
Nagyképű kijelentés ilyet állítani, hisz biztos vagyok benne, hogy minden férfiember a saját kedvenc desszertjére esküszne.
De azért vegyük sorjába, hisz az, amit bemutatok, az a megtévesztő külső ellenére sem egy pihekönnyű, nőies darab. A lényeg ugyanis az ízében rejlik!
Köztudott tény, hogy a férfiak többre értékelnek egy magasabb kakaótartalmú étcsokoládét. Kivételek persze vannak, hisz ettől szép a világ. Az ízben hozzá tartozó italnál sem kell sokáig keresgélnünk. Sörfogyasztásban vezet ugyan a társadalom férfiúi része, de tényleg ez lenne a férfias ízlelés legcsúcsa?
A legmacsóbb férfitípus - hát tegyük csak szívünkre a kezünket - a legtöbbünk álmában még mindig egy napbarnított, feketehajú, olasz sármos pasi megtestesítője. No és mit kortyol latin adoniszunk, miközben egy pohár itallal a kezében, halkan a fülünkbe búgva csapja nekünk a szelet? Na mit is kortyolgat valójában, kedves nőtársaim? Vörösbor? Netán egy spritz? Ramazzotti ?? Na neeee !! /...../
Ránézésre ez bizonyára egy halom habos meglepetés - pedig a belsejében igenis egy valódi sütemény lapul!
Aki kedveli a polentát, annak biztos nem csak a hagyományos sós verzió ízlik. Hisz a polenta (vagyis kukoricadara) liszt helyett is helytáll a süteményekben, mandulával pedig nálam már sokszor bizonyított. Így már akár a VKF! XXIII. fordulóján is indulhatunk vele:) Rusztikus, téli, kissé tömény sütemény lesz belőle, én most kettévágtam és mascarponekrémet kentem a közepébe. De hagyhatjuk magában is, úgy is jó lesz.
Mascarponéhoz szinte mindent keverhetünk, ami illik hozzá. Márpedig annyi mindent elbír maga mellett, hogy én egyszerre akár tíz dolgot is belekevernék! Adtam már hozzá kávét, tojást, tojáslikőrt, sűrű balzsamecetet, pürésített gyümölcsöket, gyümölcspépes ecetbalzsamot, konyakot, kakaólikőrt, fehér csokoládét, darált mákot, mézet, és még annyi mindent, ami a kezem ügyébe került! Most épp almalekvárral próbáltam, ez is fenséges lett, így rákentem a tésztára.
A tetejét fehérjehabbal vontam be, amit sütőben kiszárítottam. (A kép még előtte készült, azért olyan hóka.)

A citromos sütemény eredetileg Dél-Olaszországból származik, de lédús, zamatos, óriási citromok szinte mindenhol tonnaszám teremnek egészen Délig, ezért mára nem is lehet tudni, hol sütötték az eredetit. Egyes források szerint a campaniai verzió ricottával készül egy vajas omlóstészta ágyon, viszont Campaniaban sehol sem láttam, se nem ettem ilyet. (A ricotta felhasználása igen elterjedt, de nem épp ebben a formában.) Citromos süteményből (amit mindig tortának neveznek a kerek formája miatt) viszont ez a fajta hódít, állítólag ő is Capri szigetéről érkezett, mint mandulás rokona, könnyű piskótaszerű tésztalap, szinte légies, krém nélkül, a krémszerűségét a rákent, majd szép lassan beleszivárgó sűrű citromos sziruptól kapja.
Sokáig kerestem a megfelelő receptet, ami pont olyan, mint amit Nápolyban és környékén ettünk. A férjem azóta nyaggat, mert akármelyik, magát eredetinek valló receptet is sütöttem, sosem volt az igazi, mint épp az, amit a Di Matteo-ban ettünk. Többszöri nekifutásomat végül is díjazta, azt mondta: "Hmm, ez már közelít." Ez már tényleg hasonlít a Matteo-féle etalonhoz, légies, könnyű és hihetetlen citromos! [.....]

Lassan közeledünk a vacsoránk vége felé, a főételnél hiányzik még a karamellizált paradicsom.
Nem arattam vele osztatlan sikert a tálalásnál, pedig szerintem igazán jó találat volt frissítő, zamatos köretként a szarvasragu és a sajtos polenta mellé.
Aztán elérkeztünk a desszerthez (ami sajnos nem a tervezett szerint valósult meg) és már csak egy-két fagylaltgombócra lett a társaságnak kapacitása.
Férjem ekkor megszólalt: "Vedd csak elő azt a kecskesajtfagylaltot is!" Na de hallani kellett volna azt a félre nem érthető, apró kis élcet a hangjában! Ez a fagylalt neki, ki tudja, miért, valami oknál fogva nagy mumus. Egy évek óta dédelgetett, rakosgatott receptet pár hete elkészítttem, akkor kipróbálta, de egy nyalat után közölte, .. na ezt inkább nem írom le. Szóval nem igen ízlett neki - na jó, mentsége, hogy ő a gyümölcsfagylaltokat szereti inkább - pedig szerintem zseniális! A nemtetszése azért nem tépázta meg a lelkemet, ezért itt is az asztalra, illetve tálkákba került. Csak úgy, egyedül. Erre barátnőm megszólalt: "Hmm. Ez nem is rossz az aszalt paradicsommal." és bekanalazott egy piros félgömböt egy kanálka kecske mellé.
Hát így lett születőben ez a recept. [.....]
Ha nívósabb helyen szándékozunk kávénkat elfogyasztani (az olyan kávézókat értem ezalatt, ahol még tiszteletben tartják a kávézás rituáléjának a modern korunkra vetített hagyományait), akkor bizton számíthatunk rá, hogy a kávé mellé kapunk még egy pohárka vizet és valami rágcsálnivaló kekszfélét is. A vizet ugye értjük (ami mellesleg sima csapvíz, jobb esetben szénsavmentes ásványvíz), a keksz meg a kávézás örömét hivatott még nagyobb magasságokba emelni. Vagy valahogy így, ízlés szerint.
Egy ilyen aprócska keksz, vagy inkább habcsók - mivel tojásfehérje az alapja -, az amaretti, vagy ha sikerült fillérnyi méretűt sütni belőle, akkor amarettini. [.....]

A KONYHÁMBÓL. NEKED. HOGY KEDVVEL ÁLLJ NEKI A FŐZÉSNEK. HOGY MINDIG SIKERÜLJÖN.





balinto 2006