Citromos zellerkrémleves gesztenyével

Egy hete árválkodott egy nagy fej zeller a hűtőben. Igen, kitaláltátok, egy egész újszerű levest sikerült belőle kihoznom, különben nem is került volna fel ide:).

Hogy mi tesz különlegessé egy zellerkrémlevest? Vegyük csak sorjába!
Először is, semmi tejtermék, tejszínnel való sűrítés, ilyesmi nincs benne! Első kóstolgatásnál rájöttem, mennyire markáns marad ez a jellegzetes földes íz, ha magára hagyjuk. Tettem viszont bele tárkonyt, egy csomó volt még a hűtőben maradék (a tárkony jól bírja a gyűrődést, elég sokáig lehet még szedegetni a leveleit), és természetesen házi alaplével öntöttem fel.
Volt még néhány biocitrom is a gyümölcskosárban és mivel a levest pürésíteni akartam, elkezdtem levágni a héját. Közben jött az ötlet, hogy miért is ne, tegyünk bele egész citromokat! Így végül is egy egész fej citrom került bele, szőröstül-bőröstül, csak a héj alatti fehér részt vágtam ki, hogy ne legyen túl keserű. Érdemes kipróbálni ezt a módszert, nálam sem most játszott utoljára.

És csak ezután jött még a hab a tortán! Folyamatosan keresem a krémlevesekbe való belevalókat, hát ez is egy jó kis megoldás.  /...../

Tovább is van... »

Szárzellerleves olajban sült pirítóssal

Évente előjön a gond, mit is kezdjek a szárzellerrrel. Tudom, persze, kisebb adagokban is meg lehetne venni, de minek, a piac meg messze van. Fűszerezéshez, ízesítéshez csak egy-két szál szükséges, de erről már regéltem sokat.
A héten főztem egy nagy adag húsos ragut és mivel épp nem volt otthon sárgarépa, hát több szárzeller ment bele. (Igen, úgy is nagyon rendben.) A ragu nagy részét pappardellével megettük, kisebb része sült paprikában végezte, de még mindig maradt kilenc szál szárzeller.

Leves lett belőle. Pár szem burgonya, egy jó kis alaplé (most zöldséges), két maroknyi frissen szedett bazsalikomlevél (a teraszról), egy jó pohár finom fehérbor (most épp Trebbiano), néhány szelet házi fehérkenyér (most a reggeliből megmaradt briós), jófajta olívaolaj, amiben kisülnek a kenyérszeletek (most bazsalikomos extraszűz olívaolaj), és voilá, kész is egy finom, laktató leves. A tetejére parmezánt is lehet szórni, de tegnap este annyi sajtot ettünk egy kis proseccoval, hogy köszöntem, most nem kértem rá :))

Tovább is van... »

Arancini - szicíliai sült rizsgombócok

El lehet azon vitatkozni, mely fogások képezik Szicília rusztikus konyhájának az alapját. Az azonban biztos, hogy a délolasz sziget kulináris jéghegyének csúcsaként a caponata, a cassata és a cannoli mellett az arancini, ezek a sült kis rizsgombóckák biztosan dobogós helyen végeznének. 

Aki komppal érkezik Szicíliába, azt már nem sokkal indulás után megcsapja a hajón a frissen kisütött arancino finom illata. Nem túlzás, az első meleg étel, amellyel szicíliai utunk során találkozhatunk, minden bizonnyal arancini lesz. Ezután minden sarkon találkozhatunk vele - mindig frissen, forrón kisütve. Az arancini - ahogy a neve is jelzi - kisméretű narancs, hisz kisütve aranysárga gombóc lesz belőle, akárcsak egy kisebb narancsméretű mandarin.  

Megszámlálhatatlan variációban készül és természetesen minden háziasszony a sajátjára esküszik. Alapja azonban a risottónak való rizs, és talán meglepő, hisz Szicília nem a risottójáról híres, a rizs csupán ebben a formában terjedt el. A risottóból megmaradt rizsből is könnyű elkészíteni, hagyjuk másnapig kihűlni és töltsük meg.  [.....]

Tovább is van... »

Szárzellerpesto

Szeretem a szárzellert és sokat használom. Ez eddig nem újdonság, az íze nem csak az itáliai ízeket határozza meg, de már magyaros ételekben is viszontláttam. Szinte azonos szerepet játszik, mint nálunk a fehérrépa. Kulisszák mögötti, csöndesen megbújó kis szereplő, aki, ha esélyt adunk neki, igazi hőssé válhat. Akárcsak a fehérrépa.

A szárzellert mindig kötegben vesszük. Így terem, így is árusítják, de gyakran csak egy-két darab kell belőle. A többi megy a hűtőbe, hisz egy kisétkű családnál képtelenség elfogyasztani pár nap alatt.
Ilyenkor jönnek aztán a trükkök, mi is legyen a maradékkal.
Levest mindig lehet belőle főzni, de azt is megúnja az ember. Egy ideje olívaolajban és vajban pirítva készítek belőle köretet, könnyű vacsorát, és alaposan megszórom sajttal. Készült már belőle édes fagylalt és lekvár is, most pedig pestot kevertem belőle. Illetve nem a szárából, hanem csak a leveléből!  [.....]
             

Tovább is van... »

Édesburgonyaleves ketchuppal és cabanossival

Fura emberek ezek az amerikaiak. Étkezésük nagy részét a supermarketek készételes polcairól, hűtőládáiból fedezik, ha pedig néha nekiállnak főzni, akkor is a félkész termékek csapásirányába veszik az utat. A fantáziájuk e téren kifogyhatatlan: ebben a műfajban egyik kedvencem a kólában párolt marhahús egy üveg mangóchutney-val megbolondítva (ez nem vicc), a karamellás Mars-csokival megtöltött banán pedig mindennapos kedvenc lett nálunk is. 

Pedig az ellenőrzött, igazán jó minőségű alapanyagokból klassz és maradandó dolgokat is lehetne főzni! Nemegyszer próbáltam, sőt, egyik alkalommal azzal az eltökélt szándékkal álltam neki négy hétig főzni, hogy csak végszükség esetén engedek be a konyhába félkész, üveges terméket. Sikerült és nem is akárhogy! Csak úgy sisteregtek a grillen a félkilós, gyönyörű marhasteak-ek, ropogós zöldségeket pirítottunk serpenyőben, és süteményeket is sütöttünk

Nagyon rég olvastam egy lapban ezt a receptet, és némi változtatással megfőztem. Ez már középkategóriás nehézségű egy amerikai vagy kanadai háziasszony számára, hisz itt valóban főzni kell. A leves alapja, a lelke a ketchup, ez adja meg azt az aromát, amit még csak fokozhatunk a cabanossival. A ketchup minősége itt kimondottan fontos! Legjobb, ha házilag főzzük, grillszezon alatt úgyis gyorsan elfogy. Ha nincs kedvünk, akkor nagyon jó minőségű ketchupot vegyünk! (Bár én ilyet ipari kiszerelésben nem nagyon ismerek…)

Egy sűrű leves, vagy inkább egytálétel lesz belőle, ami tény, hogy édesburgonyával kap egy csipet egzotikumot (karib-térség), a  cabanossi által továbbviszi az oly népszerű italo-amerikai vonalat, a ketchup pedig hazai fejlesztés. Ez a leves is egy valódi crossover fogás.  [.....]

Tovább is van... »

Boros-gyümölcsös vaddisznóragu via Anthony és Eszter

Már akkor megtetszett Eszter vaddisznóraguja, amikor közzétette. Feledésbe azért nem merült, szerencsére újra eszembe is jutott, amikor a vaddisznó-készletemet tologattam a fagyasztóban az idétől az oda.
A receptet szóról-szóra szándékoztam követni, az apróbb változtatások csupán menetközben merültek fel. Nekem például kevésnek bizonyult a hagyma (ezért le is mértem súlyra), de legfőképp azért változtattam az összetételén, mert nekünk kissé édesnek tűnt. A háromfajta szárított gyümölcs, a portói és a lekvár komoly cukormennyiséget rejt, ezt már ránézésre láttam, ezért az előbbiből kevesebbet tettem bele, de a bort és az alaplevet megemeltem. Mondjuk erre szükség is volt, mert tovább pároltam az állatot.
Gesztenyéből a kis mennyiség miatt vákumozott csomagot használtam (a maradékot pedig sajttal ettük, erre később visszatérek). Gombából fagyasztott rókagombát tettem bele. 

Remek étel, az biztos! Szarvasból, de marhahúsból is bátran el lehet készíteni, hatalmas adagot is, szép lassan el van magában a sütőben. Másnap is kiváló, ezt szerencsére le tudtuk tesztelni.
             

Tovább is van... »

Vaddisznósült gnocchival és szalonnás zöldbabbal

Karácsonykor kissé hagyománytörőek voltunk. Szép és lelkiekben gazdag karácsonyi időszakunk volt, azt hiszem, mindannyian szívesen emlékszünk majd vissza erre az évre. A hosszú évek során magunk által kialakított tradíciókat is csak az étkezés terén törtük meg.

Már október óta terveztem a karácsonyi hét menüsorait, de még az utolsó héten is tanakodtam, hogy biztosan mindenki megtalálja a saját kedvencét, de azért valamelyest illeszkedjen az ünnep adta kerethez.
Egy pont azért biztos volt: férjem végtelen bánatára elmaradt a sült, töltött szárnyas, ehelyett vaddisznót sütöttem. Az egésznek tiszta prózai oka van. Apósom egyik barátjától kaptunk több kiló, saját maga elterített vaddisznót, amit aztán a kívánságunknak megfelelően előkészítve fagyasztva hetekkel ezelőtt meg is kaptunk. Az ilyen csemegének képtelenség ellenállni, ezért úgy döntöttünk, Szenteste vaddisznó legyen! Hisz a Karácsony attól is szép, hogy még nagyobb gonddal készülő finom falatokat együnk, nem? Ezért még az elmaradhatatlan vöröskáposztáról is lemondtam, hisz egyáltalán nem illett hozzá.

A Szenteste menüje a következőképpen alakult:
- Libahájban sült, konfitált libamáj házi pirítóson, lilahagymával, paprikával és paradicsommal
- Vaddisznósült toszkán módra házi gnocchival és szalonnába tekert ceruzababbal
- Szíciliai cassata
[.....]

Tovább is van... »

Lencseleves savanyú káposztával és kolbásszal

Idén sem maradhat el az újévi lencse, aztán hogy ennek fogyasztása meghozza-e a kívánt eredményt, azt majd ki-ki döntse el maga. Magam évek óta főzök lencselevest, de igen nagy távszélességben variálom, nehogy megúnjuk véletlenül. A közös nevező szinte csak a lencse, abból is többfajtát főztem már.

Ebben az évben savanyú káposztával készült, ami a mi konyhánkban talán nem megszokott, bár a káposztával készült bableves csülökkel vagy egyéb finom húsneművel viszont gyakran előfordul honi fazekakban is.

A mostani lencselevesünk trentinoi példára készült. A talján konyhában szinte csak északon használnak savanyú káposztát, főként Trentinoban és Dél-Tirolban. Erről a konyháról többször zengtem már itt ódákat, mert ugyancsak megérdemli, de most nem teszem. Az egyik legismertebb trentinoi savanyú káposztás fogás egy speciális kolbásszal, a luganegával (lucanica) készül, a crauti con luganega pedig szinte minden étlapon szerepel.
Nekem most nem volt luganegám, viszont gyors galambpostával még idejében megérkezett Ízbolygótól egy rakomány paprikás kolbász (ezer köszönet érte! :), így azt tettem bele. Nem elég Trentino rusztikus-fúziós konyhája, ezt még egy kis hungarikummal is megfejeltük. Fejedelmi ízű lett, ezt már csak azért is állíthatom, mert éjszaka, mikor már hűlőben volt, hozzálöttyintettem egy jó adag francia pezsgőt is, nehogy kárba vesszen.
             

Tovább is van... »

Árpagyöngyleves gesztenyével

Egy pillanatig sem tagadom, hogy megörültem Cserke kiírásának, mert szeretjük a levest, bár a blogban még sem szerepel belőlük túl sok.
A férjemmel úgy ismerkedtünk meg, hogy szinte egyáltalán nem evett előtte levest, náluk ez nem volt divat. Nem biztos, hogy rajtam múlt, de mára már hiányolja, ha egy héten nem eszünk. Én pedig az unalmas rántott levesek és a vasárnapi húsleves körében nőttem föl, nálam meg ez nem hagyott mély nyomot... Mára azonban teljesen összepasszolnak a leveskoordinátáink, ezért inkább a sűrű zöldséglevesek, és a még tartalmasabb húsos levesek dominálnak.

Az olaszok nem egy levesevő nép, ha leves, az is inkább északon és igen sűrű, már-már a mi főzelékünkre hasonlító, de sűrítés nélküli valamit kell rajta érteni. Aztán ezt is jól meglocsolják olívaolajjal, és általában a sajt sem marad le róla.
Ennél a levesnél házasítottam az árpagyöngyöt és a gesztenyét, de kapott még némi friss zöldséget is, sőt a tetejére bazsalikomot vagdostam, ami a finom őszi ízek mellé frissességet is adott. Ebben a formában még nem találkoztam ezzel a levessel, de igazán jól sikerült, sőt, másnap, miután állt egy napot a hűtőben, még jobb lett. Mondjuk az árpagyöngy és a gesztenye olyan világ, amit szeretni kell, de megéri! A levest mindenesetre megtartom.

Tovább is van... »

Sajtos rakott padlizsán paradicsommártással

Ezen a néven lehet, hogy nem sokan ismernek rá, de ha azt mondom, Parmigiana di melanzane, akkor már ismerősebben hangzik, nem?

Ezen a héten végigsöpört a blogokon a parmigiana-láz. A kór kialakulásáért részben valószínűleg a Bűvős szakács is felelős, másik részben persze a padlizsán-szezon, hisz bokáig gázolunk a szebbnél szebb lila tojásgyümölcsökben.
Jómagam hetek óta tologatom magam előtt ezt a félig megírt receptet, Bűvösék óta meg nem igen tudtam volna mit hozzátenni, de a tegnapi parmigiana-összeboronálódás annyira szórakoztató volt, hogy íme, itt lészen az én verzióm is:-)
A Parmigiana eredetéről, hátteréről nem írok sokat, hisz a fenti posztban MBTBD-ék már mindent leírtak, csupán azzal egészíteném ki, amit a magam részéről még fontosnak tartok.
Lentebb pedig listába szedtem az általam ismert, eddig megjelent parmigiana-recepteket is.

A nevét illetően több vita is kialakult már, hisz a pontos gyökerét nem lehet megállapítani. Kézenfekvő lenne, hogy a közé tett parmezánról nevezték el, hisz minden rakott, parmezánnal bőven megszórt és csőben sült ételt így neveznek el, mellé biggyesztve azt, amiből készült. (Kétségkívül ez a padlizsános a legnépszerűbb, de egyéb zöldségből is készíthetünk ugyanilyen módon parmigianat. Mondom, nem szokványos, de létezik. Nehogy véletlenül úgy járjunk, hogy előételre vágyva kérünk például egy caprese-t és kihoznak egy mandulás csokitortát:-)) Igen ám, de nem csak parmezánnal szokták megszórni, de pecorinoval is. Vagy egyéb sajttal. 
Egy másik verzió szerint a paradicsomos parmigiana mellé jófajta vörösbort ittak, mely egy hatalmas, fűzfavessző borítású üvegballonban, az úgynevezett demizsonban mindig ott állt az asztal közelében. (És gyakran áll még ma is:-) A demizson szavunk a francia dame-jeanne-ból ered, mint ahogy az olasz damigiana is. Egyesek szerint innen már csak egy ugrás a parmigiana - de hát tényleg nem elképzelhetetlen ez a fajta szótársítás, annyi furcsaságot hallani mostanság!

Tovább is van... »

Gyömbéres ananászlekvár szárzellerrel

Idén kevés lekvárt főztem eddig és ez a mostani sem a megfontolt tervezés eredménye:-) Valójában a véletlen szülte, mint szinte a legtöbb fantasztikus kombinációt! 
Úgy történt a dolog, hogy a zelleres-gyömbéres ananászsorbet készítése során megmaradt az ízt adó, cukorszirupos gyömbéres szárzeller-keverék. Mielőtt azonban kidobtam volna, belekóstoltam. Annyira újszerű, klassz és merész volt az íze, hogy járt is az agyam rendesen, mihez is lehetne még felhasználni. A megoldás kézenfekvő volt, a megoldás ugyanis ott hevert előttem a fazékban:-))
Lekvár, mi más! Ha sorbet-ban tökéletesen helytállt, akkor a lekvár sem lehet rosszabb nála!!

Így a maradék ananászt és szárzellert felhasználva összedobtam a lekvárt, amin a sorbet-hoz képest csupán az arányokon változtattam, mert az ízhatás szerintem így tökéletes!
Kicsit merész, de édes, finom, fantasztikus, akár kenyérre kenhető lekvár lett belőle, de nagyon jó lehet akár sajtok mellé is. A fantázia pedig, mint tudjuk, csak a határokat nem ismeri, szóval tovább kísérletezem vele: egy kevés fűszerrrel chutney is lehet belőle, hosszabb lével, fehérborral pedig pikáns gyümölcsmártás, amit süteményhez, de leginkább krémekhez adhatunk. Folytassam még??:-))

                   

Tovább is van... »

Zelleres-gyömbéres ananász sorbet

Dúl a fagyiszezon, és egyre merészebb, különlegesebb kreációk születnek. Ahogy nézem a blogokat, már csak az tesz fel fagyis postot, aki tényleg valami újszerű dologgal tud előrukkolni, (azt hiszem, Ízbolygó ebben (is) élen jár:-), hisz a szokványos párosítások - hogy úgy mondjam - már mind elkeltek:-)) Persze miért volna az baj, ha valaki egy megszokott ízt éleszt újrá és közzé is teszi egy pompás fotóval? Dehogyis, ez is csak színesíti a palettát!
Idén én is csak a megszokott fagyijaimat gyártottam, abból sem sokat, mert jó ideig nem is voltam fagyigépközelben.

Pár napja azonban magamévá tettem a La cucina italiana legújabb számát, és jobbnál jobb granita-kreációkat találtam benne! Kilőttem legalább hármat, amit feltétlen be kell kevernem, annyira izgalmas - olyan beatbullos:-) - összeállítások voltak!
Az első, amivel kezdtem, ananász granita volt, gyömbérrel és szárzellerrel. Igen, szárzeller! Ez a meglehetősen egyedi ízű zöldség remekül mutat édesen is, a gyömbér pedig már csak hab a tortán. [.....]



Kép forrása: GrandTastes

Tovább is van... »

Csőben sült caponata

A caponata nevét már biztosan sokan hallották, de akik nem ismerik pontosan, azok is bizonyára az olasz konyhával hozzák kapcsolatba. A caponata szerintem több ennél, hisz Szicília egyik legismertebb ételéről van szó! Én azért nem is mennék bele ilyen diskurzusokba, hisz a szicíliai konyha annyi, de annyi pazar fogást tartalmaz, hogy én még a Top Ten-nel is igencsak bajban lennék.

A caponatat, mint minden nemzeti ételt, ugyanúgy nehéz behatárolni, hisz ezernyi módon készítik, minden háziasszonynak meg van a saját receptje. Gondoljunk csak a mi lecsónkra! Annyi azért közös bennük, hogy hagymát, padlizsánt, paradicsomot és olívabogyót tartalmaznak és az arab beütésű Szicília konyhai hagyományai szerint ez is édes-savanyú ízkombinációval készül, vagyis cukrot és ecetet is tartalmaz. Neve egy hal nevéből származik, amit egykor egy, a caponatahoz hasonlatos mártással, egy padlizsános-paradicsomos salsával tálaltak. Aztán a tengerparti kis tavernákat is ekként nevezték el.

Ahogy a ratatouille-ra azt mondják, az a francia lecsó, erre is rá lehetne a szicílai padlizsános lecsó cimkét aggatni - bár az inkább a peperonata lenne.
Roppant változatosan el lehet készíteni. Sült hús vagy méginkább hal mellé köretnek készül, de mint a legtöbb olasz köret, ezt is lehet hidegen, előételként tálalni, akkor rusztikus, nagypórusú, falusi kenyeret lehet hozzá ropogtatni. Sőt, másnapra még jobban összeérnek az ízek, kiteljesesednek, és egy fenséges egytáétel-zöldséget kapunk.  [.....]

Tovább is van... »

Sárgarépakrémleves proseccoval és fokhagymás garnélával

Ez a leves még a krémleves-hullámom idején készült, de nem kell aggódni, ennek még korántsincs vége! Aki nem emlékezne már a részletekre, arról volt szó, hogy olyan krémleveseket kerestem, amikben van valami izgalmas levesbetét is. Csodálkoztam azonban már akkor is, hogy többen magánlevélben is megírták, őket nem zavarja, ha minden kanál ugyanolyan ízű, sőt! 

Egy vacsorára egy kissé feldobott, elegáns, alkoholos, leginkább azonban pezsgős zöldségkrémlevest kerestem, így akadtam rá erre a receptre (ami egyébként az egyik venetoi szakácskönyvemben is nagyon hasonlóan szerepel). Első olvasatra tökéletesen meg is felelt az elképzeléseimnek. Ha jól emlékszem, az eredeti recepten nem is változtattam sokat (ha igen, azt a következő alkalommal majd kijavítom), de nem is igen lenne rá szükség, viszont levesturbóként fokhagymás garnélát sütöttem, azokat ültettem a tetejére. Nem is keveset, a férjem azonban még az én adagomat is udvariasan és nagy eleganciával átpakolta a saját tányérjára....  

Tovább is van... »

Borjútekercs narancsos lencsével

Mint már annyiszor megesett, most is a gombhoz kerestem azt a bizonyos kabátot. A gomb ebben az esetben egy aromás, narancsízű, párolt lencse volt, amit már kétszer is elkészítettem egy hét alatt, annyira ízlett. Menetközben a lencsén is finomítottam egy keveset, de nem adhattam hozzá egy egyszerű sült húst, az ilyen raffinált, összetett íz egy kifinomult főételt követelt!
Egy hirtelen ötlettől vezérelve így esett a választás a borjútekercsre, mert eszembe jutott, hogy a blogélet óta nem is *tekercseltem*, ebben a formában meg aztán semmiképp sem. Régen marhahúsból és pulykamellből, a legkülönfélébb belevalókkal készültek a rolnik, most viszont, ha a páros egyik tagja kissé kilóg a sorból, akkor a másik legyen némileg klasszikus.

Ha húsról van szó, akkor a talján konyhákban legfőképpen borjút használnak. Népszerűségben ezután jön a borjú:-), és csak azután a többi húsfajta: a galambtól a csirkén keresztül vezető úton egészen a gyöngytyúkig a szárnyasok minden változata, vadak, nyúl, bárány, még lóhús is, de viszonylag kevés marha- és sertés fogy. (Viszonylag persze, hisz a carpaccio klasszikusan érlelt marhahúsból készül, a különböző töltelékekkel egybesült sertéspecsenye pedig igazi vasárnapi csemege.) A belsőségek is kiemelkedő szerepet játszanak, a (nem csak) néhai szegényebb réteg konyhakultúrája, a cucina povera viszont mesteri módon bánt a máshol hulladékszámba menő belső értékekkel is. Semmit sem dobtak ki, az állat összes alkatrésze felhasználásra került - és kerül a mai napig. 

Tovább is van... »