli, de most nem teszem. Az egyik legismertebb trentinoi savanyú káposztás fogás egy speciális kolbásszal, a luganegával (lucanica) készül, a crauti con luganega pedig szinte minden étlapon szerepel.
Nekem most nem volt luganegám, viszont gyors galambpostával még idejében megérkezett Ízbolygótól egy rakomány paprikás kolbász (ezer köszönet érte! :), így azt tettem bele. Nem elég Trentino rusztikus-fúziós konyhája, ezt még egy kis hungarikummal is megfejeltük. Fejedelmi ízű lett, ezt már csak azért is állíthatom, mert éjszaka, mikor már hűlőben volt, hozzálöttyintettem egy jó adag francia pezsgőt is, nehogy kárba vesszen.

Nem egy bejegyzésemet indíthattam volna úgy, hogy: az úgy kezdődött, hogy... és megyek szépen vissza az idők örvényébe... regélni a régmúltról...
Nos, ennél a salátánál időben valóban vissza kell egy kicsit mennünk.
Történt, hogy nyaralás alkalmával valami könnyed kis könyvecskét olvastam. Kilóra azért nem volt könnyed, a reptéren, utazás előtt szinte mindig súlyra keresek könyvet:-) (hogy tovább tartson, of course:), és ez is azért akadt bele a hálómba, mert 700 oldalas volt, ahogy belelapoztam. Rögtön ment is a kosárba, két másikkal együtt... hogy miről szól, azt ilyenkor el sem olvasom... Szeretek olvasni, no....
A könyvet fedje jótékony homály:), mindenesetre öt napig nem is bírtam kitenni a kezemből, ott olvastam, ahol csak bírtam, és csak a férjem tudná megmondani, mi mindent szalasztottam én el a nagybetűs ÉLET-ből, amíg nyirkosra izgultam a tenyerem a főhős miatt...
Haha, pedig ha tudta volna, hogy ez a saláta nem jött volna létre, ha nincs Mrs. P. ....
Szóval, az egész könyvben szó sem volt főzésről (az amerikai upper class ínséges életéről szólt a regény), de egyszer hősünk salátát evett valahol, mégpedig a kedvencét. Az írónő szerint. Amit amúgy meg gyakran. (Na, ebből éles elmével következtettem, hogy ez a saláta az írónő kedvence lehet:) Ez a saláta ananászból, édesköményből és garnélából állt. Ennyi. Sehol semmi utalás, részletes recept, dressing !! vagy ilyesmi. Roppant dühös lettem, mint ahogy azt a Kedves Olvasó gondolhatja! Feldob az írónő egy ilyen labdát, és én, ÉNN! na tessék! kapjam el!! [.....]
Viva Italia ! (vagy España?:-)) Na, ezt inkább mindenkinek a saját vérmérsékletére bíznám, senkivel nem mennék ölre a ma esti olasz-spanyol meccs előtt...
Kedvcsinálónak azonban egy vérbeli olasz pastát ajánlok, hozzá pedig akár spanyol bort is kortyolgathat bárki, és akkor legalább gasztrovonalon lesz 1:1:-)))
Mi ehhez a szicíliai fogáshoz - hmm:-) szicíliai vörösbort ittunk, mégpedig lecsúszott egy palack 2005-ös Nero d'avola-Merlot cuvée, a Firriato pincéből. A bor ugyan túl markánsnak bizonyult a halhoz, de a legjavát úgyis utána ittuk meg:-)
No de térjünk rá a főfogásra. Illetve kettőre, mert a konyhai ügyködésből egyből két legyet ütöttem egycsapásra - de az egész mégsem tartott túl sokáig. Az elkészült mártást makkarónival adtam primoként, a tetejére (szintén szicílai) caciocavallot reszeltem, a kardhalat pedig főfogásként ettük utána, bőven meglocsolva nagyon jó olívaolajjal (igen, nyers, füvesízű, hmm!), az olajba pedig friss, nagylyukacsos, toszkán kenyeret tunkoltunk (ez saját sütés volt). 
Ha ketten megyünk vásárolni, rendszerint olyan dolgokat is megveszünk, ami csak gyönyörű, vagy étvágygerjesztő, de nincs vele célunk. A terv nélküli vásárolgatás eddig az én reszortom volt, de úgy látszik, amióta a férjem többet tartózkodik a sütő és a mosogató metszésvonalában mint az asztal mellett, azóta sikerült ezzel a kórral őt is megfertőznöm:-)
Felfedeztünk ugyanis a városban egy új kis bevásárló negyedet - persze csak számunkra új, mert ezek a kis boltocskák a maguk ajtóban diskuráló, kissé törve beszélő tulajaikkal már vagy ötven éve színesítik a város eme sűrűbb lakta negyedét. Egy óra múlva aztán három, határozottan nem betervezett szatyorral indultunk a kocsihoz, a negyedikben lapult az a nyúl, amiért is indultunk... Közben többek között édesköményt is kellett vennünk, mivel a férjem az egyik zöldséges, hegyekben kipakolt ládái előtt felsóhajtott, hogy mennyire enne megint sült csirkét édesköménnyel. (Vagyis unalmas csirkét unalmas édesköménnyel:-)
Épp akkor este láttam meg Beatbull ihletet adó ánizskapor levesét, miután tisztáztuk, hogy ő pont azt ért az ánizskapor alatt, mint aminek én az édesköményt értelmezem, vagy amit leginkább (olaszul) finocchio néven ismerek. A levest kevésnek találtam vacsorára, de Beatbull javasolt még néhányat a kedvencei közül, ezért végül is ebből a receptjéből indultam ki. Jól megleveleztük az egészet, mire másnapra - leginkább főzés közben -, kerek lett a vacsora.
Egy nagyon könnyű vinho verde-t ittunk hozzá, ami nem kifejezetten illik hozzá (de már rég ki szerettük volna próbálni), ezért egy másik bort is ajánlok majd.

A KONYHÁMBÓL. NEKED. HOGY KEDVVEL ÁLLJ NEKI A FŐZÉSNEK. HOGY MINDIG SIKERÜLJÖN.





balinto 2006