ZF tárkony hozzávaló

Citromos zellerkrémleves gesztenyével

Egy hete árválkodott egy nagy fej zeller a hűtőben. Igen, kitaláltátok, egy egész újszerű levest sikerült belőle kihoznom, különben nem is került volna fel ide:).

Hogy mi tesz különlegessé egy zellerkrémlevest? Vegyük csak sorjába!
Először is, semmi tejtermék, tejszínnel való sűrítés, ilyesmi nincs benne! Első kóstolgatásnál rájöttem, mennyire markáns marad ez a jellegzetes földes íz, ha magára hagyjuk. Tettem viszont bele tárkonyt, egy csomó volt még a hűtőben maradék (a tárkony jól bírja a gyűrődést, elég sokáig lehet még szedegetni a leveleit), és természetesen házi alaplével öntöttem fel.
Volt még néhány biocitrom is a gyümölcskosárban és mivel a levest pürésíteni akartam, elkezdtem levágni a héját. Közben jött az ötlet, hogy miért is ne, tegyünk bele egész citromokat! Így végül is egy egész fej citrom került bele, szőröstül-bőröstül, csak a héj alatti fehér részt vágtam ki, hogy ne legyen túl keserű. Érdemes kipróbálni ezt a módszert, nálam sem most játszott utoljára.

És csak ezután jött még a hab a tortán! Folyamatosan keresem a krémlevesekbe való belevalókat, hát ez is egy jó kis megoldás.  /...../
Citromos-tárkonyos zellerkrémleves gesztenyével

Tovább is van... »


Vörös endívia köménymagos gombával (Insalata carmine e funghi al cumino)

Kárminvörös, már-már pinkbe hajló színével egyből magára vonta a figyelmemet. Dobozba zárták, de a polcon is ott kellette magát, mintha azt mondaná: "Harapj már belém!"

A carmine az általunk ismert, hagyományos endívia és a chiogga, (ennek ugyanaz a neve, mint a Velencéhez közeli kisvárosnak), az olasz endívia közötti átmenet, egy ún. vörös endívia. Küllemre nagyon hasonlít a radicchiora is, csak jóval kisebb annál. Harsogó vörös színével azonnal magára vonja a figyelmet, a neve is ezt jelenti: kárminvörös.  Nagy előnye, hogy egyáltalán nem keserű, mint híresebb rokonai, épp ellenkezőleg: kimondottan ízletes, ropogós levelei vannak. (Sőt, azt kell mondanom, hogy soha nem ettem még ennyire zamatos, ropogós salátát, amely több aromával bírt, mint egy "vacak" salátalevél.) Kicsi, mint a római saláta szívek, és két napig is eláll sínylődés nélkül. Ennyi előny mellett vannak azért hátrányai is: igen ritkán kapni, ha meg lehet, elég drága...
Nos, szert tettem egy ilyen doboz carmine-re.  [.....]

Vörös saláta endíviával és gombával

Tovább is van... »


balinto 2006