
Hosszú évekkel ezelőtt a reptéren várakozva kezembe akadt az újságosstandnál egy gasztroújság. Megakadt a szemem egy borsólevesrecepten, a kép egy üdítően zöld kupacot mutatott, a receptben pedig a zöldborsón kívül citrom és menta is volt. Egyből éreztem, hogy ez egy álomtrió, ilyet előtte még nem pipáltam, le is körmöltem azon nyomban a mindenhova hurcolászott kis füzetkémbe. (Az újság egyébként az ausztrál Gourmet Traveller egyik téli példánya volt, egyből beleszerettem, azóta jó pár példányt vettem is belőle.)
Hazajövet három hét múlva annyi más forgott a fejemben, a mentás-citromos zöldborsókrémlevest pedig befedte a pókháló. Aztán elkezdtem blogolni és lám, egyre-másra feltűnt a az ÉN! mentás-citromos zöldborsókrémlevesem! :).
Azóta persze megfőztem én is a mentás-citromos zöldborsókrémlevesemet. Naná! És igen, tényleg finom, nem gasztroblogoló vendégeknek tuti siker.
Ennek alapján, ahogy már látjuk, szinte folyományaként készült ez a rucolás zöldborsókrémleves. /...../
Ehhez a risottóhoz nincs sok hozzáfűznivaló. Nálunk ez a műfaj minden élethelyzetben megállja a helyét, tehát a céklás is.
Darabolt, vagy reszelt céklával is készülhet, ízesítőnek tehetünk bele különféle markáns sajtot is. Én most nem tettem, egyrészt mert vasárnap este nem volt megfelelő sajt itthon, a másik okát pedig mindjárt leírom.
A bazsalikomos-narancsos ötlet Flatcat-től származik, mint már annyiszor, most is fantasztikus ötlete volt. Annyit változtattam rajta, hogy a cékla reszelve került bele, a narancsot pedig friss bazsalikomlevéllel pürésítettem, ezt viszont nem kevertem már bele, hanem a tetejére adagoltam. Ez a másik ok, amiért nem került bele sajt sem. Egyébként igaza van Flatcat-nek, kecskesajt nagyon jól kihozza a cékla földes ízét, amit a krémes risotto azért elnyom valamennyire. /...../
Nevében főzelék, kinézetre főzelék, még sem az. De hát akkor mi?
Gondolom mindenki unja már a főzelék elnevezésén való évődésemet, írtam már róla eleget. Viszont továbbra is fenntartom, mert képtelen vagyok máshogy gondolni, hogy egy fűszeres, saját magától zamatos, összepárolt zöldséges valami nem feltétlenül magyar főzelék, ha azt nem liszt és tejföl - urambocsá' keményítő vagy joghurt - tartja össze.
Nem, az egy egész más kategória. De ha egy "növényi részekből készülő főzött, sűrű, mártásos étel" is főzelék, ám de legyen, de jó lenne a két dolgot valamilyen módon megkülönböztetni.
Sokan leírták már, hogy a háború előtti magyar konyhában a főzelék még olyan volt, amit én is elképzelek. Átnéztem a régi kiadású szakácskönyveimet - horváthilonkát természetesen hanyagolva -, és abban is staubolják a tököt és tejfölözik a babot. A pirítás és a magával sűrítés módszere valószínűleg még száz évvel azelőttre tehető, de mielőtt nagy butaságokat leírnék, kéretik elolvasni Bűvösék értekezését a főzelékről (illetve az összes többi főzelékes bejegyzést), ezekben minden benne van, sőt még több is, ami teljes egészében kielégítheti kiváncsiságunkat. /...../
Egy hete árválkodott egy nagy fej zeller a hűtőben. Igen, kitaláltátok, egy egész újszerű levest sikerült belőle kihoznom, különben nem is került volna fel ide:).
Hogy mi tesz különlegessé egy zellerkrémlevest? Vegyük csak sorjába!
Először is, semmi tejtermék, tejszínnel való sűrítés, ilyesmi nincs benne! Első kóstolgatásnál rájöttem, mennyire markáns marad ez a jellegzetes földes íz, ha magára hagyjuk. Tettem viszont bele tárkonyt, egy csomó volt még a hűtőben maradék (a tárkony jól bírja a gyűrődést, elég sokáig lehet még szedegetni a leveleit), és természetesen házi alaplével öntöttem fel.
Volt még néhány biocitrom is a gyümölcskosárban és mivel a levest pürésíteni akartam, elkezdtem levágni a héját. Közben jött az ötlet, hogy miért is ne, tegyünk bele egész citromokat! Így végül is egy egész fej citrom került bele, szőröstül-bőröstül, csak a héj alatti fehér részt vágtam ki, hogy ne legyen túl keserű. Érdemes kipróbálni ezt a módszert, nálam sem most játszott utoljára.
És csak ezután jött még a hab a tortán! Folyamatosan keresem a krémlevesekbe való belevalókat, hát ez is egy jó kis megoldás. /...../
Évente előjön a gond, mit is kezdjek a szárzellerrrel. Tudom, persze, kisebb adagokban is meg lehetne venni, de minek, a piac meg messze van. Fűszerezéshez, ízesítéshez csak egy-két szál szükséges, de erről már regéltem sokat.
A héten főztem egy nagy adag húsos ragut és mivel épp nem volt otthon sárgarépa, hát több szárzeller ment bele. (Igen, úgy is nagyon rendben.) A ragu nagy részét pappardellével megettük, kisebb része sült paprikában végezte, de még mindig maradt kilenc szál szárzeller.
Leves lett belőle. Pár szem burgonya, egy jó kis alaplé (most zöldséges), két maroknyi frissen szedett bazsalikomlevél (a teraszról), egy jó pohár finom fehérbor (most épp Trebbiano), néhány szelet házi fehérkenyér (most a reggeliből megmaradt briós), jófajta olívaolaj, amiben kisülnek a kenyérszeletek (most bazsalikomos extraszűz olívaolaj), és voilá, kész is egy finom, laktató leves. A tetejére parmezánt is lehet szórni, de tegnap este annyi sajtot ettünk egy kis proseccoval, hogy köszöntem, most nem kértem rá :))
Szeretem az egytálételeket, ez mindig hálás dolog. Főzni is, enni is, tálalni is, mondjuk fotózni már kevésbé:), de ez más kérdés, ezzel a problémával azonban bizonyára nem vagyok egyedül. Az egyetlen gyenge pont az ízesítés, fűszerezés, hisz utólag már alig lehet rajtuk javítani. Ha kevés a lé, kiszárad, ha sok, akkor tocsog, igazítani pedig a sózáson kívül szinte nem is lehet, szóval egy jó egytálétel elkészítéséhez szükséges némi tapasztalat.
Ezzel a szicíliai ihletésű egytállal nehéz tévedni. Ezerféle variációja létezik, most édesköményes kolbász helyett mortadellát tettem bele. Ha hús nélkül készül, akkor kiváló köret. A legnagyobb különbség a mi rakottas ételeinkhez képest az, hogy semmilyen tejterméket nem tartalmaz. Helyette öntsünk bele bort, alaplevet és nagyon sok extraszűz olívaolajat!
70-es évek retró. Vagy talán 60-as, ki tudja. Egy nagyon régi szakácskönyvemben találtam a receptet anno és jó pár évre rá kezdő háziasszonyként gyakran készítettem. Persze akkor még kockából készült a zöldségleves, a kis doboz sűrített paradicsomon, són és borson kívül más nem tartotta össze a fényezett B rizst:).
Pár hónapja újra ráakadtam a receptre, tologattam is magam előtt, míg végül megfőztem, de alaposan átdolgozva. Magam is elcsodálkoztam, mit nem lehet belőle kihozni, hisz még egy zsíroskenyérből is lehet gourmet-vacsora, ha kiváló alapanyagokat használunk. /...../
A legjobb risotto, amit valaha főztem. Komolyan. Természetesen könnyű így nagyot mondani, hogy rajtam kívül senki sem kóstolta, de az biztos, hogy ezzel sikerült megugranom a saját magam állított risottomércét. Ami elég magas.
Azért megmagyarázom, nehogy még önteltnek tartson valaki is:)
Az árnyaltabb képhez persze hozzátartozik, hogy fabatkát sem ért volna az én kis rizsfőzőtapasztalatom, ha nincsenek kéznél ezek a remek alapanyagok. De voltak.
A dolog úgy kezdődött, hogy a múlt heti lábadozásomat szerettem volna hétvégén valami igazán jó, lelket is melengető finomságokkal segíteni. Gyönyörű medvehagymát kaptam, annyira szép volt, hogy egyesével kiteregettem őket a konyhapultra, gyönyörködtem bennük öt percig és néhány levelet átszellemülten elrágcsáltam. Azon tanakodtam, hogy betekerem őket, mint Flat-cat, ez lett volna a méltó vég, de ehhez nem volt valahogy kedvem:). /...../
Ha Laura nem kommentel Gabojszánál, az életben nem tudom meg, hogy salátából is lehet krémlevest főzni. Na jó, egyszer csak rájövök erre a titokra is, de így sokkal egyszerűbb volt!
Kicsit változtattam rajta, de a lényeg megmaradt. Fejessaláta helyett jéghegysalátát vettem, mert úgy gondoltam, nem fő annyira szét. A tejszínt mascarponéra váltottam, zöldségként pedig zöldborsó is ment bele. Igazán nem ment át nagy fazonírozáson.
Almabalzsamom volt otthon, az tényleg jó hozzá, kell az a pici savasság.
A férjemnek ízlett, csupán azt mondta, a színén kellene még dolgoznom:).
Paradicsomlevesre vágytam, ennek pedig a legegyszerűbb módja az, ha olajon megfuttatunk egy kevés hagymát, felöntjük darabos paradicsommal (ezzel ugye nincs semmi macera), némi kis jófajta alaplével és legalább egy órán át hagyjuk gyöngyözni, hogy egy sűrű, zamatos levest kapjunk. Ha van mit vagdosni a teraszon megtermett dzsungelunkból, mehet még bele valamennyi friss zöldfűszer is. Ennyi.
Az ennyinél azonban most többre vágytam, ezért megspékeltem a levest harapós, hajszálvékonyra szelt sárgarépával. Először úgy gondoltam, hogy az egészet pürésítem és egy igen finom paradicsomkrémlevest kapok, de menetközben meggondoltam magam. A leves annyira, de annyira szép volt, amikor beleeresztettem a hajszálvékony répaszeleteket, hogy egyből meggondoltam magam. A leves úgy maradt.
Tányéronként hozzáadtam egy kanálnyi jóminőségű grappát, borsot tekertem rá és meglocsoltam chiliolajjal.
A levest legjobb másnaposan enni - úgy értem, a leves legyen másnapos, nem Te:). Sokkal finomabb lesz, szépen összeérnek az ízek. /...../
Ezt a ragut még késő ősszel készítettem, de most igazán kapóra jött, hogy eddig nem tudtam közzétenni. Ideális pályázó Limara gabonás VKF! -fordulójára, mivel a polenta az egyik kedvencünk is. Bár végre végérvényesen kitavaszodott, ezt a piemonti húsos ragut egész évben elkészíthetjük.
A topulone egy igen egyszerű étel, különlegessé talán a bor teszi. Azt nem mondom, hogy Barolot locsolgassunk rá, én sem azt használtam, azonban feláldoztam hozzá egy hároméves Nebbiolot, a maradékot pedig megittuk hozzá.
A húst durvára daráljuk, de a legjobb, ha nyessük, ez a látszat ellenére nem túl hosszas, vagy macerás dolog, viszont sokkal finomabb lesz a hús. /...../
Ennek a levesnek az alapját még tavaly nyáron láttam valahol, de amikor hozzáfogtam, hogy megfőzzem, azon nyomban átalakult. A kiinduló forrás azóta gyakorlatilag feledésbe merült, mivel a saját ötletem annyira tetszett, hogy tovább csiszolgattam rajta.
Eddig még nem ettem, de még nem is találkoztam olyan levessel, amiben teljesen készre sült burgonyákat tálaltak volna, mintha azok a sarki sültkrumplistandról érkeztek volna. Mondjuk ez nem is olyan, annál jóval fűszeresebb és nem is olajban sült. Hasonlót készítek már hosszú évek óta, csupán a folyadékon és a fűszereken változtatok kedvem szerint. Az sem baj, ha kicsit odakap, az csak jót tesz neki.
Idáig sima ügy, de amikor kész, felöntöm nagyon jó húslevessel vagy alaplével. mikor mi van otthon.
Inenntől kezdve a leves új életet kezd. Bármilyen, otthon fellelhető dologgal meg lehetne locsolni, mehet rá crème fraîche, pesto, mascarponeval lazított pesto, tejföl, meg még ezer egyéb dolog. /...../
Eszembe nem jutott volna, hogy savanyúkáposztából is lehetne krémlevest főzni, pedig miért is ne. Pont az a fajta krémleves, amiben van egy csipet fantázia, savanykás-csípős, és a "levesbetét" :) is nagyon a helyén van.
Nem először találtam Mennyei Mignon-nál nekem tetsző receptet, erre is azonnal lecsaptam.
Néhány apró változtatást végeztem rajta, bacon helyett füstölt kolbász került a tetejére, a tejszín mennyiségét is lecsökkentettem.
Kíváló lett!

Még múlt tél végén, februárban történt, hogy elkísértem a férjemet Brüsszelbe egy üzleti útjára. Csupán egy napom volt, de amíg ő végezte a dolgát, addig én térképpel a kezemben körbebóklásztam a várost. A nevezetességeken már rég túlvoltunk, ezért inkább Brüsszel kulináris arcát kutattam. Van mit.
Vacsorához előre tájékozódtam, mit ajánl Zsófi ebből a hihetetlen széles éttermi kínálatból. Hisz ő csak tudja. Mivel épp a Rue de Midi-ben laktunk, kézenfekvő volt, hogy a listából először a legközelebbi éttermet, a Resource-ot vettük szemügyre. Nem volt szerencsénk, zárt ajtókat találtunk aznap este. Így jutottunk el a Brasserie Roue D’Or-ba, mely közvetlen a Grand Place-ból nyíló, egyik kis mellékutcában található. Kételkedik az ember ilyenkor, felvállalható-e egy kiskocsma két leheletnyire a város turista ütőerétől. Meglepve kellett azt mondanom, hogy igen.
El lehet azon vitatkozni, mely fogások képezik Szicília rusztikus konyhájának az alapját. Az azonban biztos, hogy a délolasz sziget kulináris jéghegyének csúcsaként a caponata, a cassata és a cannoli mellett az arancini, ezek a sült kis rizsgombóckák biztosan dobogós helyen végeznének.
Aki komppal érkezik Szicíliába, azt már nem sokkal indulás után megcsapja a hajón a frissen kisütött arancino finom illata. Nem túlzás, az első meleg étel, amellyel szicíliai utunk során találkozhatunk, minden bizonnyal arancini lesz. Ezután minden sarkon találkozhatunk vele - mindig frissen, forrón kisütve. Az arancini - ahogy a neve is jelzi - kisméretű narancs, hisz kisütve aranysárga gombóc lesz belőle, akárcsak egy kisebb narancsméretű mandarin.
Megszámlálhatatlan variációban készül és természetesen minden háziasszony a sajátjára esküszik. Alapja azonban a risottónak való rizs, és talán meglepő, hisz Szicília nem a risottójáról híres, a rizs csupán ebben a formában terjedt el. A risottóból megmaradt rizsből is könnyű elkészíteni, hagyjuk másnapig kihűlni és töltsük meg. [.....]

A KONYHÁMBÓL. NEKED. HOGY KEDVVEL ÁLLJ NEKI A FŐZÉSNEK. HOGY MINDIG SIKERÜLJÖN.





balinto 2006