tojássárgája hozzávaló

Mirabellszilvás clafoutis


Lotaringiába ért a csapat. Ennek a régiónak a konyhája is igen közel áll hozzám, szeretnék hosszabban írni róla, ezért akit érdekel, FIGYELEM!! nézzen be hétvégén is, addigra elkészül, most idő hiányában a receptre szorítkoznék.

Közben értesültem, hogy ma a fél mezőny a földön feküdt, jó lenne este megnézni, egy üveg cidre mellett majd végigpörgetem az eseményeket:)
Lotaringiában nem nehéz emblematikus ételt találni, a mirabellszilva itt az, ami nálunk a sárgabarack, vagy az alma. Most épp arra gondoltam, mennyire vicces, hisz Franciaország is ugyanezt elmondhatja magáról, nem? :)) Na mindegy, itt és most a francia szilváról van szó, mégpedig erről a kicsi, sárga, simabőrű példányról, amit legjobb tudásom - és hosszas kutatásaim - szerint mirabellszilvának kereszteltem. (A Terebess ezeket írja róla.) Aki tud jobbat, szóljon!
Mirabellszilvás clafoutis - Clafoutis aux mirabelles

Tovább is van... »


Pirított Colomba-szeletek csokoládészósszal

Idén elmarad nálunk a már hagyománnyá vált sonkagombócleves, de a húsvéti colombáról nem szerettem volna lemondani. Sütöttem egyet, kissé előrehoztuk a megszegését, a sietség következtében sajnos még galambalakúra sem volt időm formázni, de ahogy mondani szokás - a miénk. Magunkkal viszünk néhány szeletet és vasárnap elmajszoljuk.

A recept most még több vajat tartalmaz, a szeleteket pedig megpirítottam és amarettos csokiszósszal öntöttem le. Bármilyen kalácsból remek, csak ajánlani tudom, a pirult, ropogós szeleteken nagyon finom a csokiszósz.

Békés, áldott Húsvétot kívánok mindenkinek!Pirított Colomba-szeletek mandulalikőrös csokoládészósszal

Tovább is van... »


Csokoládés vajaskenyérpuding

Van a férjemnek egy igazán jó tulajdonsága. Persze több is van neki, hisz enélkül nem nyerhette volna meg a férjem című dobogós helyezést, de esetünkben és az alábbi történet kapcsán most ezt az egyet emelném ki.

Üzleti útjai során rendszeresen meglep azzal, amire igazán vágyom, legyen az parfüm, egy adott ruhamárka, vagy egyéb, rég áhított kütyü. A szakácskönyv külön ajándékozási kategóriát képvisel, ugyanis minden útjáról kapok egy autentikus darabot. Szerencsére sokat utazik :), ezért az utóbbi időben szép számmal gyarapodott a könyvtáram.

Így volt ez a legutóbbi, őszi londoni útja során is. Elmondása szerint csak állt és állt a nigellás, jamies és egyéb könyves polcok előtt (el tudom képzelni) és képtelen volt eldönteni, mi is ebből a valóban eredeti, nemzeti konyha. Egy igazi gasztroblogger férjeként azonban leemelt a polcról egy egyszerű, de klasszikusnak vélt darabot, a britek amolyan horváthilonkáját, amit aztán diadalittasan kapott elő a koffer mélyéből.  .....
             

Tovább is van... »


Spárgás újburgonyasaláta petrezselymes-joghurtos dressinggel

Végre eljött a nyári saláták, roston sült húsok és egyéb finomságok ideje. Ezek a saláták teljesen a tavasz jegyében készültek, hisz spárga, ropogós újburgonya és rengeteg petrezselyem van bennük. Igazából semmi különös, de a friss, finom hozzávalók miatt egy szelet hússal és egy pohár pincehűvös fehérborral is maradandó élményt nyújtanak.  [.....]
              Spárgás újburgonyasaláta petrezselymes dresszinggel

Tovább is van... »


Túrós pogácsa, ricottával

Talán húsz éve lehetett, hogy kezdő, vagy inkább nullszériás háziasszonyként nekiálltam egyszer pogácsát sütni. Arra már nem emlékszem, milyen fajtának futottam neki, de arra még igenis pontosan, hogy csúfos vége lett. Ehetetlen, kemény kis kövek lettek belőlük és az összes pogácsa a kukában landolt. Annyiban nem hagyom a dolgot, ezért egy hétre rá újabb próba következett, de szerencsére erre sem hívtam vendégeket.

Ennyi átélt kudarcélmény után nem csoda, ha teljesen felhagytam a pogácsasütéssel. Magamban elkönyveltem, hogy soha az életben nem leszek már egy pogácsasütő tündér, sütés terén majd máshol fogok brillírozni. Ez az elhatározás nem sújtott túlságosan mélyen, és a pogácsasütés fejezetét a lelki válság egyéb látható nyomai nélkül végképp lezártam magamban.

Tavaly a blogokban fel-felbukkanó pogácsareceptek elkezdtek kissé megingatni, de kőkemény maradtam, akár az emlékeimben élő pogácsák. Csak mosolyogtam, hogy hagyjatok csak békén, pici piroskás pogik, a mi kapcsolatunk szálai végképp elszakadtak anno. Valami hajtott azonban, hogy ennyi év után azért jó lenne egy próbát tenni, és ha nem, nnna, akkor aztán végleg legördült a függöny.
Pár hete egy összejövetelre több apróságot vittem és időben össze is állítottam a listát. Ahogy az lenni szokott, tönkre ment a gép, nem volt internet, nem tudtam a receptjeimet előcsalogatni. Mondjuk ez nem lett volna nagy baj, nem szoktam kétségbeesni egy ilyen esetben, de a buli nagyon fontos volt nekem gasztroszempontból, a pontos leírások pedig a diódák és panelek rejtett világában pihentek, akár csak egy kincsesláda a tenger mélyén. Nekem legalábbis ez volt az érzésem.

Ott álltam hát, több mint kétszáz szakácskönyvvel előttem és rengeteg kinyomtatott, már megfőzött receptlappal a hátam mögött. [.....] 
Túrós pogácsa (Pogacia alla ricotta)

Tovább is van... »


Csőben sült zöldspárga hagymás naranccsal és fahéjas mártással

Mostantól műsorzárásig epret spárgával eszünk, ha pedig az nincs, akkor spárgát eperrel. Vagy külön-külön, úgy is nagyon jó lesz.
Ahogy lecseng a medvehagyma, úgy nálam szinte egyszerre robbant be az eper és a spárga. Szinte váltják egymást a konyhámban, de kétség kívül lesz olyan nap, hogy egymás mellé ültetem őket a tányéron.

Ennek a narancsos spárgának az ötlete Zsuzsától származik. Már akkor roppant megtetszett és a színe is lenyűgözött! Ahogy készült, csavartam is rajta, még a mártásokkal is elbabráltam egy kicsit, mert még a szám sem tudta eldönteni, melyik lenne hozzá a legjobb.
A narancsos spárga így két olasz étel összefonódott változata lett. A főtt spárga főzött narancsmártással egy egyszerű és finom előétel, most pedig a sós, hagymás narancssalátát csempésztem a tetejére.
Azt a bizonyos pontot az i-re egyértelműen a fahéj tette, amit a mártásba kevertem. Nem sokat, csak épp egy leheletnyit, hogy kiérződjön.  [.....]
Csőben sült zöldspárga hagymás naranccsal

Tovább is van... »


Pastiera - nápolyi húsvéti sütemény

Képzeljük el, hogy vannak olyan népek, ahol értetlenül néznének a mi almás rétesünkre. Hihetetlen, ugye? Ez nem is lehet igaz! És fordítva ugyan mi a helyzet? Elfogadnánk mi idegen országok számunkra ismeretlen, de mégis nagy klasszikusait? Vagy fintorogva odébbtolnánk a tányért, hogy na de kérem, ez meg micsoda??

Szakasztott így történt ez nálunk, amint ma délben az asztalra tettem a desszertet, a nápolyi pastierát. A család bennfentes tagjai csak mosolyogtak, míg a mit sem sejtő tudatlanok néhány perces riadt szemlélődés és latolgatás után, de mégis elszántan betoltak egy falatot a szájukba. KIS falatot.
"Micsoda?? Hogy ez búza?? A tortában??
"Miért? A búzát megeszed a kenyérben, akkor a szemes már nem is jó?"
"De hát ez úgy néz ki, mint a... mint a lencse, vagy mi....
"Edd már meg, nem harap!"

A vége az lett, hogy csomagolnom kellett még egy szeletet.

A búza pedig igaz. Ebbe az omlós tésztába bújtatott ricotta-töltelékbe főtt búzát tesznek, ez pedig igen elterjedt Itália déli részén. A búzaszemeket tejben vagy vízben megfőzik és különféleképpen tálalják, akár főtel részeként, akár desszertként. Úgy kezelhetjük, mint a kuszkuszt vagy a bulgurt.
               Pastiera - nápolyi húsvéti sütemény

Tovább is van... »


Roston sült fogas könnyű burgonyasalátával és gremolátával

A halról nem akartunk lemondani az ünnepek alatt, de bajlódni sem akartam vele sokat. Gondolom, ezt minden háziasszony megérti, amúgy meg soha nem bíbelődtem még halbontással, pikkelyezéssel, filézéssel és egyebekkel, ezért e téren nem feltétlenül Karácsonykor szerettem volna debütálni.
Így maradt az abszolút konyhakész halszelet, mégpedig friss fogas formájában, amit a férjem kora reggel hozott a halastól. Olyan étvágygerjesztőek voltak még frissen is, hogy elhatároztam, nyersen is megpróbálkozom velük valamilyen formában, de előtte majd tanulmányozom a szakirodalmat is.

Ránézésre ugyan egyszerű vacsora, de mint tudjuk, a gusto a részletekben rejlik. A hagyományos majonézes burgonyasalátán annyit könnyítettem, hogy a kevesebb tojásból készült majonézt joghurttal - és az ünnepi vonal miatt - még egy pici kis pezsgővel is lazítottam. (Ami annyira jó lett, hogy a szilveszteri aioliba is került pezsgő, szerintem ez a szokás már így is marad :) Amúgy nem kedvelem az ilyesmit, ha már majonéz, akkor adjuk meg a módját, de most tényleg jól esett, és az alma és a citromos olívaolaj visszalendítette a saláta egyensúlyát is.
A hal mellé remekül passzolt a citromos gremolata, amibe most kevés pirított kenyérmorzsát is kevertem, és ahogy a hal mártásába, ebbe is került egy kortynyi vermut. 

              Roston sült fogas burgonyasalátával és gremolataval

Tovább is van... »


Gnocchi alla romana olvasztott fontinával és fűszeres paradicsommal

Folytatódik a vacsoránk. Már a harmadik fogásnál tartunk, de még mindketten farkaséhesen várjuk a folytatást - hiába, így jár az, aki minimál felfogásban próbál romantikázni. Kellemes velejárója a dolognak, hogy képtelenek vagyunk magunkat degeszre zabálni:-)), egyszerűen nincs miből... ami persze a vacsora további lefolyására igen jótékony hatással van.

De ne is szaladjunk elébe a dolgoknak.
A menü tervezésénél - amire túl sok időm ugye nem volt - természetesen megfordult a fejemben, hogy jó lenne beiktatni ide egy könnyű tésztát. Mi sem egyszerűbb, gyorsabb, a friss hozzávalókból pikk-pakk össze is lehet dobni, amíg forr a leves, vagy karamellizálódik a cukor. Friss hal beszerzésére nem volt már időm, pedig az motoszkált a fejemben, egy hal és egy pasta könnyed szimbiózisa. Elképzeltem, hogy ide leginkább egy könnyű párolt, fűszeres hal illene a legjobban. Egy pillekönnyű, pirított sütőtökös, Szent Jakab-kagylóval megforgatott pappardella. (Mondjuk ez nem kimondottan a gyorsan, finomat kategória!) Főleg akkor nem, ha magam akarom a tésztát is gyúrni, az akkor már egy félnapos projekt. Vagy a férjem egyik kedvence a tonhalmártásos borjúszeletek (vitello tonnato) pl. Gabah után, de ezt ilyen kis mennyiségben végképp nem érdemes elkészíteni, ezért ötlet most elvetve. 

Aztán beugrott a polenta, egyszerű, előkészíthető, és szeretjük.
A harapósabb változatot készítettem, ami római gnocchi néven ismert, mert Latiumból származik, és teljesen olyan, mint a polenta - csak épp nem kukoricából készül, hanem a durumbúza szemcsésre őrölt változatával, a durumdarával.  [.....]
                   Gnocchi alla romana - Gnocchi római módra, fontinával és paradicsommal

Tovább is van... »


Mézes íróleves vajgaluskával

Lassan minden levesfajtát megismerünk hazánkban, és semmilyen leves előtt nem torpanunk meg. A krémlevesekre, mindenféle nemzetségű halászlevekre, ilyen-olyan húslevesekre már csak legyintünk, az ázsiai csípős, esetleg édes-savanyú levesekkel pedig már bízvást lekörözzük a sarki kis kínait. Édes gyümölcslevesekben verhetetlenek vagyunk, de már az olaszos, sűrű, olívaolajjal bőven meglocsolt zöldségleves sem teljesen idegen számunkra. Sőt, a gyümölccsel édesített húsos levesekkel is találkoztam már a blogokon. (Hogy ne menjek messzire, akár nálam is.)

De létezik olyan leves, amivel én még csak nemrég találkoztam!
Pár éve birtokomban van egy szász szakácskönyv és lelkem rajta, de eddig nemigen forgattam. Pedig kár lenne parlagon hagyni, sok klasszikus receptet tartalmaz, az ilyenekre meg nagy vevő vagyok.
Ebben találtam egy édes levest, ami íróból készült. A leves roppant egyszerű, és bár cukorral édesített - emiatt bizonyára főleg gyerekek kedvence is lehet - de mégis savanykás, és a kettőnek a kombinációja igazán fenséges! Meg is főztem és rá is kaptunk az ízére, a receptet viszont egy kicsit megváltoztattam. Hogy ez autentikus marad-e, azt kétlem, de itt most nem ez a lényeg! Szívesen teszem közkinccsé, bár a kép elég csapnivaló, ez is az egyik oka annak, hogy még nem jelent meg a blogon. (Egy további főzésnél szebb képpel pótolom:-)  [.....]

Mézes íróleves vajgaluskával

Tovább is van... »


Strozzapreti magyarra szinkronizálva - spenótos túrógombóc

Az elmúlt időben nagy sikere volt bloggerkörökben a spenótos-ricottás gombóckáknak. Aki ezt a spenótos gnocchit keresi, annak jó lelőhelynek bizonyul a különleges túrósok VKF!-fordulója, azt hiszem, a Szakácsok könyve is ludas lehet abban, hogy jó páran nekiveselkedtek és gyúrták a gombóckákat.

A legtöbben malfattinak nevezik, pedig olyan gyönyörűségesen kerek, szinte geometriai pontosságú labdákat hempergetett mindenki, hogy az minden volt, csak nem rosszulsikerült!:-) Annyira finom ez a spenótos labda, hogy több elnevezéssel is illették már. Nekem az a történet jobban tetszik, amikor az egyházi méltóságok képtelenek voltak abbahagyni az evést, és csak úgy nyomták magukba a kis gnoccokat, hogy szinte belefulladtak. Lehet, hogy a török imám egy asztalnál ült az olasz papi méltósággal, mert az imámot viszont a hússal töltött sült padlizsán próbálta végképp kitaszítani az élők sorából:-). No és innen ered a másik neve, strozzapreti, vagy strangolapreti néven is ugyanezt kapjuk - de a lényeg a lényeg - a spenótos ricottás gombócka jól készítve olyan finom, hogy csak úgy csúszik, mint a galuska!:-)

Nemhiába, nálunk is nagy kedvenc. Az eredeti, hagyományos verziót épp két éve már megírtam itt a blogon, de most újítottam. Rég kigondoltam, hogy egyszer ricotta helyett túróból is jó lenne elkészíteni, sőt a zsályás vajat is kiváltom. Ha már nekiállok, akkor megpróbálkozom egy magyaros verzióval, hisz a ricotta beszerzése nem kis gondot jelent.
De attól a malfatti, strozzapreti, vagy ki tudja, minek nevezhető gombócka még ugyanaz marad! [.....]
Strozzapreti, malfatti - spenótos ricottás gnocchi magyarosan

Tovább is van... »


Szicíliai cannolo

Ha ricottából készült édességre gondolok, akkor többnyire a ricottatorta jut az eszembe narancsosan. Aztán a ricottatorta citromosan, aztán a ricottapuding, és a ricottini. Na, ez mind nem igaz, mert leginkább Szicília jut az eszembe és az ott kapható, legfinomabb ricottakrémmel töltött édességek. Ugyanis ez a délolasz sziget a hazája a híres cassatának és a hírnévben nálunk talán kissé hátrébb kullogó, de ízélményben legalább olyan gazdag cannolinak. Mindkettő alapja egy szinte azonosan készülő édes, aszalt gyümölcsökkel és csokoládéval dúsított ricottakrém, csupán a "kabátkája" más. A cassatára egy későbbi alkalommal majd rátérek, ugyanis valódi cassatát készíteni nem egy egyszerű dolog. Azt is mondhatnám, hogy nagyon nehéz:-) Puritán stílusban, sallang nélkül is el lehet ugyan készíteni, de ha az ember egy ilyennek nekiáll, akkor adja meg a módját. 
No de térjünk most rá a cannolira. Azért ez sem egy amolyan féloktávos nóta, amit este hat és negyed hét között összedobhatunk. 

                                 Cannoli siciliana

A cannolo neve csövecskét, illetve vízcsapot jelent, ilyen csövekből állt ugyanis a vízrendszer, de az is lehet, hogy a nádból készült (nád = canna) formázóhenger után kapta a nevét. Hogy mikor keletkezett, már nem tudni, de feltehetőleg még a X. századra, az arab hódítás idejére vezethető vissza. Egyesek források szerint Palermotól nem messze egy caltanissettai háremből származik (Kalt El Nissa = arabul: asszonyok kastélya), ott süthették először, talán a ház urának kiengesztelésére:-)
Manapság igazi karneváli édesség, akkor tonnaszám állítják elő. Több méretben is sütik ezeket a kis csövecskéket: Palermoban sütik a legkisebbeket, a cannulicchi ujjnyi vékony és mindössze pár centi hosszú, a legnagyobb, és úgy mondják, a legfinomabb cannolot Piana degli Albanesi-ben kapni.  [.....]

Tovább is van... »


Töltött szicíliai őszibarack (Pesche ripiene)

Ha választanom kellene az olasz régiók konyhái közül, nagy bajban lennék. Szerencsére senki sem kényszerít ilyen választás elé, és még nagyobb szerencse, hogy a leghíresebb fogásokat a csizmás ország teljes hosszában élvezhetjük is. Persze ez is csak a legklasszikusabb, a minden szakácskönyvben első helyen publikált ételekre igaz, azokra, amik talán már a könyökünkön is kijönnek. Pedig nem egy olyan étel létezik, amely mély gyökeret vert az adott területen, hozzátartozik a mindennapok konyhájához, de mégsem találjuk meg az étlapokon. Néha az is előfordul. hogy egy-egy receptúra csak egy kicsiny kis falu sajátja, máshol ilyet nem is készítenek. Csupán helybeli, családi hagyományok ezek, és csak akkor jut tovább a falu határán, ha valaki azon túl házasodik.
Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a turisták - akarom mondani az országot megismerni vágyó utazók - által preferált fogások nem lennének jelen, de bizony, épp azokat találjuk meg a legnagyobb számban. De az olasz konyha számtalan olyan meglepetéssel szolgálhat, amire sohasem jövünk rá, ha csak harsogó pizzériákban, tengerparti kis trattoriákban étkezünk. Melyek egyébként rendkívül vonzóak és bájosak tudnak lenni !!

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok jutottak az eszembe, amikor sütöttem a barackot és írom e sorokat. Ez a töltött barack egyáltalán nem egy titkos, féltve őrzött valami! Dehogyis! Benne van minden átfogó, olasz szakácskönyvben (nálam legalább négyben), tele van vele a világháló. Mégis, még soha, sehol nem találkoztam vele az étlapon. Még Szicíliában sem, ahonnan ered, pedig egyszerű, olcsó, nagyon finom, szóval igazán étterembarát desszert lenne.
És bárki megbírkózik vele otthon is, hát kell ennél több érv??

Azért ne essünk neki azonnal, inkább elmondanám röviden, mitől lesz ez a barack olyan ellenállhatatlanul finom. Mert amennyire egyszerű, ugyanazzal az egyszerűséggel rontani is lehet rajta jócskán.  [.....]

                              Töltött szicíliai őszibarack (Pesche ripiene)

Tovább is van... »


Zöld menü 5+ - Pisztáciás kekszek sós vajjal és szecsuáni borssal

Záróakkordjához érkezett a tavasztbeharangozó, zöldszínű menü. Akinek még mindig nincs elege, az az édes panna cotta mellé elrágcsálhat egy kissé szokatlan, egzotikus ízű kekszet. Első ránézésre ugyan semmi különös nincs benne, de az első harapás után nyomban megváltozhat a véleményünk. 

A történet már-már szokványosan unalmas: kaptam egy hatalmas adag pisztáciát, de nem is akármilyen kincset: fél kilónyi tisztított, darabolt, sózatlan, gyönyörű zöld színben pompázó, konyhakész, nyers pisztáciát! Mit lehet egy ekkora halom finomsággal kezdeni, amikor "fehér ember szakácskönyvében" gyakorlatilag alig találunk pisztáciára szóló receptet? Néhány kevés klasszikustól eltekintve pár szemet csupán dekorációs eszközként vethetnénk be, nekem viszont ennél jóval nagyobb mennyiség állt a rendelkezésremre.

Először egy omlós tésztát készítettem, mégpedig mandulával, a két magvas gyümölcs íze jól kiegészíti egymást. Csinos kis vajas kekszeket sütöttem annak rendje és módja szerint. Majd vajat kissé felmelegítettem, tettem bele egy csöppnyi cukrot, Fleur de sel-t (de bármilyen ízesített sóval érdemes kísérletezni, az ínyencüzletekben ma már ebből is találunk választékot), majd beleforgattam a pisztáciákat. Ezt az enyhén édes-sós masszát rákentem a kekszek tetejére, majd meghintettem frissen őrölt szecsuáni borssal. (Egy másik részére a világ egyik legerősebb borsát, a tellicherry borsot őröltem, ez a változat azonban - finoman szólva - túl markánsnak mutatkozott...) [.....]

                           Pisztáciás cookie

Tovább is van... »


Aioli vagy maionesa blanca? Klasszikusan vagy fehéren?

Napjainkra már nálunk is sokan ismerik az aïoli-t, ezt a francia ihletésű fokhagymamártást. Nekem viszont több olyan ismerősöm is van, akiknek hiába mesélem, hogy nálunk nem létezik húsfondü aïoli nélkül - ha meglátnák az étlapon, még akkor sem tudnának vele mit kezdeni. Legfeljebb ha kihozza a pincér.

A katalán eredetű aioli legalább kétezer évre tekint vissza: az első írásos feljegyzést még 1024-ben találták. Ezek szerint a bőséges fokhagymát egy kőmozsárban megtörték és enyhe olívaolajjal addig keverték, amíg az egy sűrű pasztává nem állt össze. Vagyis az emulgeáló szerepet a fokhagyma vette át, és nem nehéz kitalálni, hogy elég sok fokhagymagerezdre volt szükség, hogy ezt az állagot elérjük. Ez fáradságos és hosszadalmas munka még ma is. Innen ered a neve is, fokhagyma és olaj, ami katalánul all i oli. (Ezért gyakran a gyökerekre való tekintettel allioli-ként is viszontláthatjuk.) Azóta számtalan változata keletkezett már, a franciák pedig - mint oly sok egyéb étel esetében -, gondoskodtak róla, hogy aïoli néven a világ is megismerje.

Tovább is van... »


Régebbiek | Végére »

balinto 2006